A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1994-1995-1996
Tanulmányok - Békés Ilona: A könyvtároskép vizsgálata néhány 20. századi magyar szépirodalmi műben
A foglalkozás-portrék közül a Könyvtáros16 című írás 1927-ben jelent meg először a Pesti Hírlapban. Kosztolányi a következőképpen vall e sorozat létrejöttének indítékairól: “Mindig és mindenütt az ember izgat. Az úton sem a tájakra figyelek föl, a házakra vagy a múzeumokra, hanem az élet játékára, az arcokra, a mozdulatokra, a szavakra. Embereket gyűjtök. Szenvedélyes ‘embergyűjtő’ vagyok. Ennek az időbeli utazásomnak is egyetlen tárgya az ember. ”17 A többi foglalkozás-portréval összehasonlítva, de összehasonlítatlanul is feltűnő, mennyiben fordít figyelmet az író a könyvtárosra, az emberre? Sikerült-e eredeti szándékát megvalósítani, s ha igen, milyen mértékben? Megjeleníti-e alakját, arcát, mozdulatait, gesztusait, érzelmeit, vágyait s problémáit? A “riport” egy 400 000-es könyvtárban készült, mely a Bibliothèque Nationale-hoz képest kis könyvtárnak számít. Mégis olyan érzéseket vált ki az íróból, mintha egy világvárosban kószálna. Itt a felhőkarcolókat könyvekből építették, s a könyvek raktározási rendje illetve módja párhuzamos körutakat és sugárutakat, tereket és sikátorokat képez, melyeken el is lehetne tévedni a könyvtáros vezetése nélkül. A találomra kikapott könyvtári köteteket a könyvtáros úgy mutatja be, mint saját házikönyvtárának jól ismert darabjait. Megtudhatjuk továbbá, hogy mi a pergamen, s összehasonlítva vele mennyivel kevésbé időtálló a papír, különösen a 19. század óta. A könyvtáros az író kérésére megadja néhány könyvhöz kötődő jelenség illetve könyv előtagú kifejezés anekdotákkal is fűszerezett magyarázatát:- Mi a könyv legnagyobb ellensége?- Egy gomba, mely csak a papíron érzi jól magát. Ettől a könyv valósággal megbetegszik.- Láttál már könyvmolyt?- Itt egyet se. Amit könyvmolynak neveznek, az voltaképp egy kis kukac. De az olvasóteremben sok könyvmoly van. /281. o. / A könyvek, a könyvtár mindent elhomályosít, az író eredeti szándékával ellentétben a könyvtáros - mint többdimenziós ember - személyét is. Egyenrangú társként, régi ismerősként beszélnek - az író és az “élő katalógus” - szellemi alkotásokról, a könyvtár lényegéről stb. Azonban a könyvtáros csak mint hang, szellemiség van jelen, s személye a könyvtár kincseihez, a könyvekhez képest alárendelt szerepet játszik. A könyvtár, könyvek mellett ennyire színtelen volna egy akár nagy tudású könyvtáros is? Nem újkeletű probléma tehát az 1978-as és 1985-86-os olvasásszociológiai felmérés keretében felvázolt jelenség, mely szerint a könyvtáros alig-alig része a társadalomban élő könyvtárképnek. A könyvtárosnak a könyvtárképben játszott alárendelt szerepe nem csak értelmiségi problémaként jelentkezett, még ha e rétegnél észlelték is annak legdrasztikusabb formáját. A szép könyvtáros kisasszony Barabás Tibornál Barabás Egy címíró emlékirata18 c. regényében bepillantást enged a húszas-harmincas évek Hunyadi téri közkönyvtárának mindennapi életébe. Az író bemutatja, hogy gyerekként milyen szomjasan vetette magát a könyvtár kopott, számozott könyveire. Szinte vakra olvasta magát. A négy órai nyitás előtt már ott szorongott a várakozók vegyes csoportjában: melegre vágyó öregek, lézengők, munkanélküliek, dolgozatra készülő diákok között. Megjeleníti a könyvtáros kisasszony csodálatos alakját - először a vizsgált szépirodalmi művek sorában -, akinek szépségét még jobban kiemeli a hely, ahol dolgozik: sötét udvari könyvtárhelyiség, dohos, porszagú polcokkal. A láthatatlan könyvtáros Kosztolányi Dezsőnél 133
