Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-07-02 / 26. szám
Budapest 1893. (5.) BUDA és VIDÉKE Julius 2. Iskolai zárünnepély. F. hó 28-án tartotta meg az I. kér. krisz- tinatéri közs. el. fiú- és leányiskola tanítótestülete a tanoda növendékeivel — miután miniszteri rendelet folytán ez évben a szokásos vizsgálatok elmaradtak — a zárünnepélyt, mely alkalommal az iskolaszék részéről Dr. Szénássy Sándor iskolaszéki al elnök, Perthl Géza, iskolaszéki gondnok, Dr. Jankovits János és Szőllösy István iskolaszéki tag urak voltak jelen. Az ifjúság által előadott szép kétszólamú dal után Csillag Benő és Précsényi Mária IV. osztálybeli tanulók hazafias költeményeket szavaltak, mire az iskola köztiszteletben álló igazgatója, Garay Antal, lelkes beszédet tartott az ifjúsághoz, melyben többek között kiemelte, hogy a folyó tanévben a tanulók ll°/0-a kitűnő, 16°/0-a jeles eredménynyel végezte tanulmányait. A kitűnő- és jelesrendü tanulók nevei az iskolánál levő „Aranykönyvben“ megörökittettek s ezeknek nevei dicséret kíséretében az ünnepély alkalmával felolvastattak. Kioktattak egyúttal a különféle alapítványokból rendelkezésre álló jutalmak. A „Dr. Szénássy Sándor“-féle alapítvány 10 — 10 frc-os jutalmát Knoll József VI. és és Szkalka Janka V. osztálybeli tanulók nyerték el. A „Zichy Antal“-féle jutalmat Csillag Benő IV. osztálybeli tanuló kapta. A „Rökk Szilárd“-féle alapítvány 40—40 frtos segélydiját Papp Hona és Koch Etelka III. a) osztálybeli tanulók nyerték el. — Végre még szép szavalásért Précsényi Mária IV. osztálybeli tanuló egy magát megnevezni nem akaró gyermekbarát által lön megajándékozva. Miután szónok még az iskolától távozó tanulóktól meghatóan búcsúzott, az iskolaszéknek köszönetét mondott azon atyai gondoskodás, szeretet és áldozatkészségért, melylyel ez évben is ezen iskola összes növondékeit, de különösen azokat körülvenni szives volt, kiktől a sors még a legszükségesebbet is megtagadott, a mennyiben 126 tanulót ruházattal ellátott. Végre még a tantestületnek mond hálás köszönetét, hogy felelőségterhes állásában fárad- hatlanul támogatta s kéri ezen munkásságot fővárosunk és szeretett hazánk felvirágzása érdekében a jövőben is kifejteni. Egy hazafias dal eléneklésével az ünnepély véget ért, mely után az ifjúság Tálos Gyula segédlelkész és tanodái hitelemző által tartott hálaistentisztelethez a krisztinavárosi plébániai templomba vonult. Vidék. — Sipulnsz Pomázon. Rákosi Viktor a Sipulusz irói néven ismert magyar humorista Pomázon nyaral és már irt is egy jókedvű tár- czát Pomázról a Budapesti Hírlapban. Tiszteletreméltó irótársunk a komolyt megsózza egy kis humorral, a mi megcsípi a pomáziakat is. Nagyon örülünk rajta, hogy e kies község hova közelebb szünidei gyermektelep is megy, ilyen kiváló nyári lakót kapott, ki mindenesetre hozzá fog járulni a humoroson kívül komolyan is Pomáz emeléséhez és segít felfedezni a fővárosiaknak a vidék szépségét és előnyeit, hozzájárul a társadalmi és gazdasági élet fejlesztéséhez szóval üdülése mellett hasznos nyaralója lesz Pomáznak. — Leányfaluról. Leányfaluról panaszos levelet kaptunk, melynek írója szemre- hányja nekünk azt, hogy Leányfaluval oly keveset foglalkozunk. Valóban többet szeretnénk mi is emlékezni Leányfaluról, mely oly gyorsan lett a legkedveltebb nyaraló helyek egyikévé, de számtalan felszóllitásunkra nem kaptunk onnau tudósítást. Pedig azt hiszsziik, hogy lehetne onnan írni eleget, a társadalmi élet élénk és van kívánni való is, mit elérni könnyebb a nyilvánosság utján. Ezúttal a felszólalásra csak V-y rövidke hirrel szolgálhatunk s ez az, hogy 6‘ányfalvi kirándulók jó ellátásban részesülnek N1 Józsefnél a Holscímg Antal-féle vendéglő jénél. — Szokolyi Viktor e kiváló iró, ki már régibb idő óta hallgat az irodalom végtelen kárára Tinnyéről, hol lakik levelet intézett lapunk szerkesztőjéhez, ki első irodalmi munkáját az ő általa kitünően szerkesztett Hazánk és Külföldben irta és tudatta vele, hogy a Buda és Vidékét egy czikkel tünteti ki. Ezt az örvendetes hirt tudtul adjuk most olvasóinknak. — Vári Szabó Antal a magyar bírói kar e kitűnő tagja, mint értesülünk súlyos betegségéből felépült, és nemsokára visszanyeri teljes egészségét és újra részt vesz a közügyekben, hol szép szerepe van. Vári Szabó Antal Hidegkuton a legszebb gyümölcsösök egyikét bírja és kiváló pomolog is, nemcsak kiváló biró. — Nagy-Kovácsiból tudósítanak, hogy oda közelebb gróf Tisza Lajost várják, ki több ideig fog ott maradni. Ezt az alkalmat fehasználják arra, hogy a gróf befolyását a Nagy-Kovácsi-Hidegkut stb. körvasút mielőbbi kiépítésére érvényesítse. — Kaláz község jelentékeny jégkárt szenvedett, az elöljáróság — mint értesülünk — adóelengedésért tett hivatalos lépéseket. Azt az érdekes hirt is közük velünk, hogy az ottani katholikus lelkész a községi jegyzőre egyházi adót akart kiróni. »A bányába.« Kérem nyugodtan maradni, — nem a föld alatti — ezer ölnyi mélységben levő bányáról, hanem csak egy föld feletti, az is csak néhai névre érdemesült bányáról van a szó. Nincsenek itt mogorva képű, élet kedvte- len bányászok, sőt ellenkezőleg, feslő rózsabimbók, félig és egészen nyiló rózsák, nyugodt, kedélyes férfiak, ezek képezik a „bánya“-beli köztársaság tagjait. Ritka helyen lehet találni az egyéni szabadság olyatén becsülését mint itt, no de csak rendbe. Hol van ez a bánya P Hasztalan lenne megmondani, mert annak felkeresésétől a kényelemszeretők elijednének, másrészt a sportkedvelők nagy rövidtávolságnak tartanák. Erre úgy kell reáakadni, mint a remegő aranykereső bányásznak. Én is úgy akadtam reá, mikor már egész Pestet és háromnegyedrészben Budát átkutattam „egy pohár igaz hamisithatlan borért.“ Már reményt vesztetten, keseregtem, egy hatóságilag elhordatott emeletes ház sarokkövén, kettős volt a bánat, — elvesztem a világ legolcsóbb hajlékát. Szegény emeletes ház, — halványsárga színeddel, mily boldogságot rejtél magadba. Lakód valék és nem fizettem házbért, mert a bírósági végrehajtó megtiltó, hogy a házi gazdának, az adóvégrehajtó meg azt tiltá meg, hogy a bírósági végrehajtónak fizessek és ennyi tilalom után nem fizettem egyiknek sem és valami hiányos felmondási kérdés miatt, még nekem fizetett a város egy negyedévi lakbért, midőn az első csákány-ütés rezgeté meg e boldog emlékű és házmester nélküli házat. Kettős volt a keserűség, mert a város által kifizetett negyedévi bér eltűnt a „hamisit- lan bor“ után való utazásba. Kettős volt a fájdalom, mert mellékfoglalkozáskép oly lakást kerestem, hol e nekem rcfkonszenves két végrehajtó egymás ellenében foglaltak. Valami sejtelem fogott el, hogy ott a gellérthegy-utcza felett, a hajdani budai bortermelők szellemei lebegnek, mert a vízvezeték ott működött legjobban, — a naphegy-utcza felett pedig a hajdani akcis-szedők néma csoportját képzelém, mert ott nem lehetett vizet kapni. Odább a kétségbeesésig girbe-görbe kis- utcza, a veszedelmes lejtőjű kereszt- utczán, a himalaji kövezetü hadnagy-utcza tyúkszem- nevelő járdáján pedig egy-egy kikorcsmábólitott, hitelképtelen alakot, sejtett a képzelődés. Itt kóboroltam később, midőn az utolsó kapusaroktól is elbúcsúztam, e küszöbön vesztve az utolsó remény halvány csillagát. Elbámultam a felsőhegy-utcza merész fordulatait, mindenhol lelve a régmúlt idő kedves emlékét. Hol most merészen viaskodik a hivatalból kétfelé tépett oroszlán a fagyugyertyával, — hisz itt mérték a hires sashegy még híresebb aranysárga borát, tüzes volt a bor, tüzes szemű a korcsmáros leánya, — a bor elfogyott a tüzesszemü leány meg elfonyadott, télen sült és főt gesztenyét, nyáron gyümölcsöt árul, színe hagyott esernyő alatt, — némán huzom a szememre a kalapom, hát ha eszébe jut neki az az őrjöngő könyörgés, az a sok eskü, ígéret, a mivel ezelőtt ki tudja hány évvel esdeklően ostromoltam egy csókért, hej ha most önként kínálná. Brr ... de nagyot változott ez a Buda, mióta az átkozott filloxera orozva megtámadta és elrabolta a legdrágább kincsét, a borát. Elveszett a bor, — és utána azok a tüzesszemü leánykák, kik képesek voltak egy hamis, bohókás pislantással évek szenvedését felejtetni. Vagy tán mikor a budai hegyek arany- nedűjét élveztük, más szemüvegen át néztük a világot ? Hamlet, a boldogtalan királyfi közel sem állt olyan válságos ponton „az ő hires lenni, vagy nem lenni“ töprengésével, mint ón azzal, hogy inni vagy nem inni. Mert hisz az a napnál is világosabb, hogy ha magát okosan viseli, akkor a lét kérdése meg van oldva, ha pedig okvetetlenkedik, akkor keresztül spékelik a mérgezett fringiával és az is tiszta dolog, hogy a nemlét kérdése meg van oldva. De én, ha nem iszom . . . elvisz az ördög, ha pedig iszom, nem tudva mit iszom és attól is elvihet az ördög. Már pedig az ördög iránt kiváló respek- tussal viseltetem tisztán szabóm, czipészem és egyébb tiszteletre méltó hitelezőm érdekébe, mert ha az ördög elvisz engem, elviszi az ő számlájukat is, már pedig ezt kívánni nem lehet. Néma tépelődésem között, egy elhagyott trafikra akadtam, vén török fehér szakálla látszott csak a czimtáblán, a többit a rozsda, por és piszok csodálatos fellegbe burkoló, a tulajdonosa szerint nem annyira a fentiek, mint a pipázó török csibukfüstje takarta el a művészi alakot, hát még benn a trafikba csepegő sza- lonát, hamvas szafaládit, görcsös ostornyelet, illatozó sajtot, százféle aprólékos dolgot láttam, elbámultam ezt a boltot, hol ugylátszik híven a czimképhez, minden oly ragasztós piszokba burkolódott, hogy szinte elfelejtém az utat, hol bejöttem és bódultán az ellenkező ajtón támolyogtam ki, — Jézus minő hely ez — szűk ut, jobbról-balról alacsony lakások, az ajtókba apró félmeztelen porontyok, sápadt arczu fonyadt nők. A szegénység nyomorúságos képe, de a házigazda élelmessége, ki még ezeknek is tud lakást adni, meghatott, sőt mosolyra fakasztott, a sikátor végén, a sarkon, egyenesen a ház falából előtörő körtefe, dusfehér virágával, — inkább beépítette, mintsem kárba vesszen a gyümölcsöt hozó fa, pedig arra fogadni mernék, hogy arról a fáról még emberi halandó érett gyümölcsöt nem evett, tekintve azt a parityázó gyerek-hadat. Tovább szépen, virágos fejeiket bolyogató szilva, körte, mandula-fák hajlongtak, azt a megfizethetlen jó budai levegőt, egész tüdővel szivtam magamba, szinte örültem, hogy abból a fészekből kikerültem. Hatalmas sárga neufulandi eb hatalmas öblös hangjával fogadott. A szokatlan fogadtatás nem a legbiztatóbb volt, de a köteles ugatást végezve bejelentette az idegent, azután hízelegve közeledett és rögtöni barátságot köténk. Ettől a percztől ő volt a különböző házikók között a vezetőm és ott a diófák és vad gesztenyefák alatt, néhány egyént találtam. Ismerősöm is, földim volt köztük. Igazán meglepett ezen sokat mondó csend, a mely mellett fogyasztották a bort. A korcsmáros, jobban mondva a házigazda nőtlen fia, barátságosan interpelált meg, hogy Schiller vagy fehér tetszik-e ? Tehát itt ismét a kérdés, tekintve az ivók csendes hangulatát, nem valék valami jóra elkészülve, de hát a véletlen hozott ide, tán még sem visz el az ördög, ha annyi mérges jószágra még reá öntünk egy fél liter mérget.
