Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-09-24 / 38. szám
Budapest, 1893. II. évfolyam 38. sz. Vasárnap, szeptember 24. BUDA ES VIDÉKÉ KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. K IilIXÜ-IÍLVÄTÄIy, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Krisztina-utoza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-ntcza 2. szám, 14. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Harcz után. Az iskolaszéki választások előtt felkerestem dr. babarczi Schwartzer Ottó barátomat, kinek ifjú korom óta és ma is — mire megvónültem — a közügyek terén munkatársa vagyok, hogy vele az iskolaszóki választásokról és az azt megelőző teendőkről, tervekről szervezkedésről értekezzem. Meg vagyok szokva, — évek hosszú során szoktam meg, hogy az én barátom a dolgokat, ügyeket lázas tevékenységgel intézi el s minden nemes, igaz, szép és nagy ügyet — a nagy leikéhez méltóan energiával karolja fel . . . Ezúttal csalódtam. Valóságosan angollá fagytam attól a hidegvértől, a mivel az én barátom a választásokat nézte. Megye-életi praxisomból megtakarítottam elég képességet arra, hogy választás nem sikerülhet másként, mintha egy kicsit korteskedünk, szóval, alkotmányosan előkészülünk. Barátom ideális eszmékkel zárkózott el szemrehányásaim elől is, pedig szemrehányásaim sűrűk és erősek voltak, hogy ha valakinek, neki kell ezt a mozgalmat is vezetni, ha csak azt nem akarja bekövetkezettnek látni, hogy a nagy apparátussal dolgozó budai kaszinópárt lisztája győzzön és ezáltal a valódi odavaló elemek szoruljanak ki. A „BUDA és VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Az utolsó budai basa. Történeti elbeszélés Jókai Mórtól. Petneházy első volt, ki kezét nyujtá Mans- feldnek. Ragyogó orczával teve azt. Az ilyen mondás volt neki kedvére. — Ráállok vezérem. S most már úgy se- géljen Isten, a hogy nem engedem másnak ezt a dicsőséget. Durczásabb képpel nyujtá kezét Funk lovag, vállat vonitva. — Én ezt sem bánom ; de — szólt halk dör- mögéssel, — elébb el tudtam volna én ezt tenni láb alól, azután is következhetett volna a török. Petneházy egészen felvidulva hagyta el a báró lakását Gábriellel.- — No páterem! — mondá neki könnyű szívvel, — most szeretném már, ha még Ihán- záde volnál, hogy gyönyörködhetnél jóslatodban ; mert azt én beteljesítem. Az öreg barát jószivüen felelt rá: — Én pedig segíteni fogom beteljesültét! * ' * * Érzik már a balálszag Abdi basa palotájában! Közelget a kezdetnek a vége. Egy láthatatlan kéz vonul végik Magyarország téréin s letörli onnan a török hatalmat, mint avatag írást, melyet nem érdemes olvasni az uttókornak. Pedig milyen mélyen hitték azt bevésni, midőn a nemzet szivéig bevágták a betűket! száznegyvenhét ensztendeig voltak rajtunk, volt idejük nevüket megörökíteni. Gazdagok, hatalSchwartzer Ottó megmaradt szilárdan elhatározása mellett e jelszóval; a polgárság akarata minden befolyás nélkül érvényesüljön, függetlenül, szabadon. Belátva, hogy fiskális érvekkel nem boldogulok, a szívre az] ő arany szivére akartam hatni s a legérzékenyebb oldalról támadtam meg : — Gondolj feledhetlen atyádra, az ő nagy emléke, az ő hagyományai forognak koczkán, ha sikra nem szálsz. — Barátom én már boldogult atyámmal már évekkel előre megcsináltam az iskolaszék munkaprogrammját. Az iskolaszék ma ngy áll, hogy bárki átveheti azt, a mi munkánkat el nem ronthatja. Ez a kijelentés letétette velem a fegyvert. Be kellett látnom, hogy barátomnak igaza van. 0 és a vele küzdő lelkes barátok: Szénásy, Perthl, Romy stb. hivek maradtak a feledhetlen dr. Schwartzer Ferencz programmjához és megoldották feladatokat, ott van a krisztinavárosi elemi iskola palotája, a zugligeti, istenhegyi s az épülő Attila- utczai iskola. Önmagámban is meghajoltam okai előtt és beismerem, hogy csak ez az idealizmus szép és nemes. Teljesedjék a polgárok akarata szabadon és függetlenül. Ez volt a választási mozgalomra nézve dr. babarczi masok voltak, azt tehették, a mi nekik tetszett, építhettek, ronthattak, megölhették, rabságra vihették, a ki ellenük szólt, övék volt az ország ! Mi maradt meg belőlük ? A rossz emlékezet. — Tüzet hoztak reánk, megolvadtunk-e benne ? Vérünkből tengert csináltak, belefulladtunk-e? Nem örlötte-e meg a belső féreg a nagy ozmán birodalmat, melynek birtokában úgy volt elátkozva a kis magyar nemzet, mint a múmia szájába tett búzaszem. Azt pedig tudjuk, hogy kikel, és kalászt hoz ezredév múlva is. A nagyvezérek sűrű változása jelenté, hogy az ozmán hatalom válságai egymást érik. Hogy akar fennálni egy ország, melyben nem nevelik a legelső erényt, a hazafiui becsületérzést ? Minden főur, ki a kormány élén állott, csak saját kincstárára gondolt, csak palotái ragyogásáról, háremei gyönyöréről álmodozott. A nagyobbakról vettek példát a kicsinyebbek, a díván uraitól lefelé mindenkinek csak magához hajlott a keze, a roppant hadseregeket fizetni nem volt pénz, azok éheztek, zúgtak; de azért a dsengelkői mellett egyik tündérpalota a másik után emelkedett s csalárd bizományosok elorzott milliókkal szökdöstek a határokon túl; s ha valaki panaszkodott, ha a nép siralmát a divánig merte vinni, azt lázadónak nevezték és úgy bántak vele. így aztán széthullott lassankint a hatalom alkotta épület; kedvedlen hadseregek futni tanultak megvetett ellenségek előtt, és összedugott kézzel nézték, hogy dűl le egyik oszlop a másik után ? Vén ember már Abdurrahman basa, közel megvan hetven éves; látott már mindent a világon, a mit látni szép és kedves; élvezte, használta az életet; — vitéz volt, dicső nevet szer- > Schwartzer Ottó válasza és jelszava még balatonvidéki tusknlánumából is a hozzá intézett táviratra. Mily óriási különbség van a krisztinavárosi kékgolyó-utczának lakója és ellenfele, Méltóságos Uram, Rupp Imre között, azt mindenki észreveszi, aki a Schwartzer Ottó és méltóságos uram eljárását összehasonlitja. A kaszinó kürtjei riadva szólaltak meg, küzdelemre hiva mindenkit, hogy rombolják össze az eddigi szellemet és eredményt. E mellett az őszinteséget is elkerültsók, nyomatva egészen olyan lisztákat, mint az első kerületi polgári kör által megállapított hivatalos liszta volt. Valljuk be, hogy ez ügyes kortesfogás, de egyúttal beismerése saját gyengeségüknek is, mert ezzel félrevezetni akarták a polgárokat, a mi azonban nem sikerül, hiába vonultak nagy apparátussal ős Buda várának ősi székházába. Ez az ál lista nagyságos és méltóságos uraknak is kezeibe jutott és csak figyelmeztetés után vették észre ezt a szinpadi fogást s leszavaztak arra a pártra, a mely híven állta meg helyét. Köszönjük, nagyon köszönjük Rupp ő méltósága és társainak ezt az eljárást, mert teljesen elszámolhatunk most már erejükre nézve, most már tudjuk, hogy ez a küzdelmi párt nem egyéb, mint sok zaj semmiért. A lotás, futás a rábezett: minek élne már tovább? Ó is látja jól a közelgő zivatart, ő is tudja jól, hogy annak nem fog ellenállhatni; de hiszen már hetveu éves. Jelen volt Kandia ostromában is, akkor mint janicsárok főagája, résztvett ama dicsteljes har- czokban. Ilyen emlékekkel ki ne kívánna meghalni ? Háremének örömei között csak leányának mosolygása volt már, a mi érdekelte; az pedig már nem mosolyog. Egyik rósz hir hozója a másikat éri nyomban palotája küszöbénél; ő azokat mind nyugodt arczczal hallgatja ki és nem mond rá egyebet, mint „dicsőség annak, a ki soha nem változik!“ Van abban is valami szép, a hogy egy öreg katona szemközt megy a veszély ellen, melyet őrjöngő kormány fér fiák könnyelműen érleltek magasra; a hogy meghal egy zászlóért, melynek nincsenek hívei többé, csupán zsoldosai ; a hogy eltemetkezik egy vár romjai alá, melyről császára megfeledkezék. Midőn hirül hozták Abdurrahmannak, hogy a keresztyén hadsereg egyenesen Budának tart, mig a nagyvezér Belgrádba vonult vissza: Abdi összegyüjté háremét, kincseit, drága paripáit s át- küldte azokat a Csepelszigetbe. Tudta, hogy soha sem fogja látni azokat többet. Három nap múlva Batthyány Ádám a könnyű lovassággal elfoglalta a szigetet; a vezéri hárem és kincsek prédára jutottak; a harczosok sisakkal mérték az elfoglalt aranyat, ezüstöt és koczkát vetettek a régi gazdájukat nem sirató szépségek birtoka felett. Azt írják, hogy a zsákmányul esett kincs kétszázezer forintra ment. Mikor Abdi basa ily tetemes összeget kihajított a vár falán, akkor neki nagyon jól kellett tudni a végzetet, mely
