Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-07-02 / 26. szám
Budapest 1893. (6.) BUDA és VIDÉKÉ Julius 2 Földiül protekcziója mellett odatelepedtem az ismeretlenek közé, — szívélyes, magyar barátsággal bántak velem, beszélgettünk és vitattuk az ország sorát. De a bor, — no majd bogy ki nem ugrottam a bőrömből, ugyan nem volt a régi sashegyi testvére, talán unokatestvére sem, de tiszta volta, tiszta egész a maga nyers valójába. „Heureka“ akartam kiálltam örömömbe, de álszeméremből, igazán abból, inkább megittam még egy féllitert. Megelégedve mentem haza, elfelejtém az összes keserűséget — és kifizettem a házbért előre. Egy pár kenyeres jó pajtásomnak megsúgtam a felfedezést, erős reábeszéléssel kettőt kicsaltam, — és ezek összeszidtak, nyers, savanyú, gyenge a bor, nem is bor, hanem czi- trom-lé. Elbusultam magamat, ily rövid idő alatt, hogy idomulhat át az Ízlés, annyi műbőrt, annyi pancsolt bort ittak össze-vissza, hogy a melyik nem édes az ólomczukortól, a melyik nem bóditó a spiritusztól, a melyik nem rubint- szinii a fuchsintól az nem is bor. Mit érdekli már ezeket a filloxera, nekik már a tiszta szinbor, olyan mint az a malacz sírása, a mit az amerikaik kifütyültek, szembe az utánzó Vsivitásával. Azóta csak magam járok, nem hívok társat, hanem ott a köztársaságba morzsolom le estéimet. Ha a gazda fia, a műkedvelő korcsmáros néha-néha vidámabb hangulatba csap át, — akkor egyik vagy másik odasugja: — Jön a papa! És az a nőtlen 68 éves fiú, olyan szépen elcsendesül, — mert a 89 éves papa szörnyű kordába tartja az ő fiát. Hej, a levegőbe van itt a patrialchalis élet. A ki kiváncsi reá keresse meg, mert én meg nem mondom, mert még reklámnak gondolnák. Birtokváltozások Budapest fő- és székváros Dunajobbpartján az utóbbi hét folyamán: 1. a budai 4147. számú tjkvben foglalt 8870. hrszámu ingatlan Sattelberger szül. Helly Máriáról: Sattelberger Jánosra osztály illetve ajándék jogczimén; 2. a budai 4147. számú tjkvben foglalt 9331/a. hrszámu ingatlan Sattelberger szül. Helly Máriáról : Sattelberger Konrádra és Weber Jánosné szül. Dörf- linger Magdolnára osztály illetve ajándék jogczimén ; 3. a budai 4147. számú tjkvben foglalt 9453. 28/a. hrszámu ingatlan Sattelberger szül. Helly Máriáról: Weber Jánosné szül. Dörflinger Magdolnára öröklés jogczimén ; 4. a budai 4171. számú tjkvben foglalt 8902/b. hrszámu ingatlan Sattelberger szül. Helly Máriáról: Sattelberger Jánosra ajándék jogczimén ; 5. a budai 4171. számú tjkvben foglalt 9333/a. és 9440. hrszámu ingatlanok Sattelberger szül. Helly Máriáról : Sattelberger Konrádra ; 6. a budai 4662. számú tjkvben foglalt 8558. hrszámu ingatlan Sattelberger Jánosról és Helly Máriáról : Sattelberger Jánosra és Weber Jánosnéra ajándék jogczimén ; 7. a budai 6268. számú tjkvben foglalt 9331/b. hrszámu ingatlan Sattelberger szül. Helly Máriáról : Sattelberger Jánosra ajándék jogczimén ; 8. a budai 6013. számú tjkvben foglalt 9003/a. hrszámu ingatlan Sattelberger János és nejéről : Sattelberger Konrádra és Weber Jánosné szül. Dörflinger Magdolnára öröklés jogczimén ; 9. az óbudai 2500. számú tjkvben foglalt 1456. hrszámu ingatlan Haszmann János és nejéről : Schlosser Gáspárra és nejére szül. Linczenpolcz Katalinra 1400 frt vételárban ; 10. a budai 5204. számú tjkvben foglalt 10766. hrszámu ingatlan 2/s'ad része Gúla Katalin és Gúla Eleonóráról: Szántay Adolfra vétel jogczimén ; 11. a budai 9697. számú tjkvben foglalt 11162., 11163., 11164., 11165., 11166., 11167., 11168. és 11169. hrszámu ingatlanok a cs. kir. szabadalmazott déli vaspálya társaságról : Budapest fő- és székváros közönségére kisajátítás jogczimén ; 12. a budai 4697. számú tjkvben foglalt 9406/a. hrszámu ingatlan özv. Ricker Józsefnéröl: Hierholcz Sylveszterre és nejére szül. Fritzenschaft Katalinra 500 frt vételárban ; 13. a budai 7616. számú tjkvben foglalt 6623. hrszámu ingatlan Szautner Sebestyénről: Szautner Sebestyénné szül. König Francziskára házassági ajándék jogczimén. 14. az óbudai 3642. számú tjkvben foglalt 2003. hrszámu ingatlan Lenz Béláról : Heuthaller Györgyre 2200 frt vételárban ; 15. az óbudai 536. számú tjkvben foglalt (681., 682.) hrszámu ingatlan Részmann Károly és társairól : Zinnert Antalra és nejére szül. Starek Annára 2255 frt vételárban ; 16. a budai 8940. számú tjkvben foglalt (8C46., 8047/b.3 ) (8041—8048 c.) hrszámu ingatlan Dr. Weineck Józsefné szül. Rosconi Jankáról : Potisti Károly Rezsőre és nejére szül. Demmel Ilkára 2000 frt vételárban ; 17. a budai 8651. számú tjkvben foglalt 3800’/2 és (3804.. 3805., 3806.) hrszámu ingatlanok (Lukács- fürdő) 3/20-ad része kiskorú Palotai Margittól: özv. Palotai Fülöpnére 30,000 frt vételárban ; 18. a budai 8981. számú tjkvben foglalt 3268— 3271/10.) hrszámu ingatlan Iványi Mihály és nejéről: Mandl Fülöpnére és Mandl Mórra 30,000 frt vételárban ; 19. az óbudai 932. számú tjkvben foglalt 4320. hrszámu ingatlan özv. Weisz Mihálynéról : Weisz Lipótra 100 frt becsértékben, ajándékozás jogczimén ; 20. az óbudai 932 számú tjkvben foglalt 6532. hrszámu ingatlan özv. Weisz Mihálynéról : Weisz Mártonra 30 frt becsértékben ajándékozás jogczimén ; 21. az óbudai 1832. számú tjkvben foglalt 3784. hrszámu ingatlan özv. Weisz Mihálynéról: Lichtenstein Józsefné szül. Weisz Annára ajándékozás jogczimén ; 22. az óbudai 2358. és 3550. számú tjkvekben foglalt (1371/a. 3.) és (158—160/b. 2.) hrszámu ingatlanok egy-egy tized részei Mihálik Mártonné szül. Varga Erzsébetről : Mihálik Mártonra örökösödés jogczimén; 23. az óbudai 2087. sz. tjkvben foglalt (2023 — 2027.) hrszámu ingatlan Ersching Józsefről: Burger Áronra és Grosz Adolfra árverésen! vétel jogczimén, 3001 frt vételárban ; 24. a budai 2703. számú tjkvben foglalt 4977. hrszámu ingatlan Pospesch Károlyról : bessenyöi Szabó Kálmánra és nejére szül. Keusch Máriára 1200 frt vételárban ; 25. a budai 1534. számú tjkvben foglalt 2662. hrszámu ingatlan Huber Antalnéról : Wagner Alajosra ajándék jogczimén; 26. a budai 8964. számú tjkvben foglaU 79. hrszámu ingatlan Érczhegyi Ferenczröl: özv. Ércz- hegyi Ferenczné szül. Ott Máriára örökösödés jogczimén ; 27. a budai 4440. számú tjkvben foglalt (9244., 9245.) és (9287-9289., 9291., 9311-9315.) hrszámu ingatlanok kiskorú Schubert Károly, Auguszta, Frigyes és Mariannáról : Hornung Bélára 6000 frt vételárban ; 28. az óbudai 491. számú tjkvben foglalt A fi (1272., 1273/b ) hrszámu ingatlan Lindmayar Jakab- néról: Spori E. József és neje szül. Schüller Terézre 800 frt vételárban ; 29. a budai 8651. számú tjkvben foglalt 3800y2. (3804-, 3805., 3806.) hrszámu ingatlanok (Szent Lukácsfürdő) özv. Palotai Fülöpné és Társairól : A »Szent Lukácsfürdő részvény-társaságra« 500,000 frt vételárban ; 30. a budai 2282. számú tjkvben foglalt (3863. 3864.) hrszámu ingatlan Kiss Sándor és nejéről : Földvári Jakab és neje szül. Mechlovits Herminára 5000 frt vételárban ; 31. a budai 6959. és 3472 számú tjkönyvekben foglalt (1364., 1368.) és 6905. hrszámu ingatlanok egy-egy harmadrészei Wolfsgruber Gyulánéról : Heind Lujzára és Rezsőre, tulajdonközösség megszüntetése jogczimén ; 32. a budai 662. számú tjkben foglalt 10916. hrszámu ingatlannak s/3-ad része Heindl Lujza és Rezsőről : Wolfsgruber Gyulánéra, tulajdonközösség megszüntetése jogczimén ; 33. a budai 2711. számú tjkvben foglalt 4980. hrszámu ingatlan Brunecker Katalin és társairól: Müller Ferencz és neje szül. Ringer Rozinára. Felhívás előfizetésre. A „Buda és Vidéke“, mint azt tisztelt olvasóink láthatják, teljes igyekezettel törekedik megfelelni programm- jának, a miért joggal várhatja azt, hogy egyesek és testületek előfizetői sorába léphessenek. Különösen a villatulajdonosokat kérjük ezúttal lapunk méltánylására, úgyszintén a közeli községek elöljáróságait és az egyesületeket. Kérjük lapunkat vendéglőkben, kávéházákban szállodákban, szóval mindenütt kém i. Ha előfizetőink közül mindenki magán kivül még egy előfizetőt nyer, úgy lapunk olvasóköre nagy terjedelmű leszsz és mi még gazdagabban állithatjuk össze a tartalmat. Minden jogos panaszt és felszólalást d i-j t a 1 a n u 1 közlünk, ha előfizetőink küldik be, közérdekű közleményt a köz- igazgatási, a társadalmi és egyesületi életből szivesen veszünk. Kérjük legfeljebb péntek reggelig a közlemények beküldését. Teljes számú példányokkal az elmúlt félévből szolgálhatunk. A ki hat előfizetőt gyűjt, a hetedik példányt díjtalanul k apj a. Jókai Mór szép elbeszéléséből az eddig megjelent számokat újonnan belépő előfizetőinknek készségesen küldjük meg. Előfizetési árak: Egész évre ... 12 korona. Félévre ....................6 „ Ne gyedévre ... 3 „ Kiadó-hivatal: I. kér., Krísztina-utcza 14. sz. Különfélék;. — Lapunk mai szám ihoz két oldalos melléklet van csatolva. — Értekezlet. Az I. kerületi polgári kör több tagja — túlnyomó részben a várban lakók — értekezletet tartott az elöljáró állásnak annak idején leendő betöltése tárgyában és abban állapodtak meg, hogy Szabó Károly tanácsjegyző megválasztása mellett foglalnak állást. — Bérmálás. Péter és Pál apostolok ünnepén a Krisztinavárosban volt a bérmálás. Korra reggel erősen tűzött le a nap, az égen felhő se látszott, a levegő megállt s a falevél nem mozdult. Tikkasztó volt a bőség. Cselka Nándor érseki helyuök pontban 9 órakor érkezett meg a templom bejárójához s a papság által fogadtatott. A kóruson Hoppe Rezső karnagy vezetése alatt felhangzott a krisztinavárosi zárda nörendékeinek éneke. A püspök fényes asszintencziával csöndes misét mondott. Rosta- házy plébános magyar beszédben fejtegette a nap jelentőségét. Erre a bérmálás kezdetét vette. 350 gyermek: fiú és lányka; ugyanannyi bérma- apa és anya foglalták el a templom hajóját. Lányka, menyecske, asszony; ifjú, férfi, tisztes agg ; viruló tavasz, nyár és ősz egy csomóban, egy fedél alatt. Egy egész élet! Végezetül a püspök lelkes beszédet intézett a jelenlevőkhöz, a mely nem egy könyet csalt ki a szemekből. Az utolsó áldás után a püspök a papság kíséretében a templomból kivonult. Az egyházi szertartás véget ért. Megható jelenet, következett ezután. Mindenki : bérmaszülők ngy mint a gyermekek a püspök közelébe igyekeztek jutni és a ki megközelítette, kezét s violaszin ruhájának szélét csókolta. A tiszteletnek ez a nyil- vánulása és a példás rend, mely az egész isteni tisztelet alatt a templomban volt, a püspökre is látszólag a legjobb benyomást tette, legalább abból a derült mosolyból, a mellyel a gyermekekhez gyöngéden szólott, erre következhetünk. Mi azon örülünk, hogy a hitélet felvirágzásával Budán a magyarosítás hazafias munkája is közeledik a befejezéshez s kívánjuk, hogy a jóságos Isten élessze mindnyájunk szivében a vallásos hazaszeretetnek szent tüzét. — Halálozás. A nőnevelésnek gyásza van. Egyik úttörője, buzgó, lelkes előbarczosa özv. Dusovszky Károlyué a budai tanitónőké- pezde ny. igazgatónője f. hó 23-án, bosszú szenvedés után 73 éves korában elhunyt. Érdemekben teljes élet szállt vele a sírba. Áldás kiséri még porait is a nemes keblű nőnek, ki életének minden idejét a nőnevelés minél magasabb fejlesztésére fordította. Midőn mint igazgatónő nyugalomba vonult, Mozdony-uti villája telepén okszerű gyiimölcsészetet honosított meg s mert szerette az embereket szerette vele a természetet is, ápolta a fiatal csemetéket, hogy majdan jó gyümölcsöket teremjenek- Temetése e hó 25-én ment végbe nagy részvét mellett. A gyászban első sorban gyermekei s ezek közt Dusovszky Károly miniszteri titkár osztozik, de csendes nyugodalmat és áldást kér rá mindenki e hazában, ki barátja a uevelés s kivált a nőnevelés fontos ügyének. Békében nyugodjanak porai! — Helyesen van, jól is van! Említést tettünk a Sasbegy felé vezető Németvölgyi köztemető útról, melyet a zápor alámosott Kö- telességszerül-eg most ki kell emelnünk azt a gyors intézkedést, melyet a hatóság foganatosított. Az utón lázasan foly a munka, a napszámosok, utcsiuálók egész raja dolgozik óit s remélhető legrövidebb idő alatt rendeltetésének át is lesz adható.