A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004

TANULMÁNYOK - Klinda Mária: Proveniencia-kutatás és egy elveszettnek hitt esztergomi brevárium a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

dányunk azonos az egykori esztergomi L. III. 8 jelzetű, negyedik példánnyal, bár a könyvön sem tulajdonbélyegző, sem a régi jelzet nem látható. A 16. századi reneszánsz kötést 1961-ben új fatáblára vonták. Radó példányunkat már nem ismerhette, mert azt csak 1944-ben, magán gyűjtőtől vette meg a könyvtár, de az esztergomi öt példányból már csak egyet ismertet.

Megmaradt, bár nagyon halványan az esztergomi bejegyzés egy rendkívül ritka szertartáskönyvben, az Ordinarius Strigoniensis 1505-ös velencei kiadásának utolsó levelén (659. tétel). Ez a nyomtatvány is budai megrendelésre, Johannes Paep (Pap) költségén készült. A hatvanas években új bőrkötést kapott, az eredeti előzékek hiányoznak. A Knauznál jelzet nélkül leírt „második” esztergomi példány az ott közölt azonos bejegyzések alapján Dankó ismertetése szerint L. IV. 19 jelzetet viselt.17 Thomas presbyter de Galamboch 1524-ben 16 dénárért vette, a többi bejegyzés, ha valóban ezen a példányon volt, Knauznál és Dankónál olvasható. Radó a liturgikus bejegyzések feldolgozása nélkül már a Fővárosi Könyvtár példányaként említi 132. szám alatt.

Rendkívüli ritkaságnak számítanak a nagy kiterjedésű esztergomi főegyházmegye használatára kiadott breviáriumok is, amelyekből Borsa 1480 és 1497 között négy ősnyomtatvány-kiadást, 1511 és 1524 között pedig összesen hetet sorol fel.18 Ezeket - mint írja - egynek a kivételével mind a rendkívül fejlett technikájú velencei nyomdászokkal készíttették távoli egyházmegyék számára is, általában néhány száz példányban. A FSZEK két kiadást is őriz e ritka esztergomi breviáriumokból. Mindkettő a Főszékesegyházi Könyvtárból származik. Az 1484-ben Nürnbergben, a budai Theobald Feger rendelésére készült Breviárium Strigoniense ( 116.tétel) béléslapján ott találjuk az esztergomi könyvtár duplumbélyegzőjét. Régi jelzetét (L.II.12) Knauz közleményéből ismertük meg, aki már 1869-ben közölte a breviáriumban olvasható bejegyzéseket az 1526 és 1546 közötti magyarországi történelmi eseményekről.19 Ezeket 1944-ben Radó is leírta,20 ám erről a hatvanas években még nem tudva ősnyomtatványaink első feldolgozásánál évkönyvünkben mi is közzétettük.21 Radó azonban tévesen teljesnek írja le példányunkat, holott azt már Knauz is csonkának említi; igaz, pontatlanul.

A Breviárium Strigoniense későbbi, 1524-ben Velencében kiadott példányán, amelyet Peter Liechtensteinnél nyomtatott a budai Michael Prischwitz (117. tétel), már semmi sem utal a korábbi esztergomi tulajdonra. Pedig a Főszékesegyházi Könyvtár egykor L.VII.3. jelzetű, csonka duplum példányát kéziratos tartalma miatt az irodalomtörténet is számon tartotta, ám arról úgy tudták, hogy a századfordulón elveszett. A 20. században a két 1524-es esztergomi breviáriumból már Radó is csak egyet, az L. VI. 2 jelzetűt ismertette, amelyről később Kovách Zoltán a ráfestett főpapi címer alapján megállapította, hogy Mossóczy Zakariás nyitrai püspök (1542-1587) tulajdona volt.22

Az esztergomi másodpéldány több évtizednyi lappangás után 1944-ben Ranschburg antikváriumából került a Fővárosi Könyvtárba, 750 pengőért. Radó feldolgozása a liturgikus nyomtatványok kézírásos bejegyzéseiről 1943-ban jelent meg, így érthető, hogy erről a példányról nem tudott. A példány eredetéről Ranschburg nem ír 1944-es katalógusában, de említi, hogy az „a hozzákötött lapokon magyar nyelvű, két oldalon szláv és öt oldalon latin nyelvű imádságokat” tartalmaz s szól a hiányokról és a két kézírással pótolt levélről, sőt a nyolc fémveretről is.23 (A négy-négy sarokveret ma is megvan a res230