A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 2002-2003-2004
TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Modernitás és hagyomány a nagyvárosi fejlődésben, különös tekintettel Budapestre
Azokban az ábrándképekben, amelyekben minden korszak a soron következőt elképzeli, ez utóbbi az őstörténelem, pontosabban egy osztály nélküli társadalom elemeivel párosítva jelenik meg.”35 Ez alapon állítható tehát, hogy a 19. század során Haussmann báró által újjáépített Párizsban testet öltő modern urbanizmus is álmodozás terméke. „Ebből a korszakból származnak a passzázsok és intérieurök, a kiállítási csarnokok és panorámák. Mindezek egy álomvilág maradványai. Az álomelemek felhasználása ébredéskor: a dialektikus gondolkodás iskolapéldája. Ezért a dialektikus gondolkodás a történelmi ébredés szerves eszköze. Hiszen minden kor nemcsak a soron következőt álmodja meg, hanem álmodva törekszik az ébredésre.”36 Érdekes, hogy noha Párizs a modern urbanizmus mindenekfölötti prototípusa,37 Bécs nálánál is pregnánsabban bizonyítja a történelem úgymond„ébredésszerű” bekebelezését és mohó birtokba vételét. „Bécsnél jobban egyetlen más város sem törekedett tudatosabban arra, hogy építészetével intellektuális és morális eszméket fejezzen ki az 1860-as, 70-es években.”38 Ugyanakkor általános európai jelenség ez időben, hogy a várostervezők és az építészek mélyen belefeledkeznek a történelmi múltba azon törekvés jegyében, hogy megfelelően „történelmiesítsék” saját jelenvaló világukat. Bécs (és a többi közép-európai nagyváros) esetében talán az akkoriban megszokottnál is erőteljesebben hatott ez a vágy és praktikus törekvés, amit a 19. században fel- és újjáépített városok olykor máig érintetlen térszerkezete és építészeti arculata is élénken tanúsít. A historizmus ellenállhatatlan korabeli vonzereje értékelte föl a térbeli kontextusok súlyát és szerepét. A tervezők, az építészek (és megbízóik) főleg térbeli kontextusokban értékelték az egyes épületeket, sőt olykor magukat a negyedeket is. Ennélfogva hozzájuk kötötték az egyes objektumoknak tulajdonítani kívánt jelentést. Mellesleg a kontex- tualizmusra való erős hajlam vezetett az építési zónarendszer bevezetéséhez is. A kontextus hatalma érvényesült a történeti stílusok tudatos megválasztása során, midőn a rendeltetésük szerint különböző épületekhez meghatározott stílusokat rendeltek. Ebből fakadt a városi tér feltűnő feldarabolása, kisebb összefüggő tömbökre való szétesése. A közelmúltban gyakran elemzett bécsi Ringstrasséról találóan jegyzi meg ebben az összefüggésben Reichensperger: a Szent Római Birodalom 1806-os felbomlását, valamint az 1848-as forradalmakat követően nincs többé egy olyan mindent átfogó egységes uralmi rend, amit a Habsburg Birodalom testesített meg azt megelőzően. „így lett végül a Ringstrasse a liberalizmus mint új hatalmi tényező tipikus kifejeződése. A mindent átfogó egység hiányában az építészet sem alkot többé kompakt egészet, hiszen amikor szisztematikusan összerakja az egyedi darabokat és a történelem eltérő korszakaiból származó idézeteket, csak sejteti ezt a teljességet.”39 A Carl Schorske által mesterien elemzett Ringstrasse,40 az útvonalat szegélyező épületek (épületegyüttesek) szimbolikus (történeti stílusokba kódolt) utalásai egy ilyen helyzetre adott válasznak is tekinthetők. Hiszen a Ringstrasse-t létrehozó társadalmi körök szeme előtt szintúgy ott lebegett, hogy a liberális pluralizmus rendező elve váltotta fel immár a Habsburgok hatalmi univerzumát, hogy annak helyébe lépve a jelenvaló értelmezésének és működtetésének legyen a kulcsa. A történet ugyanakkor ennél valamivel 85
