A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960
Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár az ellenforradalom első éveiben
Lássuk hogyan jellemezték az ellenforradalom első, 1919 augusztusától ugyanez év végéig terjedő öt hónapját az erről kiadott összefoglaló jelentésükben: „Az esztendő második felében a romok eltakarításán, a meglazult munkafegyelem helyreállításán, a nemzeti szellem feltétlen érvényesítésén dolgozott az új vezetőség... és ha ebben az évben nem sikerült megvalósítani a sok-sok jó és nemes tervet, ez nem a vezetőségen múlt.”2 A következő, az 1920-as évről készült jelentés ennél is önelégültebb hangnemben méltatta a vezetőség munkáját: „Első évünk ez a közelmúlt viharai után, amely csöndes, komoly munkában telt el minden zavar nélkül. Könyvtárunk egész közszellemének újjáteremtése létrehozta azt az alaphangulatot, amely szükséges ahhoz, hogy egy komoly kultúrintézmény feladatait végezhesse.”3 Kremmer Dezső, a könyvtár első igazgatója az ellenforradalomban, egy későbbi, az intézmény múltjával foglalkozó dolgozatában röviden így jellemezte a Tanácsköztársaság megdöntését követő időket : „Uj élet fakadt a romokon. .. ”4 Ha egy kissé tüzetesebben szemügyre vesszük az ellenforradalom által évről évre kiadott jelentések statisztikai táblázatait, nyomban kiderül, hogy mindez a tények közönséges meghamisítása volt. A számadatok világosan beszélnek arról, hogy a könyvtári élet legfontosabb területein, a könyvgyarapodás, a kölcsönzés kötetforgalma, a fiókkönyvtárak tevékenysége, s nem utolsó sorban a könyvtári személyzet létszáma tekintetében az ellen- forradalom hatalomrajutása pillanatától kezdve katasztrofális a hanyatlás. A személyzeti létszám a Tanácsköztársaság alatt a 100-at meghaladta, 1920-ig 32-re esett. Az ellenforradalom a Tanácsköztársaságtól hét fiókkönyvtárát örökölt, (ebből, mint láttuk, kettőt a munkáshatalom teremtett). 1923-ig két fiókot végleg beszüntettek (a 4-es és 5-ös számúakat) három fiók (az 1-es, a 2-es és 3-as) rövidebb-hosszabb ideig, néha évekig zárva volt. Jellemző, hogy éppen az a két fiókkönyvtár, amelyet a Tanácsköztársaság létesített, (a 6-os és 7-es) volt olyan erős, hogy át tudta vészelni az ellenforradalmi „építés” megpróbáltatásait. — Egyedül ezek működtek 1919 után is megszakítás nélkül. — A könyvtár állomány-gyarapodása az 1919-es év tizenhétezer kötetéről 1923-ig tizenegyezer-hatszázra esett. A kölcsönzés kötetforgalma a Tanácsköztársaság évének 338 ezer kötetéről 1922-ig 232 ezerre apadt.5 A leromlás oly nyilvánvaló volt, hogy azt tartósan nem lehetett takargatni. Az 1922-es számadás már e szavakkal indult: „Nehéz körülmények közt kezdte m g munkáját ez évben könyvtárunk...”6 — az 1923-as évi jelentésben pedig már „sanyarú viszonyok”-ról, „megdöbbentő visszaesés”-rő\, a fiókkönyvtárakkal kapcsolatban pedig „egyenesen válságos helyzet” -ről panaszkodik a vezetőség.7 Látjuk tehát, hogy még a nyilvánosságnak szánt ellenforradalmi jelentések sem tudták egészen elleplezni a „romeltakarítás” és „nemzeti megújhodás” mögötti lesújtó valóságot. Kezdetben a bajokért a Tanácsköztársaságra próbálták hárítani a felelősséget, esztendők múltán ezt már nem tehették. 1922—1923-ban az általuk magasztalt burzsoá világ „istencsapására”, a gazdasági válságra hivatkoztak. — Természetesen annak még gondolata sem merülhetett fel, hogy maga a válság a burzsoá rendszerből fakad és, hogy a könyvtár- és városvezetés pusztító munkája nélkül a válság ellenére sem jutott volna olyan mélyre az intézmény, mint ahová jutott. 2 A Városi Nyilvános Könyvtár jelentése az 1919. évről. p. 3. 3 Ua. ... az 1920. évről. p. 3. 4 Kremmer Dezső: A Fővárosi Könyvtár története. Kézirat. 1923. p. 29. FSZEK Kvt. tört. Ír. 6 Ld. a Városi Nyilvános Könyvtár 1919—1923 közötti évi jelentéseinek statisztikai mellékleteit. 8 A Városi Nyilvános Könyvtár jelentése az 1922-es évről. p. 3. 7 A Fővárosi Nyilvános Könyvtár jelentése az 1923-as évről. p. 3. 61
