A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969
Révész Ferenc: Hajdú Henrik (1890-1969)
zódott a munkásmozgalomhoz, hanem a marxizmus elméletét is alaposan ismerte. Azt az elméletet, amely forradalmasította a tudományt és tudományossá tette a forradalmat. Ezért érte az a megtiszteltetés is, hogy a Tanácsköztársaság vezetői felkérték: vegyen részt a Marx műveit magyarra fordító bizottság munkájában. Azután kiütött, beütött és leütött az ellenforradalom. Dühöngött a terror, vérben gázoltak a darutollas különítményesek, a Britannia-Szálloda pincéjét a halálragyötört emberek jajveszékelése verte fel. Siófokon Horthy Miklós jelenlétében akasztották fel a forradalmárokat, Izsák és Orgovány környékén élve földelték el őket, a Duna nyelte el Somogyi Béla és Bacsó Béla holttestét. Héjjas, Prónay, Ostenburg parancsára egymás után némultak el örökre a dolgozó nép ügyének következetes képviselői. A határban a halál aratott, a haladó gondolkodású emberek életének árfolyamértéke a nullára zuhant. Az emberbőrbe bújt fenevadak hóhér-munkáját nemcsak a bosszú vezérelte, hanem a megfélemlítés is, amellyel azt akarták elérni, hogy elrémítsék a dolgozókat a munkásmozgalomban való részvételtől. Hihetetlen elszántság, öntudat és bátorság .kellett ahhoz, hogy valaki az ellenforradalom kezdetén a mozgalomban részt vegyen és felelős funkciót vállaljon. Hajdú Henrik emberi nagysága ezekben a hónapokban bontakozott ki. Nem rettent meg a leselkedő haláltól, vállalta a kockázatot, azt tette, amit tennie kellett. A költő, a műfordító átmenetileg minden idejét a munkásmozgalomnak szentelte, ott menetelt az első, a legveszélyesebb sorokban, egyéni bátorságával példázta az ellenállás és a harc szükségességét. A „Brand” fordítása is lekerült a napirendről. „A forradalmi tevékenység háttérbe szorította a forradalmi drámát”. A Tanácsköztársaság összeomlása után a bosszúért lihegő vérengzős ellenforradalom azonnal felfüggesztette állásából, hajszát indított ellene és két évig tartó vizsgálati komédia után állásvesztésre ítélte. Állását elvesztette, de megtalálta hivatását. Az újpesti szociáldemokrata pártszervezet elnöke lett, az újpesti képviselőtestület tagjává választották és a Szociáldemokrata Párt egyik vezető testületében, az Országos Pártválasztmányban is helyet foglalt. A pártépítés hétköznapjai következtek, a megritkult sorokat kellett rendezni. Az egyre szaporodó pártfunkciók annyira lekötötték, hogy nem maradt ideje pénzt keresni. Pedig a családról gondoskodnia kellett. A legszörnyűbb nélkülözésből Holtai Jenő rántotta ki, az Athenaeum akkori igazgatója, aki megbízta Ibsen valamennyi művének magyarra való átültetésével. „A szoros ritmusú és tűzijátékszerű rímelésű Brand fordításának folytatására akkor sem vállalkozhattam; e kényes munkából a fehér terror állandó izgalmai közben aligha tarthattam volna el családomat”. Kénytelen volt lépést váltani, ismét félretette a drámai költeményt, a gyorsabb termést hozó prózai darabok fordítását helyezte előtérbe. Nyomasztó teherként nehezedett rá, hogy a magyar Ibsen- fordítók között már egy sor rangos írónk és műfordítónk szerepelt. (Reviczky Gyula, Ambrus Zoltán, Kosztolányi Dezső, Ábrányi Emil, Telekes Béla, Jászai Mari, Lukács György stb.). Heltai Jenő nem csalódott Hajdú Henrikben, egymás után fordította le — többek között — a „Solness építőmeter”-t, a „Kísértetek”-et, a ,,Vadkacsá”-t, a „John Gabriel Borkman”-t, a „Kis Eyolf”-ot és az „östraati Inger asszony” című drámákat. Ibsen-fordításait nemcsak a budapesti színházakban (Nemzeti, Víg, Belvárosi) adták elő, hanem műsorra tűzték a jelentősebb vidéki színházak is. Két kötetben lefordította Ibsen páratlanul gazdag levelezését is, amely nemcsak a mester műhelytitkaiba enged bepillantást, hanem nagyon jelentős kultúr- és irodalomtörténeti dokumentum is. „Szolgálni jöttem én” — így fogalmazta meg egyik költeményében ars poeticáját. Hajdú Henrik egész életét a jó irodalom és a jó politika szolgálata jellemezte. Nem két lélek lakozott benne, mint Goethe hősében, „amely egymástól elszakadni vágyik”, hanem nála ez a két szolgálat szerves egységet jelentett. 1962-ben, amikor visszaborult a maga mögött hagyott évtizedekre, büszkén jelenthette ki: „Ma is az irodalom és a politika szintézisében élek”. Mit jelentett Hajdú Henriknél ez a tökéletes egybefonódás ? A haza és a nép ügyének szolgálatát. Műfordításaival hozzájárult anyanyelvűnk gazdagításához; 2 A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Évkönyve XIV. 1968—69. 17
