A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1960
Dr. Remete László: A fővárosi könyvtár az ellenforradalom első éveiben
' iskolák tanulóival kapcsolatban az iskola igazgatóságának külön írásos beleegyezése, iskolába nem járóknak pedig az apa, vagy a gyám beleegyezése. . . katonáknak altiszttől lefelé, csakis a katonai fölöttes hatóságuk útján kiállított írásbeli engedély alapján volna szabad a könyvtár olvasótermeit és kölcsönkönyvtárát igénybevenni...” Kezeltessék tehát a könyvtár mint fertőző góc, amelybe a „nép gyermekei” csak kivételképpen és megfelelő engedélyekkel felszerelve léphetnek be. Ez is tökéletesen megfelelt a nemzetet „felkaroló” úri rend szellemének. Befejezésül Gulyás „az állam szolgálatában álló megbízható könyvtári szakembernek... kormánybiztosnak leendő kiküldetését” sürgeti. — Gulyás nem írta oda, hogy legyen ez a kormánybiztos Gulyás Pál. Melich János jelentése május 21-én készült el és ebben főként Gulyás érveit ismételgette azzal a konkrét javaslattal kiegészítve, hogy a fővárosi könyvtárból csináljanak „egy nagyszabású közművelődési könyvtárat” és állítsanak élére „egy céltudatos és vasakaratú, nagyismeretü férfiút.” A „megbízandó, illetőleg könyvtárigazgatóvá kinevezendő szakférfiú” vezetésével „részben vagy egészben államosittatnék a fővárosi könyvtár, egész személyzetét a vallás- és közoktatásügyi minisztérium nevezné ki s ez a személyzet az 6 hatáskörébe tartozzon.”76 Melich János sem állította ebben a javaslatában, hogy Gulyás Pálnak kell az új igazgatónak lennie. A Mosdóssy—Gulyás—Melich-féle javaslatok következtében előállott az a furcsa helyzet, hogy az ellenforradalmi kormány, a semmivel sem kevésbé ellenforradalmi városvezet őséggel került szembe. A minisztérium vizsgálata a legnagyobb titokzatosság közepette indult meg, de Sipőczék kémeik útján mégis megneszelhették a dolgot. Ezzel magyarázható, hogy Sipőcz polgár- mester Kremmer Dezsőtől kért sürgős jelentést: hogyan is áll a könyvtárügye. — Kremmer 1920. május 31-i emlékiratában ugyanolyan kifejezésekkel taposta sárba a fővárosi könyvtár múltját, mint Mosdóssyék és Melichék, — pedig Kremmer már hét éve dolgozott ebben az intézményben, de jól tudta, hogy az ellenforradalom érdekében kifejtett egész addigi tevékenysége sem biztosíték arra, hogy belőle, aki ekkor még mindig csak megbízott vezető volt, könyvtárigazgatót csináljanak. Az emlékiratban saját és egyelvű társai Tanácsköztársaság alatti szereplését így jellemezte: „A könyvtári kar néhány megmaradt tagja, azok, akik a világmegváltó eszméket nem tudták méltányolni, mellőzésnek, sőt rendszeres politikai üldöztetésnek voltak kitéve.”77 Hogy ez az „üldöztetés” — homlokegyenest ellentétben az általa pártfogolt rendszer eljárásával — rendőrbot, internálótábor, elbocsátások és fegyelmik helyett többek közt abban nyilvánult meg, hogy Kremmer Dezső és társai a Tanácsköztársaság által rendezett könyvtáros kurzuson adtak elő, ezt természetesen „elfelejtette” megemlíteni jóllehet ennek még a Tanácsköztársaság hivatalos lapjában is nyoma maradt. — A hét fejezetből álló emlékirat az ellenforradalom kezdeti szakaszát ilyen szerény cím alatt méltatja: „Űj vezető, új szellem”. Itt sorolja fel a „nemzeti megújhodás” érdekében tett azon intézkedéseit, amelyeket részben az ezen emlékirathoz mellékelt dokumentumokból a megelőző fejezetekben idéztünk.— Az emlékirat nagy büszkén hivatkozik arra, hogy „a könyvtár olvasóinak összetétele az új, nemzeti szellem kidomborodása kapcsán lassanként megváltozott. A keresztény jó középosztály... törzsközönségünket alkotja.” ” Uo. " Uo. H