Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-21 / 20. szám
Május 21. Budapest 1893. (2.) Budavár bevétele 1849-ben. A magyar szabadságkarcz legszebb napjának, Budavár bevételének emlékére állított é'rcz- szobrot pünkösd vasárnapján leplezték le a nemzet jobbjainak színe előtt. Egykorú írók és szemtanuk följegyzései nyomán álljanak itt a következők Buda bevételéről : Május 21-ikén, midőn már a fehérvári kapu körül igen nagy rést ütöttek a magyar ágyuk, négy hadtest gyalog honvéd fogott hozzá a második nagyszerű ostromhoz. Az első támadást Knezics tábornok emberei kezdék meg éjfélkor a bécsi kapu tájékán. Éjfél után egy órakor az Aulich vezérlete alatt állott 2-ik hadtest, a vár főkapuját s az e körüli bástyákat rohanta meg a szent Béliért hegy felől. Kmetty ezredes a czövekes sánczokkal védett vízcsatornát iigyekezett ugyanekkor birtokába keríteni a pesti oldalon. Mig Nagy Sándor a budai hegyek felől az ütött rést és tájékát rohanta meg első hadtestével. Az ostrom tervét Görgei intézte a Széchenyi hegyről: s az összevágó kivitel a legiszonyúbb viadal, a legvérengzőbb csata közt folyt egész reggelig. Nagy Sándor, hajdani hellen névrokona hősi erényével személyesen vezeté és buzditá honvédéit s az egymás mellett sűrűén felállított hosszú lajtorjákon első hadtestének zászlóaljai hágták meg először a vár falait. A 47-ik zászlóalj bajnokai voltak legelsők a résen mig a 43-ik és 29-ik ugyanakkor más ponton nyomult előre. A többi zászlóaljak is követve elszánt fő- és altisztjeik lelkesítő példáját, mindenfelől bámulandó bátorság- és vitézséggel törekedtek az óriási akadályokat legyőzni, s a szent emlékezetű Budát visszahódítani. A császári katonaság, mind a mellett, hogy már két hét óta szüntelen talpon volt, s a legtöbb éjét fárasztó munka s álmatlanság közt virrasztótól, a végsőig keményen tartotta magát, s kétségbeesve védelmezé a sokfélekép megrősi- tett várat. Seuki nem goodolt itt többé életével s mind a két fél az elszántság legrettentőbb harczába keveredett. A vár védői sokkal biztosabb állásukból, a legsűrűbb kartács- és puskatűzzel, és szuronyaik ezreivel ügyekeztek visszanyomni, megsemmisíteni a feltolakodó ostromlók sokaságát, s a vár bástyáiról roppant nagyságú köveket is hen- gergettek le rájuk. Mind ez nem használt . . . nem rettenté vissza a neki lelkesült vitézeket, kik életükkel számot vetve, semmi akadálylyal nem gondolva, mint gy vakon rohantak a fölöttük lebegő halálos veszély tüzörvényébe. Ha közülök hármat-négyet visszavertek, vagy a halál mélységébe taszítottak le a meredek falakról, az ötödik, hatodik és a többi, mintha csak az elhullottak keltek volna fel, a legnagyobb erőmegfészitéssel még is beküzdé magát a vár belsejébe. Volt rá eset, hogy egy honvéd előtt nyolcz társa hullott vissza egymásután a hágcsóró1, — s ő, a kilenczdik, zergeszökelléssel ugrott át a szomszéd lajtorjára és szerencsésen behatolt az erősségbe. A páratlan vitézségü Dom Miguel zász- lóaj alig verekedett be a magas falakon, s őrnagy-vezetőjük tüstént halva rogyott össze lábaik előtt, s átalán véve több főtiszt „éljen a haza ! s előre !« — kiáltások közt ada ki lelkét, mi az ostromlókat még inkább lelkesité. Máriássy ezredest a hét ölnyi magas fal ról két ízben taszították le, s egy szúrás által kapott vérző sebbel harmadszor mégis benyomult a vár belsejébe, s csodálatos módon mégis életben maradt. Midőn igy bámulandó elszántságuk s kitartásuk által belől a falakon csakhamar szépen megszaporodáuak, az annyi küzdést és áldozattal bevett bástyák fölé, a magyart éltető kiáltozások közt tüzek ki győztes nemzeti zászlóikat. Hanem még itt nem volt egészen bevégezve a nagy munka. Még egy óriási gáton kelett áttörniük. Reggeli 5 óra tájban a bástyákról elüzütt császári katonaság, a városnak mindenfelől torBUDA és VIDÉKE Jászokkal elzárt szűk utczái és házaiba vette be, s még innen is elszántan védte magát, s a két fél közt iszonyú utczai harcz fejlődött ki. A torlaszok által födözött ágyuk és apróbb lőszerek pusztitólag kezdték dúlni a honvédek sorait; de ágyúikat egyszerűéi többször nem süthették el, mert a honvédek látva elesett társaikat, felbőszült oroszlánként rohanták meg a torlaszokat s egy pillanat alatt mindent összeromboltak, a mi csak útiokban állt. Öt óra után már csak a pesti oldalon lehetett hallani apró fegyverekkeli lődözést, mely csak 7 óra tájban némult el végképen. A várbeli katonaság látva kikerülhetlen sorsát, több helyeken elhányá fegyvereit s élet- háláira megadta magát — és a honvédek még tetőpontra ingerelt harczi dühök ezen pillanatában is nagyobb részt életben hagyák ... de azért tömérdek holttest és egész vérözön boritá el a város utczáit s a várhegy oldalait. A várat egész a végsőig erélyes kitartással védelmező Hentzi tábornok a résnél halálos sebet kapott s a honvédek fölismervén öt, a Rákóczi-induló diadalmi zenéje mellett vitték végig az uiczákon egy középületbe, a nélkül, hogy kegyetlenséget vagy gyalázatot követtek volna el elleneik haldokló főnökén. Budai lionvédszobor története és leleplezése. 18D3. évi május hó £l-én. Elmondta : révkoináromi dr. Széitássy Sándor, honvédszázados főorvos, szoborbizotts. elnök. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Kedves bajtársak! Ma 44 óve e téren, hova most mi gyülekeztünk, — a csata küzdelmeiben testileg és lelkileg elfáradt, úgyszólván kimerült honvédek gyűltek össze, egyrészt hogy a kemény haditusa után fegyverüket lábhoz bocsátva, pihenőt tartsanak, kipihenjék a heves, véres csata küzdelmeit a vár bevétele fölött való örömeik között; másrészt, hogy a dicső honvédek közül, a vitézségi érmet kiérdemlők, elvegyék igazán megérdemlett kitüntetésüket. Hogy jól esett a pihenés azoknak, kik önfeláldozásuk és halált-megvető bátorságuk által, visszaadták a nemzet törvényhozó-testületének otthonát és megmentették a haza szivének lakosait az örökös rettegéstől — elgondolhatjuk; az akkor egybegyült közönség tagjai közt, nem egy könnyes szemű találkozott, aki abbeli örömének adott kifejezést, hogy Budavára az ellenségtől vissza foglaltatott, olyanok is voltak nem csekély számban, kik az elesett hősök közt testvért, férjet vagy talán atyát sirattak; de öröm vegyült ott még a legborusabb arczki- fejezések közé is, öröm, — mint a miénk, — kik miként ők — megszabaditásuk napját, úgy vártuk mi e napot, hogy a legnagyobb örömmel jelenjünk meg e nemzeti ünnepélyen; a nemzeti vitézség emlékének leleplezésén; tehát e nap nemzeti örömnap, melynek emléke nevelje a nemzet büszke önérzetét. Ez az a hely, mely legjobban megérdemli, hogy feledhetetlenné tétessék, s ma már itt áll a jelvény, megőrzi emlékezetünkben a magyar szabadságharcz legkimagaslóbb mozzanatát, melyről a óban a reményben vonom le a leplet, hogy a magyar szabadságszeretetónek örök kir- detője és emlékeztetője leend. (Szónok intésére a lepel lehull,) Szeretve tisztelt nemzetem! Kedves bajtársak! Miután 22 esztendei fáradságos és viszontagságos gyűjtésűnk eredményét, nemzetünk hagyományos vitézségének emlékét voltam szerencsés a nemzet őrizetének átadni; legyen szabad röviden egy visszapillantást vetnem a szobor történetére és azon nehézségekre, melyek ezen emlék felemelésének gátjaként állottak előttünk. A kiegyezést követő koronázás a 48/o-es honvédek szabadabb lélegzésének és mozgásának is kezdő pontja Ion. Egymástól elszigetelve élni hogyne lett volna teher azoknak, kik a hareztéren egymás mellett állottak? érezték ők a társulás és egymással való érintkezés szükségét, melyre az engedelmet meghozna az 1867. esztendő, mely évben a honvéd-egyletek azonnal alakulni, az egyletek alakulásával a honvéd győztes csataemlókek is mind sűrűbben szaporodni kezdtek. így a buda-ó-budai honvédegylet 1871 -ik év május havában Sántha Lajos ezredes elnöksége alatt közgyűlést tartott s itt merült fel azon eszme, hogy önvédelmi harczunk lefolyása alatt több rendbeli győztes csaták legdicsőbbike, a budavár bevétele még ekkoráig jelzés nélkül van; nem tartaná-e a közgyűlés kívánatosnak, hogy budavár bevételének emléke egy felállítandó szobor által megörökitessók. Ezen eszme a közgyűlés által nagy lelkesedéssel és örömmel fogadtatott s az egyhangú határozat oda nyilatkozott, hogy budavár bevételének emlékére szobor állítassák, melynek költségeit nemzeti adakozásból keilend megszerezni. A gyűjtés eszközlésére kiküldendö bizottság elnökét, a közgyűlés még az nap megválasztván, oly meghagyással, hog}r a legjobo belátása szerint alakítsa meg 5 tagú bizottságát s ezzel a működését mielőbb kezdje meg. A közgyűlés bizalma, az egylet al- elnöke dr. Szónássy Sándor százados főorvosban összpontosulván, felkóretett, hogy azon fontos feladatot t. i. a szoborbizottsági elnökséget elválalni szíveskedjék. Dr. Szónássy az egylet kérelmének engedve a szoborbizottsági elnökség elválalását hazafiui kötelességének ismerve, meghajlott a közgyűlés kívánalma előtt és mint teljhatalommal és rendelkezési joggal felruházott szoborbizottsági elnök, működését azonnal megkezdte. A szoborbizottságot dr. Szónássy Sándor a következő tagokból állította össze : jegyző; Józsa József főhadnagy, pestvárosi hivatalnok, pénztári naplóvezető: Kleberg Osváth főhadnagy m. kir. pénzügyminiszteri számtiszt. Fabó Sándor és Wohl János főhadnagyok, mint dijnokok, tehát az 5 tagból álló bizotKág megalakult. E megalakulás után a bizottság serényen hozzá látott az alapgyüjtés előkészületeihez. Gyüjtőiveket készíttetett és azokat 800 példányban kibocsátotta az országba. Alig 8 nap alatt az első gyüjtőiv Ó-Buda mezővárostól nem épen csekély összeggel beérkezett. — Ó-Buda bár nyelvére német, de hazafiságra nézve az elsők közé sorolható. Utána rövid időre Fiume város hátóságától érkezett 200
