A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1994-1995-1996
Tanulmányok - Békés Ilona: A könyvtároskép vizsgálata néhány 20. századi magyar szépirodalmi műben
...Kis Sándor még az egyik állami középiskola nehezen élő tanára volt, s nemegyszer talált az iskolai illemhelyen ocsmány célzást származására, mert nem volt népszerű nevelő... a gyerekeket pedig úgy tekintette, mint akik az ő kínzására születtek, mintha éveken át őrültek házában dolgozott volna, menekült közülük a könyvei közé. /101. o. / Összegzés helyett Mint már említettem, a tanulmány keretében folytatott - szépirodalmi művekből kibomló - könyvtár- és könyvtároskép vizsgálat kísérlet jellegű, teljességre nem törekedhet. Annyi azonban elmondható, hogy az eredmények tükrözik a valóságot. Az írók nem függetlenek koruk szellemétől, elvárásaitól. Hadd idézzek Nagy Lajos egyik írásából: “Az író nem magányos ember. Amikor ír, azt közlési szándékkal teszi, gondol tehát, ha nem is tudatosan, szerkesztőre, kiadóra, kritikusra és olvasóra. ...Környezetének alkateleme az író is, hatása alatt áll kortársainak, kora eseményeinek, anyaga az ember, akit maga körül lát, hall, szemlélete, ha egyéni is, nem független az általános gondolkodástól, szóval: az író műve mindenképpen kollektív termék. ”26 A könyvtár és a könyvtáros jelentőségét, társadalomformáló szerepét erőteljesen mutatják be, hangsúlyozzák az ötvenes-hatvanas években játszódó, akkor íródott művek. Valóban, a magyar könyvtárügy fejlődésében ez a leglátványosabb, nagy feladatokkal - mind gyakorlati, mind ideológiai - rendelkező korszak. A közművelődési könyvtárak felépítése, hálózatok létrehozása, állományépítés, szolgáltatások biztosítása; olvasóvá “nevelés”, a műveltség általánossá tétele, olvasási és tanulási igények kielégítése, a látókör szélesítése. Talán ennek az agitatív-propagandisztikus funkció előtérbe helyezésének köszönhető, hogy a könyvtár a szépirodalmon keresztül is távolságtartó maradt? Nem vált a mindennapok részévé. A megközelítés vagy a könyvtáros oldala felől történik, vagy olvasói oldalról, de ebben az esetben ez a személy, maga az író. Magyarázható ez azzal, hogy a témát feldolgozó írók közül többen töltöttek el életük során egy-egy időszakot könyvtárosként, például Bárány Tamás, Kálnoky László27 vagy Temesi Ferenc . Az olvasói oldalról való közelítésben pedig életrajzi elemek ötvöződnek, ilyen Szerb Antal és Barabás Tibor bemutatása. Ami hiányzik, a könyvtár és könyvtárhasználat bemutatása, úgy mint az életforma része, az életmód szerves és “hétköznapi” eleme, egy-egy megjelenített szereplő, a csak mellékesen valamiért, valamihez olvasó személy bemutatásán keresztül. Ezt is tekinthetjük úgy, mint a valóság ábrázolását, vagyis valamilyen jelenség hiánya esetén; annak meg nem jelenítését. Az olvasásszociológiai vizsgálatok az olvasmányok beszerzési forrásait vizsgálva alátámasztották, hogy a hatvanas-hetvenes években a könyvtárból kölcsönzött olvasmányok aránya csak 20 % körüli volt, s a nyolcvanas évekre még tovább csökkent. Ezzel szemben az 29 olvasmányok legnagyobb hányadát a vásárolt könyvek képezték. Vizsgálatom során kirajzolódó könyvtárosok - egy szereplő akár több jellemzőt is hordozva magában - a következők: • • a könyvhordó és/vagy csendre ügyelő könyvtáros képe; • a könyvtár mellett háttérbe szoruló könyvtáros; • a könyvtáros kisasszony, amint nőiességében van hatással férfi olvasóira; • a népnevelő, a könyvtár személyiségformáló hatását eltúlzó; • a pedagóguspályát elhagyók: • akik többre értékelik a könyvtáros hivatást, • s akik menekülnek a választott tanári pálya elől; • az emberi kapcsolatok elől menekülő, lelkileg sérült; • a legfontosabb szerepkörében könyvajánló könyvtáros; 137
