A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1994-1995-1996

Tanulmányok - Békés Ilona: A könyvtároskép vizsgálata néhány 20. századi magyar szépirodalmi műben

nem panaszkodhatni Természetre êtes Szerelemre. De a legszebb mégiscsak a Bibliothèque Nationale volt, legkivált téli estén. /257. o. /

A csönd még intenzívebb lesz, szinte zúg, forrón és izgatottan, hiszen a záráshoz közeledünk, és mindenkinek az élete attól függ, hogy még ötven oldalt elolvasson. Csak a lapozás monoton ritmusa hallszik, és néha egy-egy megőrült aggastyán tiltakozik a pultnál, ahol a mindenható altisztek ülnek.

Háromnegyed hat előtt öt perccel egy erre a célra rendelt személy dörgő hangon azt kiáltja: Mesdames et Messieurs, on va bientôt fermer. A végső é rendkívül hosszú, és kacskaringósan tűnik le a távolban, a láthatatlan termekben, hol a könyvtár sok millió kötetjét őrzik. Azután pontban háromnegyed hatkor fent említett személy megszólal, röviden, mint a végzet, mely előrebocsátotta volt baljós hírnökeit: On ferme! És az ember elmegy. /257-258. o. /

A fenti részletekből olyan könyvtárosképet bonthatunk ki, amelyben a könyvtáros csak tartozéka a könyvtárnak, de nem tartozik, illeszkedik bele a könyvtár szellemi életébe. Könyvtáros a szó nemes értelmében itt sem jelenik meg, csak könyvtári alkalmazottak, altisztek. A könyvtár sok millió kötetét őrzők. Bátky, a könyvtárat jól ismerők tapasztalatával vezeti be a fiatal egyetemi hallgatónőt a Bibliothèque Nationale rejtelmeibe:

A délután, mint egy pillanat, elmúlt. Oly büszkeséggel vezettem a félénk léptű lányt a katalógusok, casier-k, tableau-k rejtelmei közt, mintha én találtam volna fel a könyvnyomtatást. Megtanítottam mindenre, ami fontos. /264. o. /

Csak most tudom igazán, hogy mennyire szeretem a Bibliothcque-ot és a könyveket és a tudományt és a könyvszerű életet, ami olyan savanyú néha — most, hogy magával megoszthatom. /259. o. /

A könyvtárhasználókról tett megállapításai:

...azt hittem, hogy éppoly bátortalan, mint a világ összes többi könyvtárlátogatója.../259. o. /

Már az első délután látszott rajta, hogy jól fogja érezni magát a könyvtárban.

Talán mert érzékenysége, félénksége védő nyugalomra talált abban a rendezett, megbízható, gonoszságmentes kozmoszban, ami a tudomány, és aminek látható teste a könyvtár. /265. o. /

Valószínű, hogy nem a magyar könyvtárak akkori állapota, színvonala késztették a könyvtár - konkrétan két nagy nemzeti könyvtár -, s a könyvek iránti érzései bemutatására, hanem a külföldi tanulmányévek alatt tapasztalt hatások, élmények.

Összehasonlítva a hetvenes-nyolcvanas évek értelmiségi könyvtárképét a két világháború közötti Szerb Antal-i könyvtárképpel, egybecsengő vonásokat, jelenséget tapasztalunk. A könyvtáros személyéről, aki segítséget, felvilágosítást ad a könyvtárhasználónak, nem történik említés.

Az értelmiségiek már ekkor is felfedezték volna a könyvtáros nélküli könyvtárat? Illetve megjelenése csak mint a könyvhordó, a csendre felügyelő, a könyvtár köteteit őrző szerepkörben van. A “csendes könyvtár”, a maga dolgozószoba jellegével minősül itt is pozitív helyként.

132