A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960

Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár az ellenforradalom első éveiben

marasztalja, a hitelkeret túllépésével vádolja: „A hitel túllépésének az az egy pozitív eredménye volt, hogy a könyvtár könyvállománya számottevően gyarapodott”. — Nem bocsátkozunk annak bizonyításába, hogy a munkáshatalom helyesen járt el, amikor az 1918-as polgári városveze­tés szűk költségvetési keretét a könyvtár számára kitágította, csupán azt emeljük ki, hogy az ellenforradalmi vezetőség is elismerte, hogy a munkáshatalom idején nagyarányú vásárlás folyt, bár erről a hivatalos évi jelentés mélyen hallgat. Ez utóbbi azonban mégis felemlíti, (Jelentés p.10.) hogy az 1919-es év gyarapodásához a Budai Könyvtáregyesület és az V. kér. Közjótékonysági Egyesület könyvtárainak a Tanácsköztársaság idején végrehajtott beke­belezése szintén igen nagy mértékű állománygazdagodást hoztak (öt híján 8000 kötetet találtak használhatónak s ezt 1919 augusztus után is megtartották). Az imént idézett, belső használatra szánt dokumentumból, Jalits Margitnak a rendelő osztály vezetőjének (akit az ellenforradalmi vezetőség állított oda, mint „megbízható” személyt) az 1919-es évről szóló kéziratos jelentéséből tudjuk meg, hogy a jelzett év kiugró gyarapodási számához nagy mértékben hozzájárult Szabó Ervin többezer kötetes hagyatéka és a „Könyvet a proletárnak!” jelszó nyomán megindult adományozási hullám. Mindezt egybevetve kétségtelenül megállapítható, hogy az 1919-es év 17 319 kötetnyi gyarapodása túlnyomórészt a Szabó Ervin hagyatékból (melyet 1919 januárjában vett át a könyvtár) a Tanácsköztársaság alatti nagyméretű könyvvásárlásból s az ugyanakkor a „Könyvet a proletárnak!” jelszó nyomán a könyvtár felé áradó ajándékokból tevődött össze. Ezzel szemben az ellenjorradalom 1919 augusztusában kezdődő uralmával gyarapítás helyett a könyvanyag megcsonkítása, (románoknak, rendőrségnek történt átszolgáltatások), kezdődött. Itt utalunk arra, hogy az új vezetőség a Budai Könyvtáregyesület és az V. kér. Közjótékonysági Egyesület anyagának kivételével a magántulajdon szentsége nevében sorra visszaadta azokat az elheverő és kihasználatlan egyesületi gyűjteményeket, melyeket a mun­káshatalom, nagyon helyesen a fővárosi könyvtárba olvasztott. Az egyik ilyen aktusról irattári dokumentum is fennmaradt: Ispán Bálint a Ferencvárosi Polgári Kör nevében 1919. november 21-én írta alá a nyugtát, mely szerint „375 darab a Kör tulajdonából szár­mazó könyvet a Városi Könyvtárból átvett”99. A könyvtár-állománynak az ellenforradalmi vezetőség által folytatott herdálására újabb jellemző adalék Déri alpolgármesternek egy határozata, mely arról intézkedik, hogy a könyv­tárvezetőség 60 könyvet adjon át a Keresztényszocialista Magántisztviselők Szövetségének100. — Hasonló bőkezűséget tanúsított a vezetőség a kalocsai fogház felügyelőségével szemben, amely a foglyok számára „vallásos, erkölcsnemesítő” stb. könyvek ajándékozását kérte. Kremmer 1920 junius 20-i levelében erről értesíti elvbarátját, hogy 300 kötetet készített elő elszállításra.101. Ugyanilyen „nagyvonalúságra” vallott az a manipuláció is, amelynek eredményeként a Szabó Ervin vezetése idején a könyvtárnak ajándékozott és országos viszonylatban egyedül álló orientalista gyűjtemények ritkaságait dobta piacra, juttatta kalmár kezekre a új vezetőség. Ez az akció (melyre fentebb utaltunk már) véletlen folytán kitudódott s a sajtóban valóságos vihart váltott ki („Népszava” 1921. febr. 9., „Magyar Hírlap” 1921. febr. 9., „Magyarság” 1921. febr. 9., „Világ” 1921. febr. 12., febr. 13., „Magyarország” 1921. febr. 16., „Nagy Magyarország” 1921. febr. 17. stb.) — A felsőbb hatóságok tessék-lássék vizsgálatot folytattak le, mely többé-kevésbbé az igazgató eljárásának igazo­lásával végződött. A könyvtár és a város vezetősége tehát a főváros közönségének tulajdonával, a városi könyvtárral szemben korántsem érzett oly tiszteletet, mint bizonyos egyesületek holt gyűj­teményei iránt. Ellenkezőleg: a fővárosi könyvtár hatalmas erőfeszítéssel felhalmozott anyagát szabad prédának tekintette. 99 Uo. 1919. nov. 21. 100 Uo. 1919. nov. 13. 101 Uo. 1920. jún. 20. 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom