A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1972-1973

M. Vásárhelyi Edit - Varsányi Lívia - Bakó Jánosné - Jancsovics Klára: Az óbudai 8-as számú könyvtár 50 éves története

tanulmányait elősegítsék. Egy akkoriban már közel 20 000 kötetes könyvtár annotált katalógusainak elkészítése nagy vállalkozást, több évre szóló munkát jelentett. A harmincas évek derekán a Fővárosi Könyvtár fokozatosan hanyatlásnak indult, az 1934-es Évkönyv szerint „létalapjai vannak megtámadva.” Szerencse volt az óbudai könyvtárra nézve, hogy költözését még ebben az évben lebonyolíthatta, mert ezután a helyzet egyre romlott. A takarékossági intézkedések következtében a dotációk egyre csökkentek. A súlyos anyagi helyzet a fiókkönyvtárak állományának utánpótlását és fejlesz­tését is mindjobban akadályozta. Az 1935-ös Évkönyv szerint „új megjelenésű, keresett szépirodalmi művekből, melyekből jobb időkben 30 — 40 példányt szereztünk be, ma átlag csak 5 — 10 példányt vásárolhatunk. A közönség sorba áll egy-egy híressé vált új regényért, hónapokig vár, amíg megkapja. . .” Három év alatt 60 százalékkal csökkent a Fővárosi Könyvtár költségvetése, és ezt elsősorban a fiókhálózat érezte meg. A viszonyok rosszabbodásával nem csökkent azonban ennek arányában a fiókok látogatottsága. A 8-as számú fiók esetében ugyan — az 1930. évi adatokhoz viszonyítva — némi visszaesést tapasztalhatunk, de az olvasói létszám ezekben az években is 1600 körül mozgott, a kötetforgalom pedig meghaladta a százezret. A második világháború kitörésének évében, 1939-ben az óbudai könyvtár adatai a következők: Olvasók száma: 2088 (ebből 1875 felnőtt és 213 gyermek) Kötetszám: 20 778 kötet. Évi forgalom: 107 401 kötet. A könyvtárosok katonai behívásának kihatása a kölcsönzésben is mutatkozott. A létszámhiány, majd a szénhiány miatt időnként korlátozni kellett a Központ és egyes fiókok kölcsönzési idejét. A háborús években — a helyenként csökkentett nyitvatartás és a csökkenő könyvállomány ellenére — a fiókok forgalma egyre emelkedett. Ez vonat­kozott az óbudai fiókra is, annál inkább, mert itt be tudták tartani az előírt kölcsönzési időket. A 8-as számú könyvtár adatai az 1942-es évben: Olvasók száma: 2403 (ebből 2028 felnőtt és 375 gyermek). Kötetszám: 21 168 kötet. Évi forgalom: 118 868 kötet. A következő két évről csak gyér és eléggé pontatlan adataink vannak. A Fővárosi Könyvtár Évkönyve összevonva jelent meg 1946-ban az 1943 — 1945. évekről, a fiókok zömének feljegyzései, naplói, jelentései — így az óbudai könyvtáré is — elpusztultak az ostrom során. Az óbudai könyvtár munkája 1943-ban és 1944-ben a könyvtárosok áldozatkészségét dicséri. A katonai behivások ellenére a fiók 1943-ban 221 napon, 1944-ben pedig 235 napon tartott nyitva, a heti nyitvatartás 1944-ben is 30 óra volt. A könyvállomány gyakorlatilag már csökkent, az olvasói létszám azonban még mindig emelkedett. Görgényi Ottó fiók­vezető katonai behívása után 1942-ben Csöppüs Béla vette át a könyvtár vezetését, de rövidesen őt is behívták. A 8-as számú fiók a létszámhiány ellenére a legvégső időpontig az olvasók rendelkezésére állt, közvetlenül 1944 karácsonya előtt csukták be. Hogy mind­addig működhetett, azt elsősorban Pender Ferenc óbudai könyvtáros munkájának kö­szönhette. 1944 decemberével lezárult az óbudai könyvtár működésének első 20 esztendeje. A könyvtár újranyitása már egy szabad országban, teljesen megváltozott körülmények között következett be. 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom