A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1997-1998
Tanulmányok - Vörösné Jánosi Katalin: A könyvtár szociális funkciói. A XIII. kerület két könyvtárában végzett vizsgálat tapasztalatai
Magányát oldja az olvasással 29-40 7. sz. ábra - XIII/8 könyvtár - olvasói minta Az olvasmányélmény mint a kapcsolatok tesztje Kor szerinti megoszlásukból látszik a tinédzserkori fokozottabb magányérzet és az időskori magány. A családi állapot szerinti megoszlás szerint meglepett, hogy a házasok viszonylag ugyanennyien választották motivációnak a magányérzet oldását. E szerint többen érezhetik a páros magányt, mint ahogy azt gondoltam. Persze ez a szám csak önmagában tűnik magasnak, mert a 65 házasságban élő közül 41 fő mondta azt, hogy házastársával megbeszéli olvasmányélményeit. 57 családos felnőtt közül 24 jelentette ki, hogy gyermekeivel is megbeszéli. 7o diák közül pedig 27 beszél szüleivel olvasmányairól. A diákok közül legtöbben - életkori sajátosságaiknak megfelelően — barátaikat jelölik meg olvasmányaik konzultánsaiként. Az egyedül élők is főként barátaikat nevezték meg, akikkel az olvasottakról beszélgetni szoktak, de egyéb kategóriákban ők megemlítették a szomszédokat és a munkatársakat is. Érdekes és örvendetes volt, hogy a tanulók közül többen egyéb megjegyzésként a tanáraikat is megemlítették. Hirdessen ingven! A XIII/8 könyvtárban több éve van egy ingyenes hirdetőtábla a bejáratnál. Mindig tele van cédulákkal. Kíváncsi voltam rá, hogy mennyien böngészik ezeket a hirdetéseket. A mintából 79 fő szokta elolvasni a feliratokat, 8 fő válaszolta, hogy tudott is belőlük hasznosítani valamit. Többnyire korrepetálásokat, nyelvórákat, szakipari munkákat, eladó gverekholmikat. különböző előadásokat hirdetnek az ideiárók. Több intézmény és civil szervezet rendszeresen kiteszi szóróanyagait, A szűkén értelmezett szociális funkció A könyvtár szűkén értelmezett szociális funkcióval kapcsolatban volt a legnagyobb ellenállás az olvasókban. Eleve - az összes kérdés közül - itt kaptam a legkevesebb értékelhető választ. 118/59 fő válaszolt erre a kérdésre. 181