A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1964-1965
Marót Miklós - Szalai Ágnes: Tervek, gondok és megoldások zenei könyvtárunk felállításánál
Összetettebb kérdések sorátvetette fel a kottaanyag gyűjtőkörének körülhatárolása. A határokat meg kellett vonni, mind a műfaj tekintetében, mind a megjelenési forma szempontjából. A könnyű műfaj két ágát: a tánczenét és az operettet eleve kizártuk, az utóbbinál engedményt nyújtva a zenetörténet megállapítása szerint klasszikussá vált műveknek. Gyűjtőkörünknek valljuk a szimfonikus dzsessz zenét is. Felmerült a zenei folklór gyűjtése is, ez a terület azonban egyrészt részünkről megvalósíthatatlan beszerző munkát igényel, másrészt zömében kutatói igényeket elégít ki, így lemondtunk gondozásáról s a beszerzést a gyűjteményes magyar kötetekre korlátoztuk. Végül, utolsó határozott műfaji korlátozásunk az volt, hogy a műdal-irodalom végtelen tengeréből csak a klasszikus szerzők alkotásait válogatjuk. A zeneművek megjelenési, letéti formáját tekintve egyértelműen csak a nagyzenekarra írt mindenfajta mű zenekari szólam-anyagának gyűjtéséről mondtunk le, hiszen a hazai nagyzenekarok repertoárjukhoz megfelelő saját gyűjteményekkel rendelkeznek, öntevékeny nagyzenekar pedig nem képzelhető el. Nem tűztük ki célul a nagyalakú vezérkönyvek vásárlását sem, hiszen ha nem vesszük meg a nagyzenekari anyagot annak sem lenne értelme, hogy a karmester vezérkönyvét beszerezzük de olyan műveket, melyek más formában nem jelentek meg, kénytelenek vagyunk mégis nagypartitúra formában megvásárolni. A zeneirodalom megismerésének, a gépi rögzítés elterjedéséig, rendkívül elterjedt formája volt a négykezes zongorakivonat. Arra számítva, hogy az irántuk való igény nagy mértékben csökkent, az állományt nem kívántuk velük gyarapítani. Vokális együttesekre írt művek szólamainak vásárlását, kórus karnagyok véleményének meghallgatása után, az együttes összetételétől függetlenül, ötven példányban állapítottuk meg. Az egyes hangszerekre és kamara-együttesekre írt műveket illetően határt nem szabtunk. Értékes, időtállónak tartott alkotásokat minden ma elterjedt hangszerre gyűjthető- nek ítéltünk. A zenei színvonal megőrzése tartott vissza bennünket azonban attól, hogy a múló divatot kiszolgáljuk. Tanácsot kaptunk, hogy a ma nagyon elterjedt harmonikán és gitáron játszókat is elégítsük ki. Tekintettel arra, hogy, egyrészt, ezekre a hangszerekre zömmel csak átiratok, könnyűműfajú darabok jelennek meg — ami, mint már említettük, kívül esik gyűjtési határainkon, — másrészt az anyag olcsó és könnyen hozzáférhető, a gyűjtésről lemondtunk. A fenti kérdés egyik szempontja már átvezet bennünket ahhoz a gyűjtési elvhez, hogy átiratokat, egyvelegeket, alkalmi albumokban összegyűjtött műveket csak abban az esetben szerezzünk be, ha az átíró, összeállító vagy szerkesztő maga is olyan művész volt, hogy a létrejött új művek művészi alkotásnak tekinthetők, illetve a válogatás művészi igényű. Minden új, de régi könyvtárnak is legnagyobb gondja a különböző szinten tanulók kielégítése a szükséges tananyaggal. A. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár sem központjában, sem kerületi könyvtáraiban nem vallja feladatául a szoros értelemben vett tankönyvek, vagy a kötelező irodalom nagyobb példányszámú gyűjtését és kölcsönzését. Ahol és amelyik területen erre lehetőség van, az ilyen jellegű anyagot a kézikönyvtár őrzi. A zenei könyvtárban is úgy döntöttünk, hogy a kötött jellegű (zenei iskolai) oktatást alap- és középfokon szolgáló iskolákat, etűdöket, hangszer-technikát fejlesztő műveket, gyermekeknek készült könnyített kiadásokat, nem gyűjtjük. Kellő példányszámot amúgy sem lehetne biztosítani és az egész tanévre szóló igény, valamint a szükséges bejegyzések, jelölések a kottákat könyvtári szempontból gyakorlatilag használhatatlanná tennék. A gyűjtési elvek kialakítása után a zeneművek anyagának összetétele a következőképpen alakult : 1. Színpadi zene. Opera, operett, balett. Szöveges zongorakivonatok és kispartitúra — esetleg nagypartitúra — formájában. 281
