A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1979-1980

Könyvtárunk jubileuma - Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár mint szellemi kisugárzó központ

utóbbi két évtizedben több helyen is publikált önéletrajzában okkal hivatkozhatott... Azt a tényt, hogy a szocialista meggyőződését hivatalos nyilatkozattételében is valló Szabó Ervint a burzsoá törvényhatóság, amelybe egyetlen szociáldemokrata küldött sem juthatott be, elfogadta, elsősorban mégis a munkásmozgalom ereje magyarázza.

Szabó Ervinnek elhatározó szerepe volt abban, hogy az 1968 óta hivatalosan is a szociológia országos szakkönyvtára funkcióját betöltő központi könyvtár e feladatkörét már az 1900-as években végleg rögzítette. Személyes érdeme, hogy megvédelmezte ezt a gyűjtőkört szűklátókörű, áldemokrata ellenfelével szemben. A szociológiai gyűjtőkört ellenezte Szily Kálmán, az Akadémiai Könyvtár, Ferenczi Zoltán, az Egyetemi Könyvtár igazgatója, a konzervatívklerikális Gulyás Pál, páter Bangha Béla, továbbá a legtekintélyesebb kormánylapok, az egyházi sajtó. Szabó Ervin nem jutott volna célhoz, ha programjának az idők nem kedveznek.

Tudjuk, hogy a századelő a magyar szociológia első nagy felvirágzásának időszaka, mely Szabó Ervin mellett olyan ma már világszerte elismert eredeti gondolkodókat segített kibontakozni, mint Lukács György, Varga Jenő, Mannheim Károly, Hauser Arnold, Polányi Károly, Leopold Lajos, Jászi Oszkár s a többiek. Arra is érdemes emlékeztetni, hogy az e szempontból korszakos jelentőségű Huszadik Század c. folyóirat 1900-as megindítása után, az 1901-ben alakult Társadalomtudományi Társaság életének első szakaszában átmenetileg még az úri osztályok egyes reprezentánsai is támogatták a csakhamar országossá szélesedett szociológiai mozgalmat, bár az akkori hivatalos tudományosság fórumai, az Akadémia, az egyetemek, a többi tudományos nagykönyvtár a szociológia létét sem vették tudomásul. Tudjuk, hogy gróf Andrássy Gyula, Gratz Gusztáv és a hozzájuk hasonlók is csak addig támogatták a mozgalmat, amíg megvolt a reményük, hogy a fiatal tudományt a rendszer konszolidálására használhatják fel. Eleinte azonban a feltételek az eredetileg csupán közigazgatási—statisztikai hivatali gyűjteménynek szánt Fővárosi Könyvtár gyűjtőkörének szociológiaivá váló kiszélesítésére adva voltak. Szabó Ervin érdeme, hogy nyomban élt a lehetőséggel és így megvetette az alapjait annak a szakgyűjteménynek, melynek Európában ma is csak egyetlen párját találjuk az állomány mélységét és gazdagságát tekintve: a mai brüsszeli Institut de Sociologie-t, a- mely egyenes utóda a Fővárosi Könyvtárnál két évvel idősebb, tehát 1902-ben alapított Institut Solvay-nek.

Ismét Szabó Ervin érdeme, hogy a könyvtár munkatársai toborzása során olyan,aszociológiai életben, a Huszadik Század, a Szocializmus és más társadalomtudományi folyóiratok hasábjairól ismert személyiségeket alkalmaztatott, mint Madzsar József, Rácz Gyula, Braun Róbert, Dienes László, Kőhalmi Béla, Basch Imre, Bolgár Elek, a román Cherestesiu Victor és hasonlók. Emellett a Könyvtár célkitűzéseit aktívan támogató baráti kört tudott kialakítani az értelmiség színe-javából, köztük olyanokból is, mint a konzervatív Alexander Bernât, a jeles filozófus, Thallóczy Lajos, a neves történész és államférfi. A Fővárosi Könyvtár Értesítője még rendszeresen és hiánytalanul közölte az ajándékozók listáját,

amelyből szinte a korabeli értelmiségi elit csaknem teljes névsorát összeállíthatjuk. E helyen csupán néhány kimagasló értékű könyvgyűjtemény ajándékozóira, Batthyány Ervinre, az anarchista grófra, a „magyar Tolsztoj"-ra, Vámbéry Rusztemre, a jogszociológusra, Thallóczyra utalunk, akik együttesen jóval több mint 10000 kötetes válogatott anyaggal gazdagították az állományt.

A gyűjteményt a legkézzelfoghatóbb módon, könyvekkel erősítő további személyiségek, mint Varga Jenő, Jászi Oszkár, Czóbel Ernő, a román Aradi Viktor, László Jenő, Lukács György, Leopold Lajos, Dániel Arnold és mások mellett említést érdemel, hogy a többé-kevésbé rendszeres ajándékozók sorában találjuk a különböző nagy szakszervezeteket, az építőkét, fásokét, aranyművesekét stb., sőt külföldieket is, mint amilyen a philadelphiai Trade Union. Többször felbukkannak a donátorok sorában olyan haladó szervezetek, mint a Galilei-kör, a feministáké, kiemelkedő ajándékával a szabadkőművesek legprogresszívabb tömörülése, a Deák Ferenc páholy. Szocialista írók, mint Csizmadia Sándor, Naszódi Zsigmond, Madarász József szinte erkölcsi kötelességüknek érezhették, hogy tiszteletpéldányt küldjenek. Az írók többnyire sajátkezű dedikációval juttatták el küldeményeiket, ugyanúgy, mint az egyetemes munkásmozgalom, illetve a kultúrhistória lapjairól ismert olyan személyiségek, mint Pjotr Kropotkin, az orosz hercegből lett anarchista vezér, vagy Jean Jaurès, Emil Lederer, aki a Max Weber iskoláját képviselő Archiv für Sozialwischen- schaft szerkesztője volt,vagy Robert Michels, akinek nemrég a politikai pártok szociológiájáról írott művét ma is vitatják. Gesztusaik értékét nem csökkenti, hogy csaknem valameny- nyien éppen Szabó Ervinnek ajánlották munkáikat, hiszen azok végül is az intézmény szellemi fegyvertárát erősítették.

A kor ismert írástudóinak a könyvtár ügye előmozdítása, vagy az ellene intézett támadások időszakaiban védelme érdekében publikált írásai tükrözik, hogy ők is alma materjuk- nak tekintették azt. Ignotus Hugó, a Zuboly álnéven ismert Bányai Elemér, Kaffka Margit, Supka Géza cikkeire emlékeztetünk. E helyen utalunk arra is, hogy később, a két világháború között kiváló szocialista írók sora örökítette meg irodalmi memoárokban Szabó Ervinnek és az általa vezetett szellemi műhelynek a forradalmi fiatalságra gyakorolt ösztönző hatását. Lengyel József például „Visegrádi utca", Sinkó Ervin „Optimisták" című ismert művében, Kassák Lajos több írásában is méltatta ezt a hatást. A felszabadulás után keletkezett önéletrajzi irodalomból többek között Polányi Károly nemrég elhúnyt özvegye, Duczynska Ilona irodalmi folyóiratainkban közölt emlékezései gazdagították a sort.

Céltudatos tevékenységével érdemelte ki a könyvtár a sokoldalú írói elismeréseket is. Szabó Ervin a közelmúltban, 1977—1978-ban a Kossuth Könyvkiadónál 1500 oldalon megjelent levelezésében a mi szempontunkból eddig alig értékelt adatok tömegével találkozunk, amely érthetővé teszi a rokonszenvet. Már 1904-től neves magyar és külföldi személyiségek rendszeresen fordultak irodalmi útbaigazításért, vagy másutt nem talált kiadványokért a Fővárosi Könyvtár201