A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1991-1992-1993

Horváthné Jakubecz Ilona: A Központi Ellátó Szolgálat szerepe a hálózat szolgáltatási rendszerében 1988-1993

A nagymérvű infrastrukturális hiányosságok ellenére a 80-as évek elejétől az állományalakításban (elsősorban az elavult, az egyes könyvtárak szolgáltatási szintjétől idegen könyvek nagyarányú kivonásában) pozitív elmozdulás volt megfigyelhető, nem utolsósorban a könyvtárosok szemléletváltozása, valamint a módszertani osztály által 1976-77-ben kidolgozott gyűjtőköri szabályzatok eredményeként. Az alap-, közép- és részleges felsőfokú könyvtárak gyűjtőköri szabályzata a többlépcsős szolgáltatórendszer elvét tartotta szem előtt.

A szervezeti változások, a gyűjtőköri meghatározások mellett, ill. azokkal párhuzamosan előrelépés történt a hatékonyabb központi szolgáltatások megteremtése érdekében is. Röviden tekintsük át ezeket:

A Központi könyvraktár 1963-ban kezdte meg működését. A hálózat állományából kb. 100 000 kötet könyv került ide. A raktár két részből állt: egy kurrens, a hálózat számára még használhatónak ítélt könyvanyagból, s az elalvult, használhatatlan, nem gyűjtőkörbe tartozó művekből.

A létesítendő könyvtárak raktárát az ötvenes évek közepétől fejlesztették, azzal a céllal, hogy a nyíló új könyvtárak induló alapállományát biztosítsa.

A központi katalógus elsősorban a módszertani ellenőrzés és az olvasói tájékoztatás eszközeként működött. A hálózaton belüli átkölcsönzések beindítása mindinkább naprakész nyilvántartásokat követelt volna meg. A 70-es évek végére azonban a központi katalógus kritikus pontra érkezett, s láthatóvá vált, hogy a szerkesztés manuális módon való végzése nem felel meg az elvárásoknak, ill.a katalógustól elvárt szolgáltatásoknak.

1975-re kidolgozták a hálózaton belüli könyvtárközi kölcsönzés koncepcióját. Gyakorlati bevezetésére 1976-ban került sor. Ennek érdekében - ti. hogy az átkölcsönzés egyik bázisa legyen - fejlesztették a létesítendő könyvtárak raktárát. Sikerült gépkocsit is biztosítani, s így 1977-ben 2472, 1978-ban 1764 kötet könyv forgott a hálózati könyvtárközi kölcsönzésben. Pár év múlva - pont a főkönyvtári rendszer kialakításának időszakában - ez a szolgáltatás elhalt, legalábbis központilag szervezett formájában. Ebben - bizton állítható - nem az játszott közre, hogy a főkönyvtárak saját körzetükben ezt a funkciót tudatosan átvállalták volna. Sokkal inkább a szervezési, technikai hiányosságok mellett az, hogy a könyvtárak kevéssé ismerték fel ennek a lehetőségnek az előnyeit. A módszertani osztály igyekezett a könyvtárosokat meggyőzni, felismerve, hogy a gyűjtőköri differenciálás nem járhat eredménnyel, ha nem kapcsolódik hozzá élő, aktív szolgáltatásként a könyvtárközi kölcsönzés. Ezért tervezték, hogy „Egyes ritkán keresett, drága, vagy alkalmanként tömegesen igényelt (iskolai kötelező olvasmányok) kiadványokból a létesítendő könyvtárak raktárában és a hálózati könyvraktárban folyamatosan gyűjteményt alakítunk ki, amely »könyvtárközi kölcsönzéssel igényelhető« cédulajclzéssel ugyancsak bekerül a könyvtárak katalógusába és szükség szerint könyvtárközi kölcsönzéssel igényelhető. Tapasztalatunk szerint így jelentős pénz- és helymegtakarítást érhetünk el.”(6)

1986-ban jelent meg „A FSZEK hálózatának fejlesztési irányai” c. tervtanulmány, mely egy olyan hálózati modellt vázolt fel, mely szerint „A magasabb szintű könyvtári ellátást... jóval kevesebb egységünkben kell megvalósítanunk... A megoldás tehát nem lehet más. mint hogy a könyvtári ellátás védővonalait mélységben tagolva építjük ki.”(7) Szintén három, a korábbiaknál markánsabban megfogalmazott szolgáltatásokat teljesítő könyvtári szintet határoz meg: a családi, a kétfedeles és a kerületközi könyvtárak egymásra épülő rendszerét. Ez a koncepció meghagyta, sőt megerősítette a főkönyvtári rendszert, annak igazgatási feladatait, így a kerületközi könyvtáraknak természetesen még főkönyvtári funkciót is el kellett volna látniuk, s ez nem jelentette azt, hogy minden főkönyvtárnak a későbbiekben a kerületközi könyvtárak nagyságrendjét és szolgáltatási szintjét kell elérnie. Tehát a koncepcióban az irányítási, igazgatási és ellátási feladatok a hálózatban részben elváltak egymástól. (Hosszú távon öt-hat regionális könyvtár építését képzelték el Budapesten.)

Ezek a gyűjtemények „taktikai tartalékként" álltak volna a kisebb könyvtárak rendelkezésére, de természetesen elsődleges és fő feladatuknak saját - nagyságrendjükből következően - rendkívül széles összetételű és nagylétszámú olvasóközönségük kiszolgálását kellett volna tekinteniük. A következő, második ellátási szint az ún. kétfedeles könyvtárak, melyek egyrészt a használói igényekhez és szokásokhoz igazodó elrendezésben nyújtják a népszerű irodalmat, másrészt „hagyományos” gyűjteményükkel szélesebb olvasói érdeklődést is kielégítenek. A harmadik szint, a „tűz.vonal" az ún. családi könyvtárak, melyek teljes egészében csak az éppen aktuális olvasói érdeklődést elégítik ki a friss, népszerű új művekkel. Maradéktalanul szakítanak a „hagyományos" könyvtári elrendezéssel és állományukat az érdeklődési köröknek megfelelően tematikus elrendezésben tárolják. Ez a cselekvési program fő célkitűzésnek és elsődleges szolgáltatói magatartásnak, hozzáállásnak a használói igények fokozottabb figyelését, az állományban és a szolgáltatásokban az ezekhez való alkalmazkodást jelölte meg, valamint a hálózati struktúra hármas szint93