A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Reisz László: A digitalizálás és a Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma
dokumentumokat bármely gyűjteményben az átlagos olvasó rendelkezésére bocsássanak, aminthogy az „eredeti” további megőrzése sem lehet kérdéses még akkor sem, ha a digitális változat az elektronikus képjavításoknak köszönhetően jobb is lehet. Az ilyen digitalizálás költségei is kiemelkedőek, s alapvetően nem könyvtári, hanem múzeumi feladatként definiálhatóak. Adathordozótól függetlenül sem elégít ki reális tömegigényt. A feldolgozott művek felkerülhetnek a világhálóra, ám mind a tulajdonos anyagi érdekei, mind az internetes terjesztés kompromisszumai (file méret, letöltési idő stb.) a felhasználás korlátozásának irányába hatnak, melynek eredményeképp az ilyen dokumentumok tényleges hozzáférését valamiféle közpénzekből finanszírozott elektronikus peepshow pótolja. Összességében az ilyen feldolgozást presztízsdigitalizálásnak is nevezhetjük, hiszen az elektronikus másolat szükségképpen pótlék, az eredetivel kapcsolatos megőrzési, esetleges restaurálási költségek változatlanul fennállnak, s az elektronikus feldolgozás további költségnövelő tényezőként jelentkezik. 1.2. Duplikáló, szolgáltató Az előbbi típusnak csaknem minden szempontból ellentéte. Létjogosultságát a elhasználói igények és a rendelkezésre álló források elégtelensége miatt létrejövő szakadék adja. Ez a döntően könyv-, kisebb részben folyóiratok tekintetében megjelenő probléma hagyományos könyvtári állománygyarapítási módon nem kezelhető. Több könyv beszerzése továbbgörgetné a problémát feldolgozási, raktározási területre, racionálisan indokolhatatlan, irreális költségvonzatokkal. Ugyanebből következik, hogy mivel a hiány mintegy a „rendszeren belül” keletkezik a folyamatosan bővülő szükségletek és az azokkal lépést tartani nem tudó ellátás problémájaként hagyományos úton - ODR, könyvtárközi kölcsönzés - nem kezelhető. A megoldás csak az érintett állomány digitális feldolgozása lehet. Ez ugyan elsődlegesen a képzési intézmények kötelező irodalmával kapcsolatosan jelentkezik, de ettől függetlenül általánosan elmondható az elvárások pragmatizmusa. Ez mindenekelőtt a felhasználók információközpontúságát jelenti, azaz számukra voltaképpen mindegy, hogyan, miképpen jutnak a szükséges adatokhoz. A hordozó - legyen az akár a világháló, akár a nyomtatott dokumentum - puszta eszköz, melyet célszerűségi és költséghatékonysági szempontok szerint értékel. Ebből következik, hogy az e körben digitalizált dokumentumok nem múzeumi jellegűek, hanem gyakorta napi aktualitású „modern” anyagok. Az eredeti dokumentum mondhatni másodlagos, a digitális változat használatát tekintve egyenértékű azzal. Az archiválástól eltérően az anyag itt többnyire nem képként, hanem szövegként, azaz kereshetően, indexelhetően kerül feldolgozásra. Az e körben digitalizált dokumentumok - legalábbis relatíve - egyszerűbb és olcsóbb módon dolgozhatók fel. Ezért, az előbbivel ellentétben az látszik célszerűnek, ha ez nem központilag, hanem önálló műhelyekben történik, mivel itt vannak a leginkább tisztában a helyi, tényleges felhasználói igényekkel. Egy központ szerepe legfeljebb a tapasztalatcsere, illetőleg a párhuzamosságot elkerü215
