A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959
Gátiné Pásztor Mária: Türr tábornok és a népnevelés
A fegyencek oktatása különösen szívügyévé vált Türr tábornoknak. Bármilyen nehézségekkel kellett megküzdenie, arról mindig gondoskodott, hogy az oktatás ott el ne akadjon. Meggyőződésévé vált, hogy a fegyencek nagy része azért kerül visszaeső bűnösként újra a bíróság elé, mert tanulatlan, sem erkölcsi, sem általános, sem szakmai tudással nem rendelkezik. Ezen a három területen indult meg a tanítás, a jelentések szép eredményekről számolnak be. Türr az évvégi vizsgák idejére mindig igyekezett hazatérni, ilyenkor — és nagy ünnepek alkalmával — személyes megjelenéssel, pénz- és könyvadománnyal jutalmazta a jól tanuló fegyenceket. Érdekes véletlen, hogy egy ilyen alkalommal neve együtt szerepel Táncsics Mihályéval, ki szintén tagja volt a Népoktatási Kör választmányának. Mindketten könyveket osztottak ki, Táncsics saját műveit. Az írás-olvasás-számolás elemein kívül más tudnivalók oktatása is Szükségessé vált. Rendezett a kör üzleti, ipari, háztartási tanfolyamokat, felolvasásokat, a legkülönfélébb tárgykörökből. A népoktatási kör tervezte különféle neveléstani és népszerű tudományos művek kiadatását is, ebből azonban csak két neveléstani értekezés jelent meg és több tankönyv a felnőttek oktatása számára. A felnőttek számára írt olvasókönyv olyan sikeresnek bizonyult, hogy minisztériumi rendelettel tették kötelezővé minden ilyen jellegű oktatásnál. Kezdettől fogva foglalkoztak a kör tagjai népkönyvtár-alapítás gondolatával. Megemlékezik erről már az 1870-ben jóváhagyott alapszabály is; eszerint a Népoktatási Körök feladata: „helyenkénti körülmények szerint választott könyvekből s a művelődést előmozdító egyébféle eszközökből könyv és gyűjteménytárt alapítani.” 1877-ben külön bizottságot küldenek ki „Az iskolai és népkönyvtárakat terjesztő Központi Bizottság” elnevezéssel. Ez a bizottság később a népoktatási körtől meglehetősen függetlenül működött; elnökéül ugyancsak Türr tábornokot választotta, helyettese Galgóczy Károly, titkár Dolinay Gyula volt, ki a bizottság hivatalos lapját az „Iskola és N épkönyvtár”-t szerkesztette. Ez a lap cikkeket közölt az iskolai könyvtárakról, beszámolt az egyetemes tanítógyűlésről, ostorozta a könyvtárügy terén megnyilvánuló tájékozatlanságot, megemlített minden fontosabb könyvtári eseményt, ezenkívül helyt adott könyv- és sajtótörténeti tanulmányoknak is. Ebből a lapból értesülhetünk arról, milyen könyveket ajánl a bizottság iskolai és népkönyvtáraknak megvételre, hosszú felsorolást találunk a könyvkereskedésekben kapható káros ponyva-termékekről stb. A lap a 10. szám után megszűnt, három év után a bizottság is felfüggesztette működését. Ritkább időközökben szervezett a kör magyar nyelvet oktató tanfolyamokat, melyeknek a főváros német anyanyelvű lakossága szempontjából nagy jelentőségük volt. Az évi jelentések statisztikai kimutatásai változó képet adnak a tanfolyamok látogatottságáról. Legkevesebb hallgató az 1910/11. évi tanévben volt: 383; a legtöbb 1871/72-ben, 2294. Az 1912. évi jelentés összesíti 42 év adatait, eszerint a Népoktatási Kör addigi működése alatt 37,367 felnőttet tanított. A számokon azonban — melyek mai eredményekhez viszonyítva elenyészően csekélynek tűnnek — nem lehet lemérni ennek az intézménynek és Türr Istvánnak jelentőségét. Fő érdemük nem a nagy számokban, eredményeikben rejlett, hanem abban, hogy a népoktatás, népkönyvtárak ügyét szorgalmazták, a kultúra ügyéért emeltek szót egy olyan korban, amikor a közéletben és sajtóban egyaránt a meddő közjogi viták, választási harcok foglaltak el minden helyet. Munkálkodásukért korukban nem sok elismerést kaptak. Bőven termő folyóirataink, újságjaink alig-alig emlékeztek meg róluk. Türr Istvánról, mint népművelőről, egyetlen cikket találhatunk, a „Családi Kör” 1874-es évfolyamában, valószínűleg a szerkesztő „Emilia” tollából. A hangulatos cikk egy fiatalon árván maradt, tanulatlan varrónő példáján keresztül fejtegeti, milyen áldássá válhat a felnőttek oktatása az emberek életében. Leírja erről a varrónőről, hogy milyen nehezen tudta a kenyerét megkeresni, mennyire céltalan volt az élete, milyen boldogan újságolta később a szerkesztőnek, hogy kedvet kapott a tanuláshoz — és végül, az elemi dolgokat átismételve hogyan tanul egyre többet és tette le a tanítónői vizsgát a népoktatási kör jóvoltából. — Ez természetesen csak egy kiragadott eset, hírlapi szenzáció. A tanfolyamok hallgatói — ahogy ezt a statisztikák mutatják — cselédek, napszámosok, munkások, inasok, kocsisok voltak — és azok is maradtak. De az írni-olvasni tudás által mégis boldogabbak lettek, tájékozódhattak a világ dolgairól, és leszámoltak azzal az ósdi nézettel, melyet oly sokáig hangoztattak a felnőttek oktatásának ellenségei; ti., hogy „Amit Jancsi meg nem tanult, János meg nem 186
