A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1968-1969
Révész Ferenc: Hajdú Henrik (1890-1969)
a skandináv irodalom tolmácsolásával és népszerűsítésével kitágította világirodalmi látókörünket; az igazi értékek feltárásával előmozdította, hogy mi is emberibb emberekké formálódjunk. Az ötvenes évek végén Norvégiában járt, ahol úgy ünnepelték, mintha a nemzeti hősük lett volna. Egy norvég közéleti kitűnőség hálásan köszönte meg Hajdú Henriknek mindazt, amit a norvég kultúra terjesztése érdekében tett. Hajdú Henrik válasza két mondatában tömören fogalmazta meg alkotói tevékenysége vezérmotívumát: „Több mint öt évtizedet töltöttem el az Önök kultúrájának szolgálatában, azért tettem, hogy a magunkét gyarapítsam vele. Ha viszonozni akarják szolgálataimat, fordítsák le a Petőfinket, Aranyunkat, Madáchunkat norvég nyelvre.” Az ellenforradalom kezdetén, a negyedszázados Horthy-korszakban a bitorolt javak haszonélvezői folyton a hazáról beszéltek, de az üzletet értették alatta. Ezek a hazaffyak üldözték Hajdú Henriket, aki ugyan keveset emlegette a hazát, de mindennapos tevékenységével szolgálta azt. „Eleven társalgásom a világirodalommal szolgálta valamennyire — a felejthetetlen Tóth Árpád szavaival élve — az eszményi hazaszer etetet”. A Művész Hajdú Henrik alkotásaival a poUtikát is szolgálta; a Pohtikus Hajdú Henrik pedig azért harcolt, hogy a sokat szenvedett magyar nép megteremtse azt a társadalmat, amely minden dolgozónak biztosítja a kenyeret, a jogot, a szabadságot és a kultúrát. TJj társadalom kell, szocialista társadalom, amely új értékrendet állít fel. Új társadalom, amely az igazi kultúra bőségét, a kulturálódás lehetőségét is biztosítja. De ez a társadalom csak a régi, az elavult társadalom romjainak eltakarítása után épülhet fel. A böllérbicskás, akasztófás, internálótáboros ellenforradalom kezdetén ezeket a nézeteket hirdetni és ezek valóraváltásáért harcolni, kockázatos vállalkozás volt. Hajdú Henrik vállalta ezt a kockázatot. A viharfelhők vonulása idején a tudós, a nyelv művésze nem zárkózott be csendes dolgozószobájába, hanem szembenézett a dühöngő elemekkel. Állta a vihart, mint Ibsen hősei, ott fent Északon. A tenniakarás, a változtatniakarás irányította minden lépését. A huszas évek elején Hajdú Henrik és társai szívós szervező és felvilágosító munka eredményeképpen átvették a kispolgári szellemben irányított Munkások Irodalmi és Művészeti Országos Szövetségének (MIMOSZ) vezetését. Hajdú Henrik lett az átalakított kultúrközpont főtitkára és a különböző tagozatokon marxista szellemben akarták a hallgatókat nevelni. Akarták, de a belügyminiszter nem akarta és föloszlatta a Szövetséget. Ugyanez történt a „Kékmadár” című folyóirattal is. A lap szerkesztését Hajdú Henrik vette át és a műveletlenséget árasztó lapot a fiatal baloldali írók orgánumává alakította. Munkatársai voltak Barta Lajos, Hevesy Iván, József Attila, Nagy Lajos és mások, akik irodalmi színvonalat adtak a lapnak. Csakhamar kiderült, hogy Hajdú Henrik a folyóirattal nem találta meg az emberibb jövőt és a reményt szimbolizáló kék madarat, mert a magyar irodalom „legilletékesebb” őre, a belügyminiszter, betiltotta a lapot. 1924-ben sztrájk tört ki az ország különböző bányavidékein. Félő volt, hogy a munka- beszüntetés vereséggel fog végződni, mert a harcoló bányászokat kiéheztetik. Támogatni kellett őket. Ekkor mutatta be a Nemzeti Színház Hajdú Henrik fordításában a „Solness ópítőmester”-t. Hajdú Henrik megállapodott Hevesi Sándorral, a kiváló rendező-igazgatóval, hogy az első három előadás fordítói díját az igazukért harcoló bányászoknak fizessék ki. Hajdú Henrik következetes marxista álláspontja miatt éles harcba keveredett Peyer Károllyal és a peyerizmussal. Az 1922-ben tartott országgyűlési választásokon a legnagyobb terror ellenére is 25 szociáldemokrata került be a parlamentbe. A párt történetében ez volt az első eset, hogy parlamenti képviselettel rendelkezett. Közvetlenül a Tanács- köztársaság összeomlása után, az ellenforradalom dühöngésekor, nyílt választáson, ez az eredmény sikernek számított. Csakhamar kiderült, hogy a sikert a leggyalázatosabb árulás előzte meg. Peyer Károly a szociáldemokrata pártvezetőség egyetértésével titkos paktumot kötött gróf Bethlen Istvánnal, amelyben a mandátumokért lemondott a munkásosztály és a parasztság legelemibb követeléseiről. A magyar reakciónak érdeke volt, hogy a szoci18
