A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Klinda Mária: Proveniencia-kutatás és egy elveszettnek hitt esztergomi brevárium a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban
chingeni, garamszentbenedeki, máriacelli, Sankt Paul-i bencéseket, a bécsi, gráci, innsbrucki, párizsi és pozsonyi jezsuitákat és a pápai minoritákat is a 17. és a 18. századból, de mindnyájukat nem sorolhatjuk itt fel, akik a possessor-mutatóban szerepelnek. A Budapest Gyűjtemény állományában több egyházi szertartáskönyv is található, amelyek budai könyvkereskedők megrendelésére külföldi nyomdákban készültek az esztergomi egyházmegye papsága számára. Közülük néhánynak az újrakötésnél elveszett a béléslapja vagy előzéke a régi bejegyzésekkel együtt. Szerencsés esetben azonban néhány kötetnek a belsejében is maradtak olyan feljegyzések, amelyeket korábban érdemesnek tartottak közzétenni s ezek ismeretében már lehetővé vált a példányt korábban birtokló intézmény azonosítása. A FSZEK 1601 előtti könyveinek proveniencia-feltárását több breviáriumnál, missálénál segítették elő azok a publikációk, amelyek a 19. század hatvanas éveitől kezdődően láttak napvilágot Knauz Nándor történész, prímási levéltáros (1831-1898), Dankó József esztergomi kanonok, pozsonyi prépost (1829-1895), a 20. században pedig Hubay Ilona és Radó Polikárp munkájának eredményeként.10 Esztergomi provenienciát katalógusunk nyolc példánynál tudott meghatározni. Ezek egy kivétellel - ez Matthaeus Dresser történelmi munkája - már címükben hordozzák az esztergomi vonatkozást (Breviárium Strigoniense, Missale Strigoniense, Ordinarius Strigoniensis), így kézenfekvő volt arra gondolnunk, hogy azok korábban az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár tulajdonában lehettek. Ismeretes, hogy e könyvtár duplumait eladták, azok részben antikváriumokba, részben magán gyűjtőkhöz kerültek. Egyes példányokról talán már ekkor távolították el a könyvtári tulajdonbélyegzőt és jelzetet. A nyolcból négy esetben Knauz közlései vezettek el az esztergomi possessor megállapításához, melyet kiegészítettek vagy megerősítettek a későbbi publikációk. Az alábbiakban az e néhány kötettel kapcsolatos adatok feltárását szeretném ismertetni. A Brünnben 1491-ben nyomtatott esztergomi ősnyomtatvány-missálénkban, Missale Strigoniensében, mely elől is csonka, az első megmaradt levél mindkét oldalán eltávolított bélyegző nyoma látható. A budai Theobald Feger kiadó költségén megjelent misekönyvből (598. tétel) Knauz az esztergomi könyvtár három csonka példányát írja le. Köztük a legépebb, L. VII. 4. jelzetűről ennyit jegyez meg: „Több kezdőbetűje színezve, aranyozva, több kivágva! Több helyütt tót nyelvű imák vannak a lapszélekre feljegyezve.”11 Ezek Peter Ratkos történész 1968-as megállapítása szerint a szentleckék előtti könyörgések közel egykorú cseh fordítását tartalmazzák.12 Annak okát, hogy miért éppen a legépebb, szépen illuminált példányt adták el, nem tudhatjuk, (igaz, a kánonkép is hiányzik), de példányunk esztergomi eredete kétségtelen. Szabó Károly után még Ballagi is három esztergomi példányról tud,13 de Hubay már csak kettőt említhetett 1938-ban,14 mert a Fővárosi Könyvtár 1926-ban vette meg a Ranschburgnál található példányt. Radónál is csak a két Esztergomban maradt példány adatairól értesülünk,15 a Fővárosi Könyvtárét nem ismerte. A szépen illuminált példány kötéséről leírást nem találtunk. Feltehetően korabeli volt, amelyet sajnos 1961-ben új bőrkötéssel cseréltek fel. Az 1512-ben Urbánus Kaym megrendelésére Velencében nyomtatott Missale Strigoniense (603. tétel) címlapján szerencsére megmaradt Gubasóczy Boldizsár esztergomi kanonok 1594-es bejegyzése. Ezt Knauz is közli,16 így biztosan állíthatjuk, hogy pél229
