A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1979-1980
Könyvtárunk jubileuma - Révész Ferenc: Könyvtárunk 75 éves
kát szembesítette a mieinkkel és az összehasonlítás lehangoló volt. A marxista Szabó Ervin nemcsak magyarázta a magyar könyvtárügy helyzetét, hanem harcolt annak megváltoztatásáért is. Szabó Ervin világosan, mindenki számára érthetően fogalmazta meg a közművelődési könyvtárak feladatát: a legtöbb embernek a legjobb könyveket kell közvetíteniük. „A nép könyvtárainak nem lehet más céljuk, minthogy a nép szükségleteit a művelődés és szórakozás iránt szolgálják. Vagyis a tudomány köréből azt kell nyújtaniok, ami a munkásság gazdasági, társadalmi és politikai törekvéseivel és harcaival közvetlen vagy közvetett vonatkozásban van... és tudományos perspektívát nyit a jövőre!" Szabó Ervin a könyvtárban, elsősorban a fővárosban megvalósítandó központi könyvtárban, nem „csak” könyvkölcsönző és helybenolvasási lehetőséget biztosító intézményt látott, hanem sokirányú tevékenységet kifejtő, egyetemes kulturális intézményt is. Minden oldalról meg kell környékezni az embereket, hogy a jóért, az igazért, a szépért lelkesedni tudjanak. A sokfajta kulturális tevékenység azt eredményezi, hogy a különböző témák, művészeti, tudományos, politikai, ideológiai és egyéb kérdések iránt érdeklődő emberek megtekintik vagy részt vesznek a könyvtár rendezvényein, tehát felkeresik az intézményt és akkor mír a könyvtárosok feladata, hogy a látogatót olvasóvá neveljék. Gazdag, változatos programokat kell biztosítaniok, a könyvtár vonzóerejét állandóan tágítaniok kell, hogy különböző céllal minél több ember lépje át a könyvtár küszöbét. Szabó Ervin azért harcolt, hogy a főváros központi nyilvános könyvtára és annak hálózata is ilyen legyen. A kultúra csúcsain akarta látni a magyar népet is és tudta, hogy ennek egyik előfeltétele a korszerű, minden olvasói igényt kielégítő könyvtárak sokasága. Kultúrpolitikai előadásaival, cikkeivel, tanulmányaival, vitairataival, összehasonlító statisztikai kimutatásaival, előterjesztéseivel ezt az ügyet akarta szolgálni, írásaiból összeállított vaskos kötet illusztrálja, hogy milyen fáradhatatlanul harcolt az ügyért. Mindenkit mozgósított, elsősorban munkatársait, hogy írjanak, beszéljenek a magyar könyvtárügy helyzetéről és a tennivalókról. Elgondolásaiért folytatott harca a magyar kultúrtörténelem egyik legragyogóbb fejezete, tevékenysége csak Apáczai Csere János, Tótfalusi Kis Miklós, Kazinczy Ferenc mértékével mérhető. Élete és harca azt is bizonyítja, hogy az internacionalizmus kiemelkedő képviselői egyben népük, nemzetük felemelkedésének legkövetkezetesebb képviselői is. Szabó Ervin az angolszász könyvtárakról beszélt, de magyar sebeket mutogatott; a fejlett országok könyvkiadását emlegette, de a hazai kultúrbarbárságra gondolt; egyik-másik nyugati ország népművelésre fordított költségvetését közölte, hogy rádöbbentsen a magyar helyzet tarthatatlanságára. Szabó Ervin nemcsak a magyar könyvtárügy megteremtője, hanem mindmáig legnagyobb forradalmára is volt. Egész élete és munkássága így fonódott szerves egységgé: a nép, a társadalmi haladás, a forradalom szolgálatában. Rendszerváltozásért harcolt az élet minden területén, a könyvtárügy területén is. Nagyszabású és hosszútávú tervet dolgozott ki a főváros közművelődési könyvtárhálózatának létrehozására. („Emlékirat községi nyilvános könyvtár létesítéséről Budapesten", „Általános irányelvek népkönyvtárak könyveinek megválo- gatására" stb., stb.) A fővárosi könyvtárhálózat feladatát a következőkben jelöli meg: „Az új községi nyilvános könyvtár feladata tisztán és világosan áll előttünk: ...jó olvasmánynyal kell ellátni azokat, akik maguk gyönyörűségére vagy okulás céljából már is olvasnak: és föl kell keltenie az olvasás és önművelés vágyát azokban..., akik ezt a szükségletet még nem ismerik." A régi szólásmondás szerint háborúban, fegyverropogás közepette hallgatnak a Múzsák. Könnyű feladat lenne ennek a felületes megállapításnak a cáfolata. Szabó Ervin tevékenysége és magatartása az első világháború alatt beszédesen bizonyítja, hogy a szájkosaras korszakban sem hallgattak a legnagyobbak, minél nagyobb volt rajtunk a kínzás, annál hangosabb volt a kiáltás is. A tudós, a harcos antimilitarista még a legkönyörtelenebb emberirtás idején is szakadatlanul harcolt könyvtári elgondolásai megvalósításáért. Az érték pusztulásakor, a reménytelenség időszakában sem vesztette el a jövőbe vetett hitét; írt, tervezett, tárgyalt, vitatkozott, készült a feladat végrehajtására. Szenvedélyesen hirdette ekkor is, hogy nem a kard, hanem a könyv fog utat vágni a jövő felé. A korszerű központi könyvtár és az új és új fiókok létrehozásától azt várta, hogy a fővárosi könyvtár „modern, tudományt népszerűsítő és szórakoztató" könyvtár lesz és Budapest egyik kulturális centruma is. Több tanulmányában, de különösen „A városi múzeumok föladatai és a Fővárosi Múzeum" címűben részletesen kifejtette, hogy a központi könyvtár milyen feltételek megteremtése után válik majd „Budapest Székesfőváros kultúrközpontjá"-vá. Terve lélegzetelállítóan érdekes. Szabó Ervin itt is, mint működése egyéb területén, eljutott a végső megoldáshoz: a szocialista társadalmat kell felépíteni hazánkban. A ragyogó tollú, hatalmas ismeretanyaggal rendelkező, kiváló'dialektikus, kifogyhatatlan érvekkel, tényekkel, ada- tokkel harcolt a magyar könyvtárügy előrelendítéséért. Cá- folhatatlanul bebizonyította, hogy „a könyvtár az ipari társadalom szükséglete", a tudományos kutatás arzenálja; a szakmai ismeretek megszerzésének és továbbfejlesztésének kiváló eszköze, a közoktatás szerves része; az erkölcsi, esztétikai, világnézeti nevelés gazdag tárháza. A könyvtárak állományán lemérhető egy ország gazdasági, politikai, tudományos és kulturális színvonala. A könyvtár az eltávozott legnagyobbak halhatatlan eszméinek őrzője, de a legkiválóbb kortársak életszépítő írásai is ott sorakoznak a polcokon. Egy nemzet fejlődése elválaszthatatlan könyvtárügye fejlődésétől. Kereste a társakat, a szövetségeseket, az eszmei barikádokon vele együtt harcolókat. Politikusokkal, a város vezetőivel, írókkal, művészekkel, tudósokkal, pedagógusokkal, építészmérnökökkel tárgyalt, fáradhatatlanul agitált az ügy érdekében. A harcban természetesen kiváló munkatársaira is támaszkodott. (Madzsar József, Kőhalmi Béla, Dienes László, Braun Róbert, Váradi Irma, Pikier Blanka.) 190 ч
