A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1961
Tóbiás Áron: A Tolsztoj Emlékkönyv keletkezése
kéziratból, melynek kollektív munkatársai és szerkesztői közel kétszázan voltak, magyar és külföldi írók, hazai műfordítók, kiváló festők és korabeli kitűnő fényképészek, műszaki szerkesztők és nyomdászok, akik valamennyien szívügyüknek érezték a könyvtár ünnepi kiadványát. Sajtóértekezlet az Emlékkönyvről A könyvtár igazgatója 1962 május 28-ra sajtóértekezletet hívott össze, melyen a magyar és a szovjet távirati iroda, valamint a napilapok s időszaki kiadványok, irodalmi orgánumok képviselői előtt (mintegy huszonöt szerkesztő, irodalomkritikus és újságíró) Török Endre irodalomtörténész, a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem világirodalmi tanszékének adjunktusa így mutatta be a díszes albumot: „Az 1962-es Könyvhét keretén belül, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ezidén felállítandó könyvsátrában a szokásos könyvtári jellegű, bibliográfiai művek mellett jut el az olvasóközönséghez és a szakemberekhez, mintegy két évi munka eredményeként, a Tolsztoj Emlékkönyv is. Összeállítására, még 1960-ban, a közvetlen indítékot Tolsztoj halálának 50. évfordulója szolgáltatta, s ennek kapcsán a vállalkozás nagysága miatt, egy kissé titokban az a gondolat is, hogy a világirodalom legnagyobb regényírójára emlékezve, meg kellene tudni: mit jelent ma a magyar íróknak és mit jelent ma a világnak Tolsztoj, valójában azt, hogy két világháború megrázkódtatása után és egy harmadik elhárítására tett erőfeszítések idején, amikor az emberiségnek a szellemi-anyagi felemelkedésére ösztönző és a pusztító erők között kell választania, mit tanult az ember Tolsztojtól. Ha csak bele-bele pillantunk az Emlékkönyvbe, kiderül, hogy ez a törekvés szinte teljes sikerrel járt. Az élő Tolsztoj címszóval jelzett rész — melyben a világ minden tájáról, a Szovjetuniótól Japánig, az Egyesült Államoktól a Vietnami Demokratikus Köztársaságig, a hozzájuk intézett kérdésekre válaszolva több, mint száz neves külföldi író szólalt meg és mellettük még csaknem nyolcvan magyar író — ez a rész, amely a kötet nagyját teszi ki, élénk bizonyítéka annak, hogy Tolsztoj ma talán élőbb, mint valaha. Élénk bizonyítéka annak, hogy míg a szellemi kisszerűség, a jelentéktelenség elválaszt, az igazi nagyság viszont, mint amilyen Tolsztojé is, összeköt — összeköti tértől és időtől függetlenül a jót, a megértést akarókat, s ezáltal a mai bonyolult világhelyzetben a kölcsönös megértést, az emberek és a nemzetek egymás iránti felelősségét is szolgálja. S ilyen értelemben, jellegénél és tartalmánál fogva, az Emlékkönyv kivételes helyet foglal el nem csupán a magyar könyvtári kiadványok történetében, hanem, az einlékezés- jellegű, gyűjteményes összeállítások között — nemzetközi méretekben is. Tolsztoj világ- irodalmi jelentőségének nem annyira elméleti, mint inkább gyakorlati, praktikus megközelítésére törekszik, s ezáltal nem csak Tolsztoj titkaira derül itt fény, hanem Tolsztoj kapcsán helyenként magának az irodalomnak a legbensőbb titkaira, a művészet élő és folytonos áramlásában rejlő értelemre is — a múlt és jelen irodalmának rejtélyes és mégis törvényszerű kapcsolatára. Eleven, olvasmányos, szellemi izgalmakat tartalmazó könyv ez. Megszerkesztését az életteliség, a ma szellemi problémái iránti érzékenység éppúgy jellemzi, mint a tudományos rendszerezés igénye, amely különösen szembeötlő, ha alaposabban tanulmányozni kezdjük a Tolsztoj Magyarországon című fejezetet és a bibliográfiai tájékoztatókat, valamint azt a gazdag illusztrációs anyagot, amely a kötet színességét, érdekességét is nagyban emeli. Az Emlékkönyv erényeinek számbavétele után, úgy gondolom, nem indokolatlan, ha kijelentjük: a Tolsztoj Emlékkönyv az ünnepi Könyvhét kiemelkedő eseménye. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a vállalkozással a könyvtári kiadványok terén, sőt általában a könyvtári munkában újszerű lehetőségeket nyitott meg. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nem csak hazai, henem nemzetközi érdeklődést keltő feladatok teljesítésére is képesnek mutatkozott, olyan feladatokra, amelyeket ezután már nem szabad szem elől tévesztenie, miután ellátásukra, éppen helyzeti előnyénél, speciális adottságainál fogva különösen alkalmas, jelezve azt is, bogy könyvtáraink számára mennyi terület kiaknázatlan még.” Tóbiás Áron 15* - 22 223
