A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988-1989-1990
Csikós Zsuzsanna - Fáy Zoltán: Ungvárnémeti Tóth László ismeretlen versei
verseket írt, méghozzá Csokonai modorában. Hatással volt rá a sárospataki diákköltészet és a népdalkultusz is, de e kéziratban fennmaradt művei előszavának mentegetőzéseiből arra következtethetünk, hogy tudomása lehetett a hazai szellemi élet nagy eseményeiről is, az ortológusok és neológusok harcáról éppúgy, mint az időmértékes és az ütemhangsúlyos verselés híveinek összecsapásairól. Ungvámémeti Tóth László már diákkorában hallhatott valamit Kazinczy és Csokonai ellentmondásokkal teli barátságáról (valamintarímes-időmértékes és metrumos verselők szembenállásáról); arról, hogy Kölcsey és a széphalmi kritikus milyen mélységesen elítélte Csokonai 1796-os diétái próbálkozását, s hogy ez az elhibázott lépés mennyire beárnyékolta Kazinczy és Csokonai további kapcsolatát is. Ráadásul Csokonai, Kazinczy körével szemben, később olyan írók társaságához csatlakozott - Horváth Ádámhoz, Édes Gergelyhez, Dugonics Andráshoz - akikről Kazinczynak, talán Ráday hatására is meglehetősen rossz véleménye volt. Bár Kazinczy kiszabadulása után, 1801-ben, Csokonai Vitéz Mihály hódoló versével Regmecre sietett, ez mégsem javított túl sokat irodalmunk két nagy alakjának kapcsolatán. Kazinczy ugyan megjegyezte Csokonainak: Kár, hogy Debrecenben a zseniket elnyomni gyönyörködnek, de Csokonai és Kazinczy „békéje” mégsem lehetet tartós, mert a következő évben, a nagyváradi fürdőben mindketten ugyanannak az irodalompártoló szépasszonynak, Ilosvay Krisztinának (akkor még Sárosy András feleségének) keresték kegyeit. A debreceni poéta valószínűleg Ilosvay Krisztinának írta a L/7/a-kötetbe is felvett Eurydicéhez című verset, ami azért is elgondolkodtató, mert Kazinczy szabadkőműves álneve köztudomásúlag Orpheus volt. A fiatalasszony mind Csokonaival, mind Kazinczyval flörtölt, mélyen megsértve ezzel Kazinczyt. Később a Dayka-hagyaték kapcsán lángolt fel az ellentét a két költő között; majd a Csokonai sírköve körüli bonyodalmak, Fazekas Mihály és a debreceni írók szembeszegülése, az Árkádia-pör mutatta a két költő szemléletének - vagy inkább a két költői magatartásnak immár elleplezhetetlen ellentéteit. Mindezek ismeretében nem lepődhetünk meg azon, hogy Tóth László Kazinczyval kapcsolatba kerülvén eltitkolni, sőt megtagadni igyekezett Csokonait, első mesterét. Kérdéses azonban, hogy honnan ismerte azt a - saját szavaival élve - nagy emlékezetű Kertészt, Csokonait? Személyes ismeretségük nem valószínű: amikor Csokonai 1795 végén Patakra ment jogot tanulni, Tóth László még csak hétéves volt, s tudjuk, hogy Csokonai nem időzött sokat a sárospataki kollégiumban. Az órákat nem látogatta, mivel a magyar törvény szövevénye szabad lelkét elriasztotta; sőt, a jogtudomány miatt érzett csalódás annyira kedvét szegte, hogy Kövy professzor (1763-1829) messze földön híres előadásai helyett tanulótársaival beszélgetett és kirándulgatott a gyönyörű hegyaljai vidéken, valamint verseket írt. Az ősz, A nyár, Október, November, A tél, Serkentése a Múzsának, Hívása a Múzsának, A rövid nap s hosszú éj, Miért ne innánk? Ének a tavaszhoz, Az én vagyonom, A búkkal küszködő Bacchushoz, Asztali dal, A rózsa, A viola - mind e korszak alkotásai. Mivel azonban Csokonai Sárospatakon pártfogóra nem talált, Kövy Sándor jóindulatú segítségével feltűnés nélkül elhagyta a kollégiumot, hogy kis kitérővel a pozsonyi diétára utazzon. Ha tehát Csokonaival nem is, de barátaival, tanáraival, jótevőivel - illetve utánzóival - könnyen megismerkedhetett Ungvámémeti Tóth László Sárospatakon. A debreceni poétának ugyanis még életében, de halála után méginkább, valóságos kultusza támadt országszerte, s annak a szegény boldogtalan költőnek műveiből, aki végignyomorogta az életét, alighanem sokan gazdagodtak meg halála után. Talán Csokonai szomorú példája, a mellőzöttség, kivetettség, anyagi sikertelenség ösztönözhették arra Tóth Lászlót, hogy minden hiúságát félretéve Kazinczyt próbálja megnyerni irodalmi tervei megvalósításának. Ahogyan később vallását is elhagyta (1816-ban katolizált), úgy könnyedén búcsút intett a nagy emlékezetű Kertésznek, Csokonainak, s ezzel valószínűleg egész korábbi világa egy - talán nem is jelentéktelen - részének. Nem volt más választása, s ezért mindent, ami céljától eltávolította, eldobott magától. A nagy embereket, ha meglátogatjuk, úgy fogjuk találni - írta Tóth László Görög verseinek előszavában -, hogy őket nem a csupa természet szülte Nagyokká, hanem minekutána annak hivatalát elismerték, 's magokkal számot vetettek, vas szorgalommal tördelék-bé az ellentállás gátját.(2) Márpedig Tóth László Csokonai-kultuszon kifejlődött költészete mindenképpen az ellentállás gátja kellett hogy legyen. Ez más szempontból azt is jelen ti, hogy a kötetbe szerkesztett, de soha meg nem jelent versekkel, s magával a költészettel, a versírással is biztos, hogy már fiatalon, sárospataki diák korában nagy tervei voltak Ungvámémeti Tóth Lászlónak; s az is valószínű, hogy nemcsak műkedvelő költő akart lenni. A kéziratban található első kötet - Niza, vagy is másképpen a senge szerelem daliakban - előszava ugyan arra enged következtetni, hogy minden különösebb szándék nélkül írogatott verseket, mivel azonban már nagyon korán kísérletet tett - és sikerrel -, hogy néhány ütem hangsúlyos adaptációja nyomtatásban is megjelenjen, ezért az alábbi sorokat - melyekben célzás található már próbálkozásainak gyümölcsére vonatkozóan is - költői szerénykedésnek vélhetjük: Minthogy virágom elég termett, - a’ bokréta kötés mesterségét pedig meg láttam attól a' nagy emlékezetű Kertésztől, Csokonaitól, - tsupa tréfából tettem próbát. - Nem tzélom a’ se, hogy vízbe tévén a’ világoson 20
