A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1979-1980
Könyvtárunk jubileuma - Révész Ferenc: Könyvtárunk 75 éves
De harcba lendültek azok is, akiknek érdeke volt a csend, a nyugalom, az egyhelyben topogás. Az előjogok haszonélvezői minden rendelkezésükre álló eszközt igénybe vettek, hogy megakadályozzák a szabóervini tervek megvalósítását. Sajtóhadjáratot indítottak ellene, rágalmazták, még tudósi mivoltát, szakmai ismereteit, emberi tisztaságát is kétségbe vonták. A magyar uralkodóosztály azonnal felismerte a leselkedő veszedelmet, azt, hogy a tudatlanságra, vallási babonára, nacionalista érzelmekre alapozott uralmuk az „Emlékirat" megvalósulása esetén veszélybe kerülne. Az ő „ideáljuk" az öntudatlan, a dolgok rendjébe belenyugvó, cselekvésre képtelen nép volt. Birtokállományukat védték, amikor a könyvállomány ellen hadakoztak. Szabó Ervinnek végig kellett járnia a csalódások golgotáját. Be nem váltott ígéretekkel ámították, az illetékes fórumok által megszavazott határozatokat nem hajtották végre, az időhúzás taktikájához folyamodtak, mert így akarták megállítani az időt. És támadták, támadták, támadták. A támadások nem törték meg, csak beteg szervezetét letörték. Aki a jövőbe lát, azt a törpék nem tudják megingatni. Rajta is beteljesedett Ady gyötrelmesen fájó megállapítása: „Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik, Rokkanva ér el az éjszakáig." Nem érhette meg a várva-várt fordulatot, 1918 Októberét, és 1919 Márciusát. Koporsója körül testben, vagy lélekben ott állt a haladni akaró Magyarország. Kissé részletesebben foglalkoztam Szabó Ervin könyvtárpolitikai nézeteivel, azért, hogy szembesíteni tudjuk: mi valósult meg tanításaiból és melyek azok a feladatok, amelyeket holnap és holnapután kell valóra váltanunk. Tettem ezt azért is, mert meggyőződésem és tapasztalatom, hogy fel- szabadulásunk után — a szocializmus viszonyaihoz alkalmazkodva — minden erőfeszítésünk arra irányult, hogy Szabó Ervin jövőbelátó tanításait az életbe átültessük. Könyvtárunk története 1945 óta az Ő útmutatása megvalósításának a története. A Tanácsköztársaság alatt munkatársai és tanítványai nagyon jelentős beosztásokban képviselték Szabó Ervin szellemét. Tele optimizmussal, az új életbe vetett rendíthetetlen hittel láttak munkához. Kidolgozták a főváros közművelődési könyvtárhálózatának tervét és kiadták a jelszót: „Minden kézbe könyvet!" Hadat üzentek az analfabétizmusnak, mert tudták, hogy a tudás hatalom, a hatalom pedig felszabadít. Magasbaszárnyaló terveiket csak elkezdeni tudták, mert a Tanácsköztársaság 133 napja nem tette lehetővé annak megvalósítását. A legnagyobb tisztelettel és hálával kell megemlítenünk, hogy a háborútvesztett és kifosztott ország fővárosában, a külső és a belső ellenséggel vívott fegyveres harc közepette is volt idejük és energiájuk arra, hogy néhány új könyvtárat megnyissanak. Az egyik könyvtár megnyitása alkalmával elmondott beszédet állandóan megzavarta az ellenforradalmár ludovikás tisztek ágyúinak dörgése, akik a Dunáról lőtték a fővárost. Az egyidőben lezajlott két esemény meggyőzően bizonyítja, hogy a munkáshatalom a szellem fellegvárait építette, a bitorolt javak tulajdonosai pedig a Gondolat megsemmisítésére szövetkeztek. A Tanácsköztársaság összeomlása után dühöngött az ellenforradalmi terror, vérben gázoltak a darutollas különítményesek. A Britannia Szálloda pincéjét a halálragyötört emberek jajveszékelése verte fel. Siófokon Horthy Miklós jelenlétében akasztották fel a forradalmárokat, Izsák és Orgovány környékén élve földelték el őket. A Duna nyelte el Somogyi Béla és Bacsó Béla holttestét. Héjjas, Prónay, Ostenburg parancsára egymás után némultak el örökre a dolgozó nép ügyének következetes képviselői. A határban a halál aratott, a haladó gondolkodású emberek életének árfolyamértéke a nullára zuhant. Az emberbőrbe bújt fenevadak hóhér-munkája kiterjedt az élet minden területére. A könyvtárakéra is. A Tanácsköztársaság a főváros közművelődési könyvtárhálózatát Szabó Ervinről nevezte el, de a külföldi haderők igénybevételével ismét hatalomra jutott urak hallani sem akartak erről a gyűlölt névről. Megváltoztatták a könyvtár nevét és a Fővárosi Könyvtárat uralmuk szolgálatába állították. A 25 évig tartó ellenforradalmi kurzus minden rendelkezésére álló eszközzel üldözte a gondolatébresztő betűt, mert tudta, hogy hatalmának egyik legfőbb pillére a tudatlanság. Negyedszázados uralmuk alatt annyi kerületi könyvtárat létesítettek, mint a Tanácsköztársaság 133 nap alatt! És ezek a könyvtárak is a főváros belsejében voltak, nem a munkáslakta peremkerületekben és a községekben. Megfosztották a dolgozók tömegeit az olvasás lehetőségétől, a kulturálódástól. De a szabóervini szellemet és könyvtárvezetést nem tudták maradéktalanul száműzni. A könyvállomány egy része — különösen a központi könyvtárban — emberhez méltó eszméket sugárzott. Hazánk felszabadulása a fasiszta iga alól új fejezetet nyitott a könyvtár életében is. Mint az egész ország, úgy a könyvtár is a mélypontról indult. Szívszorongató látvány tárult a régi és az új könyvtárosok elé. A főváros ostroma következtében a központi könyvtárban 5553, a fiókkönyvtárakban pedig 18 418 kötet semmisült meg. A könyvállomány csökkenése azonban ennél lényegesen nagyobb volt, mert a fenti számokban nem szerepelnek az olvasóknál elveszett, elpusztult, vissza nem szolgáltatott jelentős mennyiségű könyvek. A háborús veszteséglistán szerepelt a központi könyvtár erősen megrongálódott tetőzete, homlokzata, itt is, és a megmaradt 11 kerületi könyvtárban is az ablakok, a fűtőberendezések mind tönkrementek; a felszerelések és a berendezések pusztulása is ijesztő képet mutatott. Két kerületi könyvtár teljesen megsemmisült. Könyvtárunk hőskorszakában munkatársaink tudták, hogy hazánkban, fővárosunkban nemcsak a romokat, hanem a lélek sebeit is el kell tüntetni. Természetesen ilyen körülmények között tömegeket átfogó, mélyreható közművelődési munkáról beszélni nem lehetett. A romeltakarítás és a helyreállító munka került előtérbe. És az álmodozás, a jövő tervezése is. A tornyosuló akadályok sokrétűek voltak: a főváros nehéz pénzügyi helyzete, az infláció viharos árhullámzása, a magas könyvárak, a személyzethiány, amelyet csak fokozott az 1946 augusztus elsejei létszámcsökkentés. Meg kellett tisztítani a könyvállományt a mindenfajta fércmunkáktól és a könyvtár feladatává tették azt is, hogy a 191
