A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1985-1986-1987
Papp István: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára alapfunkcióiról. Műhelytanulmány
A FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR KÖZPONTI KÖNYVTÁRA ALAPFUNKCIÓIRÓL MŰHELYTANULMÁNY A szerző köszönetét fejezi ki a műhelytanulmány kidolgozásával megbízott munkabizottság tagjainak, továbbá mindazoknak, akik az 1988. év folyamán tartott házi vitákon véleményükkel, javaslataikkal hozzájárultak a FSZEK Központi Könyvtára jövőjének formálásához. Mozgásterünk a jelen és a jövő pólusai között Időről-időre minden könyvtár felülvizsgálja működésének alapkérdéseit főként azzal a célzattal, hogy minél teljesebben legyen képes megfelelni a vele szemben támasztott használói elvárásoknak. Különösen indokolt egy ilyen tükörbenézés, ha egy könyvtár nagyobb fejlesztések vagy visszafejlesztések előtt áll. Nos, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár esetében mind a két iránnyal számolni kell: gyenge fejlettségi szintje miatt feltétlenül indokolt fejlődésének meggyorsítása, ámde az adott körülmények következtében inkább a visszalépésre kell felkészülnie. A feladat csapdája az, hogy olyan intézkedések születhetnek a mai nehézségek leküzdésére, amelyek a távlatokat veszélyeztetik. A FSZEK hálózatában megkezdődött strukturális és szolgáltatási változások, valamint a Központi Könyvtár alapterületének szerény mértékű bővülése a Reviczky u. 3. sz. alatti épülettel, továbbá a KK működését érintő, érlelődőben lévő változások indokolttá teszik, hogy ismét napirendre kerüljenek a hálózat központjának funkciórendszerét illető alapvető kérdések. Első megközelítésre is látszik, igen bonyolult és összetett kérdéskörről van szó, ezért csak hosszabb, több lépcsőből álló munkával, alapos szakmai viták során lehet a jelen működés megváltoztatását, a jövőbeli fejlődés útját kitűző intézeti politikát kialakítani. A főigazgató által 1987-ben e feladattal megbízott munkacsoport /tagjai: Bánhegyi Gyuláné, Báthory János, Katsányi Sándor, Papp István, Pesti Ernő/ 1988 első felében készítette el első jelentését, amelyet 1988. április 27-én a KK osztályvezetői, május 18-án a főkönyvtárak igazgatói, július 4-én és augusztus 10-én a KK dolgozói vitattak meg. A hozzászólók alapvetően nem kérdőjelezték meg a munkacsoport kiinduló megállapításait és megfontolásait, ugyanakkor észrevételeikkel rávilágítottak a KK működési modelljére kidolgozott változatok pozitív és negatív vonásaira. Ezért szükségesnek mutatkozott az elképzelések továbbfejlesztése. A munkacsoport második jelentését 1988. november 30-án tárgyalták meg a KK osztályvezetői, december 1-jén a kerületi főkönyvtárak igazgatói, s december 7-én a KK dolgozói. A két munkabizottsági dokumentum és a viták hozzászólásai /mindezek összefoglalóját képezi a jelen dolgozat/ az intézményi politika és a tervező munka vezérfonalául szolgálhatnak a távlatokat érintő döntések meghozatalához és a napi intézkedések megtételéhez. A több lépcsőben kialakult koncepcióval szemben azonban korántsem lehet a véglegesség igényét támasztani, mert amiként a körülmények változnak, úgy ennek is módosulnia kell az idő előrehaladtával. A koncepció nem akcióprogram, inkább azt foglalja össze, hogyan gondolkodunk ma a KK helyéről, szerepéről, s milyen irányokban képzeljük el a fejlesztést, illetve a visszavonulást, valamint a napi működést.a mindenkori feltételek függvényében. Nem most van az ideje annak, hogy nagyvonalú, merész és főként költségigényes fejlesztési tervekkel álljunk elő. Nem valószínű, hogy a működési, fenntartási, pláne a fejlesztési, beruházási kereteink nőni fognak. Persze, bármily kicsi is a valószínűsége anyagi feltételeink javulásának, meg kell ragadnunk minden alkalmat arra, hogy megmagyarázzuk fenntartónknak, indokolt, hogy nagyobb falatot juttasson nekünk a cipóból. Ha azonban realisták akarunk maradni, nem szabad túl nagy várakozásokat fűznünk anyagi eszközeink bővüléséhez, s azzal kell számolnunk, ami máris rendelkezésünkre áll. Ugyanis ha minden lépésünket újabb erőforrások megnyitásától tesszük függővé, könnyen belesüllyedhetünk a változatlanság mocsarába. Könyvtárunknak nincsenek tartalékai: a szolgálat szintentartásának napi gondjaival küzd mind az állománygyarapítást, a szakmai szolgáltatásokat, mind pedig az üzemeltetés anyagi-műszaki feltételeit tekintve. Ebből könnyen levonhatnók akár azt a következtetést is, hogy ebben a helyzetben nincs mit tenni, törvényszerűen bekövetkezik a fokozatos és folyamatos színvonalcsökkenés. Helyesebb és jövőt ígérőbb azonban az a következtetés, hogy ha nincs erőnk mindenre, akkor válasszuk 38
