A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1961
Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár előtörténetéből
látjuk, már címlapján is hangsúlyozza, hogy a város könyvtárát idegen állománynak tekintették. A könyvecske előszavában pedig a következőket olvashatjuk: „Nemcsak egyetemi könyvek címjegyzékét, hanem a dicső emlékezetű m. kir. egyetemi volt jogtanár Frank Ignác Pest városának hagyományozott s jelenleg az egyetemi könyvekkel a roppant, de már kissé rokkant templomszerű teremben elhelyezett körülbelül 14 ezer kötetre menő mindnek idevonatkozó címtartalmát is magokban foglalják”. A címjegyzék, mely 93—111, majd ennek folytatása, az 1869-ben kiadott 2. füzet 113—156. lapjain sorolja fel a Frank-Könyvtár jogi és államtudományi állományát, az idézet szerint „mindet”, újabb, a levéltári jegyzéknél könnyebben áttekinthető, mert szakrendi tájékoztatás a Frank hagyatékról, pontosabban annak egy részéről. Ami meglepő: a szakbibliográfia mindössze kereken 2000 jogi művet sorol fel a Frank- Könyvtár állományából, pedig ezt maximálisan 4000—5000 kötetre tehetjük. Ha elfogadjuk, amit Márki József állított, hogy a jegyzék a Frank-Könyvtár jogi anyagát teljesen kimerítette azt a következtetést kell levonnunk, hogy Frank Ignác 14 000 kötetes könyvtárának legfeljebb 30—35%-a volt szigorúan vett jogi és államtudományi anyag, 65—70%-a, azaz kereken 9000—10 000 kötet viszont nem. Ez újabb érv amellett, hogy a Frank-Könyvtár zöme nagyrészt megfelelt annak a célnak, amelyre egykori tulajdonosa szánta. * * * A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején már többekben érlelődik a gondolat: nem lehetne-e a Frank-Könyvtár segítségével egy városi közkönyvtárat teremteni. Ez az eszme a korszaknak már szinte a levegőjében volt. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben a világ két legfejlettebb kapitalista államában, Angliában és az Egyesült Államokban már hatalmas lendülettel bontakozott ki az a nagy községi (városi) közkönyvtári mozgalom, melynek elindítójaként az angol parlament által 1850-ben hozott könyvtári törvényt („Library Act”, „Ewart Bill”) szokták emlegetni. A mozgalom lényege : azon városok, amelyekben a képviselőtestületnek legalább kétharmada kívánja, állandó könyvtári adót vethetnek ki polgáraikra, és így biztos anyagi bázist teremthetnek nyilvános könyvtárak („public library”-k) létrehozására. — Angliában a mozgalom eredményeként már 1850-től kezdve (először Winchester városában) sorra megvetik az alapját az új típusú könyvtáraknak, a legnagyobb visszhangot Manchester, a hatalmas gyárváros nagy közkönyvtárának 1852-ben végrehajtott megnyitása váltja ki. Manchester püspöke, a polgármester, a lordok és egyéb méltóságok mellett Bulwer, Thackeray és Dickens, a híres írók is ott vannak a megnyitáson, az utóbbiak beszédeket is mondanak. Egymást túllicitálva hangoztatják, hogy a polgárság a munkásság kulturális igényeinek kielégítésére hozta meg „áldozatát”. — 1886-ig Angliában 133 város teremtette meg a maga „public library ”-j át. A teljesség kedvéért, s mert erről eddig az idevonatkozó irodalomban még nem esett szó, utalunk, bár csak egészen röviden, arra, hogy a hatalmas burzsoá országok polgárságát korántsem filantróp szándékok vezették, amikor kezükbe vették a munkások művelődésének ügyét. A „public library” mozgalom történetét tárgyaló polgári irodalom is (Minto, J. D. Brown müvei) foglalkozik azzal, hogy a múlt század első felében az angol munkásszervezetek, elsősorban a chartisták már megkezdték a maguk olvasóköreinek, önképző egyleteinek kialakítását. Azt viszont csak Engels írta meg A munkásosztály helyzete Angliában (1845) című munkájában, hogy ezeket az olvasóköröket „a burzsoázia igen veszedelmeseknek tartotta.” — Nyilvánvaló az összefüggés az 1848/1849-es — egész Európán végigszántó forradalmi mozgalmak, az 1848-as nagy chartista felkelés és a burzsoázia 1849 után felébredt „humanizmusa” között. — Nyilvánvaló, hogy az angolszász burzsoázia a maga jól felfogott érdekében mutatott „nagylelkűséget” 1849 után — többek között a „public library” mozgalom elindítása79
