A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1962
Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár történetéből. A Wenckheim-palota megszerzése
1927 január 15-én a budapesti járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság előtt megtörténik a palota bekebelezése a „főváros közönsége” tulajdonába. Ugyanezen a napon Wenck- heim gróf megbízottja nyilatkozatot ír, amelyben a gróf nevében vállalja, hogy amennyiben a vásárt utólag nem hagynák jóvá (a főváros közgyűlése, vagy a jóváhagyás utolsó fóruma, a város felettes szerve, a belügyminisztérium), úgy Wenckheim visszaveszi a palotát, visszafizeti a vételösszeget, amelyet egy csekély biztosíték visszatartásával (köztartozásokra, bérlők kitelepítésére) most már teljes összegében kifizet a főváros. Mielőtt tovább mennénk, már itt meg kell jegyeznünk: Budapest történetében ekkora összegű ingatlanvételt sem azelőtt, sem azóta ilyen gyorsasággal soha nem bonyolítottak le a város vezetői. Ez a sietség már a kortársak elképedését is felkeltette (ld. Fővárosi Közlöny 1927. évf. 676 old.) és azok burkoltan-nyiltan kimondták: azért történt a kapkodás, hogy a közvéleményt és a vásár megkötésére, illetve jóváhagyására valóban illetékes szerveket, a főváros törvényhatóságának közgyűlését, valamint a belügyminisztériumot utóbb befejezett tények elé állítsák és a dolgot ne lehessen visszacsinálni. Hogy kész helyzetet teremtsenek, azok a városi szervek, amelyek az akciót lefolytatták, törvénytelenül jártak el. A főváros egyesítését kimondó 1872. évi XXXVI. törvénycikk 4§-a ugyanis világosan leszögezte: 25 000 forintnál (ez 1926— 1927-ben kerek 700 millió papírkoronát, illetve 57 000 pengőt jelentett) nagyobb összegű ingatlanvételt csakis a főváros (részben választott) törvényhatósági közgyűlésének és a belügyminisztériumnak előzetes hozzájárulásával hajthat végre Budapest tanácsai 1926 végéig egyetlen precedens sem volt, amellyel a városi alaptörvény említett paragrafusát áthágták volna. Ez volt az első, egyben egyetlen eset, hogy a város vezetősége fittyet hányva az egyébként is sok visszaélésre alkalmat adó törvénynek, a szabályos út mellőzésével vásároltatott meg egy nagyobb objektumot közpénzeken. És mi volt erre a magyarázat, a mentség ? Az indok : a „város közönsége, a könyvtár érdekében” szegi meg a törvényt, ,, jóhiszeműen” tette, amit tett és ehhez formálisan a törvényesség látszatát igyekezett biztosítani. * Induljunk ki abból a képtelenségből, hogy a város főtisztviselőinek „joguk volt” jogtalanságot, törvénysértést elkövetni és így vizsgáljuk meg a kérdést: mennyiben szolgálta „a város érdekét” ez a hirtelen vétel? Erről a kurzusvezetőség három tagja, Wolff Károly, a kereszténypárt vezére, Liber Endre tanácsnok és Fólkusházy Lajos, a milliomos alpolgármester adtak elő az első pillantásra is valószínűtlenül ható történeteket. Liber Endre tanácsnok az 1927 március 16-i közgyűlésen (Fővárosi Közlöny 1927. 575. old.) azt hangoztatta: „ami lényeges” ebben az ügyben: Wenckheim grófnak volt egy „másik vevője” (aki hajlandó lett volna nyomban fizetni). Ha a főváros vezetői a törvényes eljárás útját választják, „élszalasztották volna” az alkalmat. Ezt a naív történetet bővítette ki Fólkusházy Lajos alpolgármester ugyanazon a közgyűlésen (1. Fővárosi Közlöny 1927. évf. 677 — 678. old.), amikor magára vállalva a kezdeményező szerepét, elmondta: 1926 őszén jelentkezett először hivatalában Wenckheim gróf ,,előtte ismeretlen megbízottja” az eladási ajánlattal. Hogy miért éppen nála, azt „nem tudja”, ez ,,véletlenül” történt. Ő először elutasította az ajánlatot, mint „törvénytisztelő” férfiú. De néhány hét múlva ismét eljött hivatalába az „ismeretlen” és közölte: itt az utolsó alkalom: a gróf elutazik és van egy másik vevője. Az alpolgármester ennyit „tudott” a vevőről: — „ha jól emlékszem, egy angol” — , aki azonnal fizetett volna. De Wenckheim (bizonyára, mert talpig magyarérzésű ember) szívesebben adná Budapest közönségének tulajdonába a palotát —, ha a város vezetői eltekintenek a formaságoktól és azonnal fizetnek. Ebben a helyzetben (az ugyancsak „magyarérzésű”) kötelességtudó főtisztviselő, azaz Fólkusházy úgy érezte, hogy nem hallgathat tovább. Állítólagos vívódásaival az 86
