A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960
Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár az ellenforradalom első éveiben
nappal később, 1919. szeptember 30-ánkelt nyomozási jeléntés ellene főként a „Mit olvassunk a szocialista irodalomból?” című Tanácsköztársaság alatti brosúráját hozza fel vádként s felemlíti, hogy Kőhalmi időközben szabadlábra került (1919. szeptember 15-én). Az ügyészség erre újabb nyomozást rendelt el, de Kőhalmi ekkor már élve az adott lehetőséggel, illegalitásba vonult. Erről tanúskodik az 1919. október 8-i detektív-jelentés, mely közli, hogy „Kőhalmi szökésben van”, további különböző köröző iratok, köztük egy pontos személyleírást tartalmazó űrlap. A detektívek még 1920. nyarán is lesben álltak. Egy augusztus 10-i jelentés végül hírül adja, hogy feleségének tájékoztatása szerint Kőhalmi Ausztriában van. Az utolsó nyomozati akta keltezése 1920. december 9. Nem kerülhette el sorsát Váradi Irma sem: személyes közléséből s egy a továbbiakban idézett akta utalásából derül ki, hogy Szigeti Gabriellával együtt ő is börtönbe, majd internálótáborba került, de közelebbi részleteket is feltáró dokumentumok ez esetben nem állnak rendelkezésünkre. Ennyi, amit elszórt újsághírekből, kortársak emlékezéseiből vagy hivatalos akták lapjairól megtudhatunk. Az ellenforradalmi könyvtár-történetírás azonban még a nevüket is ki akarta iktatni azoknak, akik az ellenforradalom áldozatai lettek: „A tanácsköztársaság bukása után. .. hat beválasztott tisztviselő... — köztük a könyvtár egész vezetősége — elmozdíttatott állásából.”48 Pontosan ez az egyetlen mondat jutott Kelényi Béla 1931-ben közreadott „A Fővárosi Könyvtár története” című tanulmányvázlatában annak, ami Dienes Lászlóval, Szigeti Gabriellával és a többiekkel történt. Az az új könyvtárvezetőség pedig, amelynek aktív, vagy passzív értelemben jelentős szerepe volt a tragédiák e halmazának előidézésénél, igyekezett a jóindulatú semlegesség mezében megjelenni a nyilvánosság előtt. Kremmer és Drescher, az első összefoglaló feljelentés szerzői például mindketten jelen voltak az 1919. augusztus 11-én a városvezetőség által életrehívott Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége (FANSZ) alapításánál, mindketten bekerültek e fasiszta jellegű szervezet első tisztikarába s a közvélemény előtt ők is vallották a FANSZ alapszabályának elveit, melynek első pontja kimondta: „A Szövetség célja a hazaszeretet, a magyar nemzeti érzés és a kartársi szeretet terjesztése. A szövetség kizár köréből minden pártpolitikai és felekezeti kérdést... Tagjait a hazai törvények tiszteletbentartására kötelezi.”49 A fentebb ismertetett dokumentumok láttán válik világossá előttünk, mit jelentettek a gyakorlatban ezek a szép szavak. 3. Tömeges elbocsátások, fegyelmik Az új vezetőség bizonyára a Tanácsköztársaság „romboló” munkái közé sorolta a könyvtár személyzetének akkori megduplázását. Kiderül ez abból a fogalmazásból is, ahogyan a munkáshatalom által végrehajtott létszámemelésről tudósítanak: „A proletárdiktatúra idején a könyvtári alkalmazottak száma ijesztően megnövekedett. A rendes létszámon felül 34 új tisztviselőt, 42 új gyakornokot és 8 új szolgát alkalmazott a könyvtárügy politikai biztossága’”50 Az egyetemes könyvtártörténetből aligha lehet még egy példát találni arra, hogy könyvtárvezetők a létszámemelést tartották volna „ijesztőnek”. Eddig csak az ellenkezőjéről hallottunk és olvastunk hazai és külföldi könyvtáraknál egyaránt: létszámhiány miatti 48 Kelényi Béla: A Fővárosi Könyvtár története — Főv. Kvt. Évk. 1931. p. 49. 48 Fővárosi Közlöny 1919. aug. 29. p. 1. 50 A Városi Nyilvános Könyvtár jelentése az 1919. évről. p. 4. 75
