A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959

Dobos Piroska: Az igénykutatás problémái és módszerei a közművelődési könyvtárakban

rint arra, hogy a lehető legtöbb kérdésre az olvasó aláhúzással vagy egyéb jelzéssel válaszolhasson. Ennek a módszernek megvan a maga előnye, de már most látjuk, hogy van hátránya is.

Az olvasóknak az a része, amelyik nemtörődömséggel kezeli a kérdőívet — s ilyen nyilván mindenütt akad — az aláhúzásokat felületesen végzi. Nem gondolja át megfelelően eddigi olvasottságát, eddigi igényeit, hanem felületesen aláhúzza bármelyik kategóriát. Ha meg kell határoznia érdeklődési körét, úgy véljük kevesebb felületességre van lehetősége. Az is igaz azonban, s ez az aláhúzásos módszer mellett szól, hogy az ismeretágak megfogalmazása az egyes olvasók számára nem lenne könnyű feladat s így most már ebből az okból szűkülne le az igények jelzése és torzulna el a kialakítandó kép. Éppen mert ismerjük a torzítási lehetőségeket, kevésbé érvényesül majd ez a lehetőség a kérdőívek adatainak összesítésekor.

A kérdőívek kitöltésével kapcsolatosan vita folyik a könyvtárosok körében arról, hogy a kérdőív helyben való kitöltése vagy a kérdőív hosszabb tanulmányozás után, tehát otthon való kitöltése a célravezetőbb-e. Egyik konkrét tapasztalatunk, hogy a kivitt kérdőívek jelentős hányadát nem hozzák vissza az olvasók. Ez a tapasztalat azonban nem általánosítható, mert van olyan könyvtárunk is, ahol úgyszólván teljes számban visszakapták a kérdőíveket. Szembeszökő azonban az, hogy nem látunk különbséget a kitöltés színvonala között. Nem állíthatjuk, hogy az otthon kitöltött kérdőívek alaposabb, megfontoltabb kitöltése miatt ragaszkodnunk kellene a kérdőívek hazaviteléhez, viszont azért, mert néhányan nem hozzák vissza a kérdőívet, nem tagadhatjuk meg az olvasóktól kérésüket, ha szeretnék a kérdőíveket hazavinni. Több könyvtáros mondta el s ezért elfogadhatónak tartjuk, hogy az olvasók egy része nem tartja indokoltnak a kérdőív névtelen jellegét. Az olvasók — amint a könyvtárosok elmondották — nem tartják szégyelnivalö- nak igényüket, véleményüket s ezért szívesen és készségesen írnák alá nevüket. Vannak, akik nem is értik, mi célt szolgál a véleménykutatás ilyen személytelen jellege. Ezzel kapcsolatban merül fel az is, hogy a könyvtárosok saját munkájuk szempontjából nem tartják elég hasznosnak a kérdőívek névtelen kitöltését, mert az egyes olvasók igényének egyéni felmérése a további olvasószolgálati munkában jelentős segítséget adhatna, ha az adatok az olvasók nyilvántartásába kerülhetnének, ami a jelenlegi rendszer mellett nem lehetséges. így kerül vizsgálat tárgyává az igénykutatás egyéni és tömegjellegű kérdése, amelyre még visszatérünk.

A kérdőívek kitöltése és összesítése tehát jelentős eszköze az igénykutatásnak. Az igénykutatás igazán eredményes azonban csak különböző eszközök, módszerek együttes igénybevétele és tanulmányozása esetén lehetséges.

2.

Ilyen értelemben az igénykutatás eszközeként tekinthető a valóságos olvasás felmérése és elemzése.

E módszert kombinálni lehet egyidejű kérdőíves igénykutatással, mint ahogy ezt a már említett 1936-os tanulmányban láttuk, de megállja a helyét önállóan is. Ebben a tekintetben jelent igénykutatást és feltárást Drescher Pál tanulmánya a Fővárosi Könyvtár 1934-es Évkönyvében. „Mit olvas a Fővárosi Könyvtár közművelődési fiókjainak közönsége?” c. tanulmányában 11 fiókkönyvtár kétszer négy napi teljes, felnőttek által kölcsönzött könyvforgalmát rögzíti és teszi elemzés tárgyává. Az elemzésre a Gondolat 1936-os évfolyamában Nagypál István élesen reagált „Hivatalos könyvtárpolitika” címmel. Érthető módon vitatkozik ebben Drescher olyan megállapításaival, mint pl. „A. Döblin, G. Fink, H. Fallada (s előbb még Remarque) írásművei már csak irányzatosságuknál fogva is alig nevezhetők szépirodalomnak” — „ezt a kritériumot eddigelé még nem tekintettük irodalmi értéKelés alapjának” — írja Nagypál István és mi ezzel egyet kell értsünk. Még azt is hozzátehetjük, hogy Drescher nem minden irányzatosság ellen tiltakozott, különben nem említette volna büszkén, hogy „a mai szovjet-orosz pokolból menekült A. Rachma- nova naplószerű feljegyzéseit mohón olvassa a közönség”, s a sok valóban nagynevű magyar író, költő neve mellett csak ezért kaphatott helyet Tormay Cecile, vagy Berde Mária. Ugyanakkor „Erenburgok, Josef Rothok, Gläserek, Kästnerek.... könyveinek terjesztése a köz szempontjából nem kívánatos.” — írja dr. Drescher Pál. Irodalmi értékelésére jellemző egyébként, hogy a fenti nevekkel együtt említi Pitigrilli s Dekobra nevét. Ez az elemzés meggyőzően bizonyítja mindazok számára, akik még kételkedtek ebben, hogy a Horthy Magyarország uralkodó osztálya fel135