A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1991-1992-1993
Faragó Éva: Útikönyvek a XIX. századi Budapestről
tőle, a Kígyó téren Brüdern báró háza,(29) zárt párizsi udvarával. A Gránátos (ma Városház) utcában az invalidusok háza,(30) a régi és új Vármegyeháza.(31) Itt, a Belvárosban működött az egyetem,(32) a kúria,(33) a szeminárium,(34) itt építették fel templomaikat a szerzetes rendek. A Váci utcában sorakoztak a híres szállodák, a Hét Választó,(35) a Magyar Királyhoz,(36) a Duna-parton az elegáns Angol Királynő,(37) a Feldunasoron (ma Roosevelt tér) az István főherceghez,(38) a Tigris Szálló.(39) A Lipótvárost (Újváros) a Színház (ma Vörösmarty) tér választotta el a Belvárostól. A városrész központja és legimpozánsabb tere aRakpiac (ma Roosevelt tér). Itt épült fel 1827-ben a KereskedőiéHáza,(40) mellette állt a divatos Diana-fürdő.(41) A Feldunasoron építkeztek és telepedtek le a gazdag nagykereskedők és bankárok. A tér legszebb épülete a Nákó-ház,(42) tőle északra Wieser Ferenc és Ullmann Móric palotái(43) álltak. A Lipótváros legnagyobb tere az Újpiac (ma Erzsébet tér), „melly teljes joggal neveztethetnék a piaczok királyának, mert akár nagyságát, akár rendszerességéi tekintve alig akad társa...országos vásárok alatt a kereskedelem központjául szolgál, s illyenkor el van lepve deszkasátorokkal, boltokkal, mik egy kis várost képeznek. " (44) Az útikönyv szűkszavúbb Pest külvárosainak, az iparosodó Terézváros, a falusiasabb jellegű József- és Ferencváros leírásával, csupán a néhány újonnan épített középületet (Nemzeti Múzeum, Nemzeti Színház, Ludoviceum) ismerteti részletesebben. Buda nevezetes épületeit a városrészek (Várnegyed, Tabán, Víziváros, Krisztinaváros, Országút és környéke, Újváros vagy Neustift) ismertetésének sorában mutatja be. A Várnegyed régi épületei közül részletesebben ír a királyi palotáról, a budavári templomról (Mátyás templom), a régi budai Városházáról, a vízivárosi Szent Anna templomról. A hivatalos kormányszékek és hatóságok felsorolása, a nyilvános intézetek (egyetemek, könyvtárak, az akadémia, a csillagvizsgáló), a működő és tervezett egyesületek ismertetése után áttekintést ad a városok szellemi és társadalmi életéről. A „mulatóhelyek", a pest-budai fürdők, a kiránduló helyek ismertetését követően gyakorlati tanáccsal látja cl az utazót. Az utazási alkalmak közül felsorolja a dunai gőzösök, a postakocsi indulási és érkezési helyét. Bemutatja a bérkocsisokat, akik „leginkább szeretnek állomásozni а színháztéren, a Szervitatéren, a rózsapiaczon, a kecskemétiulczán... Budán a Ferencztéren, a várban a városháztéren, a Vízivárosban a főtemplomnál. A rendőrileg kiszabott árjegyzék daczára is kijátszatik az idegen hacsak beszálltakor útját előre ki nem alkusszá."(45) A gyakorlati tanácsokat néhány vendéglő és csemegebolt ismertetésével zárja. Az útikönyvhöz mellékelt térképen 177 pesti, 48 budai utcát, 24 pesti és 10 budai középületet jelöl. Az 1848/49-es szabadságharc leverése után a világ közvéleménye együttérzéssel és rokonszenvvel figyelt Magyarországra, ennek ellenére elenyészően kisszámú külföldi látogató érkezett hazánkba és Pest-Budára az 1850-es években. Magyarországot és Pest-Budát ismertető útikönyvet pedig alig-alig találhatott az idelátogató idegen. Az 1850-es években Feldmann Wegweisere mellett Heckenast kiadásában 1851-ben megjelent Drei Tage in Pest-Ofen(46) című útikönyv és néhány a Monarchia országait ismertető utazási kézikönyv(47) tájékoztatta az utazót a két város nevezetességeiről, épületeiről, kulturális, gazdasági intézményeiről, szórakozóhelyeiről, fürdőiről. 1864-ben Vahot Imre adott ki egy magyar nyelvű útikalauzt,(48) majd 1865-ben és 1866-ban Theodor G et linger állított össze német nyelvű útikönyveket.(49) Az 1850-es és 60-as években visszaesett az idegenforgalom. Növekedése a három város Pest, Buda és Óbuda egyesítése (1873) után kezdődött meg, amikor Európában a vasútvonalak kiépítésével és a vasút térhódításával a polgári utazás, a társasutazás(50) és a „gyógyfürdő kultusz” már virágkorát élte. A fővárosi idegenforgalom tudatos szervezése az 1870-es évek második felében indult meg.(51) A Fővárosi Egylet 1877-ben az „idegenforgalom emelése tárgyában” című emlékifatában,(52) majd az 1887-ben alakult fővárosi idegenforgalmi bizottság programjában (53) a megjelölt feladatok között első helyen szerepelt a főváros nevezetességeit ismertető útmutatók, propaganda füzetek, útikönyvek kiadása. Az 1885-ös országos kiállítás, az 1896. évi millenniumi kiállítás, a fővárosi idegenforgalom növekedése újabb és újabb utazási kézikönyvek kiadását követelte meg. A XIX. század utolsó negyedében változás következett be a budapesti útikönyvek tartalmában és formájában is. Kahn József,(54) Szalay Mihály,(55) Gelléri Mór.(56) Palóczy Lipót,(57) Jásznigi Sándor,(58) Thirring Gusztáv(59) Budapestet ismertető magyar, német, francia, angol nyelvű útikönyvei kalauzolták a századfordulón a fővárosba érkező idegeneket. A század végén megjelent számos útikönyv összeállítója közül elsősorban Palóczy Lipót tekintette útikalauza mintájának a klasszikussá vált Baedecker-féle utazási kézikönyvek szerkezetét, beosztását. Palóczy útikönyvének(60) gyakorlati részében részletesen tájékoztatta az utazókat a távolsági és helyi közlekedési tudnivalókról, az árak feltüntetésével a szállodákról. Ismertette a szórakozási lehetőségeket, 83
