A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1972-1973
M. Vásárhelyi Edit - Varsányi Lívia - Bakó Jánosné - Jancsovics Klára: Az óbudai 8-as számú könyvtár 50 éves története
„Ha fővárosi közkönyvtáraink használata nem volna bizonyos, bár minimális anyagi cenzushoz kötve — írja Drescher 1934-ben — a bizalmat tekintve bízvást állíthatjuk, hogy művelődési rádiuszunk korlátlan lenne. Az utóbbi években bekövetkezett nagyarányú elszegényedés miatt sajnos sokak számára a könyvtárhasználat csekély díja is áthághatatlan akadály. A tagok számának kismértékű apadása a legnagyobb részben ennek tulajdonítható.” Drescher is megállapította, hogy az általa közölt statisztika csak korlátozott mértékben érvényes, mert „az olvasási kedv spontán megnyilatkozását több körülmény gátolja.” Drescher rámutatott arra, hogy az olvasó csak a rendelkezésére álló könyvtári anyagban válogathat, tehát általában nem azt olvashatja, amit szeretne, hanem azt, amit kap. Ezért a fiókok forgalmából összeolvasztott statisztika eléggé ferde képet nyújt, és figye- lembevéve az akkori politikai és gazdasági viszonyokat, csak fenntartással fogadhatjuk el Drescher következtetéseit. Sajnos, nem maradtak fenn az egyes fiókok statisztikái, amelyek alapján Drescher összegezett és ezért nem ismerjük az óbudai fiók akkor benyújtott adatait sem. De jogos az a feltevésünk, hogy a 8-as fiók statisztikája egyes részleteiben erősen eltért volna Drescher egyesített táblázataitól. Drescher 1934 márciusában nyilatkozatot adott a Magyar Hírlap munkatársának: „Mit olvas Budapest?” címen. A cikk írója Ipolyi Magda. A fiókhálózat vezetője — az általános könyvtári helyzet ismertetése után — az óbudai könyvtárnak is szentelt egy bekezdést. Méltatta a Hofmann-féle kölcsönzési technikát, amelyet a fiókok közül elsőként vezetett be és alkalmazott sikerrel a 8-as számú könyvtár. A 8-as fiók ezidőben nagy fába vágta a fejszéjét. A könyvtár vezetője és alkalmazottai belekezdtek egy annotált katalógus elkészítésébe. Ma már egy annotált katalógus nem látszik különösebben jelentős teljesítménynek, akkoriban azonban — népkönyvtárban — úttörő munkának számított és — bár nem akarunk óbudai soviniszták hírébe keveredni — nyugodtan állíthatjuk, hogy egyik fiókkönyvtárban sem volt hozzá hasonló. Az ötletet eredetileg a nyomtatott katalógusok adták, amelyekben már találhatunk annotációkat. A nyomtatott katalógusok azonban hamar elavultak, a könyvanyag szaporodott és így célszerűbbnek látszott az eredeti katalóguscédulákat és választólapokat annctálni. Ez természetesen hatalmas munkát jelentett. Az annotációk készítőjének pár rövid mondatba kellett sűrítenie a könyv jellemző adatait és lényeges sajátosságait, felhasználhatta a már meglevő annotációkat és a különböző irodalmi segédforrásokat is. A Fővárosi Könyvtárnak ebben az időben lehetősége nyílt arra, hogy értelmiségieket szellemi szükségmunkásként alkalmazzon. Szomorú intézmény volt ez a szellemi szükségmunka, amellyel a főváros a nyomorgó értelmiségiek, írók, diplomások elégedetlenségét próbálta csillapítani. Közülük egyeseket alkalomszerűen, minden szerződéses kötelezettség írásbeli elutasításával, havi 30 — 40 pengőért foglalkoztattak. Az óbudai könyvtár is szellemi szükségmunkások segítségével készítette el új, annotált katalógusait. Fodor József, a kiváló költő mellett Kőrös Andor író és Marconnay Tibor költő (Garai Gábor apja) dolgozott a 8-as könyvtárban. Részben már kész annotációkat rendeztek, stilizáltak és helyesbítettek, részben maguk készítettek annotációkat. A katalógusban külön választólap ismertette az egyes írók általános tevékenységét, majd a katalóguscédulák következtek, a művek ismertetésével és az olvasmányi szint megjelölésével. Kezdetben csak a szépirodalom annotálása készült el, nyelvterületek szerinti tagolással, ezen belül műfajok szerint csoportosítva. A műfajokon belül volt még tárgykör szerinti bontás is, a sokak által keresett könyveknek megfelelően (pl. állatregények, szatirikus regények, kalandregények stb.). Külön falitábla könnyítette meg a katalógusokban való eligazodást. A szépirodalom feldolgozása után láttak hozzá az ismeretterjesztő anyag annotálásához. Külön katalógusa volt az irodalomkritikai gyűjteményes műveknek, amelyeket cikkek szerint bontottak fel, főképpen oly célból, hogy az ifjúság 6* S3
