A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988-1989-1990
Fodor Béla: Kelényi Béla Ottó (1897-1944)
Az ideiglenes hivatalnoki status azonban rendkívül bizonytalan volt: a főváros ezen alkalmazottainak bármikor fölmondhatott, és az elbocsátott semmilyen igényt nem támaszthatott a fővárossal szemben. Természetesen ezzel Kelényi is tisztában volt, és igyekezett véglegesen rendezni illetve biztosítani a számára oly megfelelő könyvtári állást. 1923 áprilisában megpályázza a könyvtárban megüresedett főkönyvtárosi, könyvtárosi ill. könyvtári főtiszti állásokat, melyek közül a könyvtárosi állást nyeri el. 1924 novemberében pedig a főváros tanácsa - Kremmer Dezső igazgató hathatós ajánlására - véglegesíti Kelényi B. Ottó könyvtárost a Fővárosi Könyvtárban.(6) Mint fentebb, a könyvtár Értesítőjéből származó idézetben olvashattuk, Kremmer Kelényit bízta meg a könyvtár budapesti gyűjteményének vezetésével. Ez önmagában is jelzi, hogy az igazgató milyen nagyra értékelte Kelényi képességeit, hisz a Budapest-gyűjtemény a könyvtár egyik büszkesége volt, vezetése pedig komoly felkészültséget igényelt. A főváros történetére vonatkozó nyomtatott dokumentumok gyűjtése, a későbbi Budapest-gyűjtemény anyagának megalapozása, már a 19. század második felében elkezdődött, előbb a Statisztikai Hivatal keretében, utóbb a Fővárosi Levéltár könyvtárában. Miután e két hivatali gyűjtemény egyesítésével Budapest Törvényhatósága 1903-ban létrehozta a Fővárosi Könyvtárat, kimondta, hogy az új könyvtár feladata statisztikai, közigazgatási és Budapest történetére vonatkozó művek gyűjtése legyen. Szabó Ervin vezetése alatt ez a gyűjtőkör általános társadalomtudományivá bővült, de emellett változatlanul gondot fordítottak a főváros történetére vonatkozó anyagok beszerzésére is. Körlevelekben szólították föl a budapesti intézményeket, hivatalokat, hogy nyomdatermékeikből, melyek a város történetének pótolhatatlan forrásai, küldjenek egy-egy példányt a könyvtár számára. Kiharcolták azt a jogot is, hogy a főváros házinyomdája minden kiadványából köteles példányt küldjön a Fővárosi Könyvtárba. Gondot fordítottak a könyvpiacon feltűnő magángyűjtemények várostörténeti anyagának beszerzésére, melynek során számos 17-18. századi művel gazdagodott a gyűjtemény. Az első ősnyomtatványok és 16-17. századi könyvritkaságok gróf Zichy Jenőnek 1911-ben a fővárosnak adományozott magángyűjteményéből kerültek a könyvtár várostörténeti anyagába. A Fővárosi Könyvtár különgyűjteményeit az 1913-1914-es alapvető könyvtári reformmunkálatok során alakította ki. Ekkor jött létre a Budapest-gyűjtemény, nagy vonalakban mind a mai napig létező, működési kerete is.(7) Ennek, az 1920-as évek elejére már jelentős és értékes anyaggal rendelkező várostörténeti gyűjteménynek a vezetését vette át Kelényi Béla, „a komoly tudományos törekvésektől áthatott ifjú historikus.” A BUDAPEST-GYŰJTEMÉNY ÉLÉN Kelényinek, akinek élete nem bővelkedett eseményekben, ideális munkahely volt a könyvtár, valóságos „szellemi paradicsom”. Nyelvismerete a latinon kívül kiterjedt a németre és franciára is, ami lehetővé tette, hogy alaposan megismerkedjen ne csak a könyvek külsejével, hanem azok tartalmával is. Egy gyakorlatilag pályakezdő fiatalember, aki tudományos ambíciókkal rnedelkezik és érdeklődési körébe az egyháztörténeten kívül a hely- illetve várostörténet is beletartozik, valóban nem kívánhatott volna megfelőbb munkahelyet, mint az akkori Fővárosi Könyvtár Budapest-gyűjteménye. Kelényi az első időben bizonyára ismerkedett a könyvtár anyagával, megtanulta a könyvtárosi munka rutinfeladatait. Közben 1926-ban Párizsba utazott a francia közgyűjtemények tanulmányozása céljából.(8) A tanulás és az ismerkedés ideje alatt, ezekkel párhuzamosan hozzákezdett a várostörténeti gyűjteménnyel kapcsolatos elképzeléseinek kidolgozásához és megvalósításához. Alapvető törekvése az volt, hogy a gyűjtemény ne pusztán csak városigazgatási szempontú anyaggal rendelkezzék, hanem váljon a várostörténeti kutatások forrásbázisává. Ehhez természetesen forrásértékű művekkel kellett gyarapítani a gyűjteményt, melynek gyűjtőköre így rendkívül kiszélesedett: az ősnyomtatványoktól kezdve beletartozott minden a fővárosra vonatkozó, vagy a főváros története szempontjából forrásértékű dokumentum. Ahogy Kelényi egyik cikkében írta: „Az ősnyomtatványok és a XVI. század első felében megjelenő munkákban már csak Buda említése is elegendő arra, hogy a mű a gyűjteménybe kerüljön.”(9) Ezt a nagyléptékű és tegyük hozzá nagyvonalú szerzeményezési politikát estik komoly anyagi eszközökkel lehetett megvalósítani. És a gyűjteménynek szinte az egész Kelényi-korszakban „szerencséje” volt: nagyértékű külföldi vagy belföldi vásárlásaihoz majdnem mindig sikerült a pénzügyi fedezetet biztosítania. 60
