A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1958-1959

Dobos Piroska: Az igénykutatás problémái és módszerei a közművelődési könyvtárakban

tétel nélküli kiszolgálójára bízta a Fővárosi Könyvtár közművelődési hálózatának vezetését. Ennek az osztálynak szemléletét tükrözi az egész értékelés, amint a kiragadott példák mutatják, de talán még meggyőzőbbek a közművelődési könyvtár feladatának megfogalmazásaképpen leírt sorok. ,,’A válság emberének’, éppen az emberségében megingott embernek inkább van szüksége a szépirodalom besugárzására, mint bármely elődjének. A technizált embernek ellensúlya csak a lelkére ébresztett, a szellemi síkokra visszavezetett, a gondolat magasságába felemelt ember lehet. A tömegembert, a szociális parányi a maga külön emberi mivoltának, egyéniségének felismerésére bírni, neki az egyetlenség vigaszát megadni a legszebb lélektani feladat. Ezt a művet Istenével szemben végtelen és örök jótékonysággal a vallás teljesíti be. A földi életben önmagával szemben ennek útja a művelődéssel megnyíló eszmélkedés s a fölfeslő gondolkodás... Ennél az emberkezdésnél segítőtársként állni ott, a népművelő, a népnevelő legszebb feladata.” Az a 16 728 könyv, amelyet a vizsgált napokon a 11 fiókkönyvtárban kikölcsönöztek a 4800 olvasónak, ezt a célt szolgálta tehát, az egyetlenség vigaszát adni, nyilván erre volt akkoriban a legnagyobb szükségük férfiaknak és nőknek, középiskolásoknak, munkásoknak, köztisztviselőknek és háztartásbelieknek. Még szerencse, hogy a könyvtári tisztviselők nem nagy buzgalma miatt az egyetlenség vigaszát nem minden olvasó kaphatta meg. A „szellemi fermentum” pedig Drescher Pál akarata ellenére is hatott Jókai, Gárdonyi, Mikszáth, Thomas Mann, London, Flaubert, France, Rolland, Tolsztoj művei akkor is a haladást, a humanizmust terjesztették. Jelezték a jobbra, szebbre törekvést. Nemcsak a szociális parányt, hanem a közösségi, a harcoló, az alkotó embert is az olvasó elé vetítették. Éppen ezért ez a kulturális keresztmetszet többet és jobbat jelent, mint ami a könyvtár akkori főfelügyelője hangzatos és misztifikációval terhelt elemzéséből kiderült Érdemes alaposan is tanulmányozni a színesen feltárt anyagot, a 26 oldalt kitevő statisztikai összefoglalást s nem lehet, hogy ne jusson eszünkbe, hogy 1934 óta és különösen amiért már mi vagyunk felelősek, hogy 1945 óta ilyen összesítés még nem készült a nyilvánosság számára. Összevetni, igazán lemérni a fejlődést e mérések nélkül nem lehet. Drescher Pál 1930-ban is végeztetett könyvtári szolgálatra beosztott szellemi szükségmunkásokkal statisztikai adatfelvételt a Fővárosi Könyvtár fiókkönyvtárainak 3 napi forgalmáról. A szellemi szükségmunkások ideje lejárt. De felmérésre ma is szükség van. Ennek anyagi és személyi feltételeit megteremteni, legjobb módszereit kidolgozni még előttünk álló feladat, mert azok a kísérletek, amelyekre már eddig is utaltunk és amelyekről ezután még részletesen beszámolunk, legtöbbször azért nem kerülhettek nyilvánosság elé és nem hathattak a gyakorlatra, mert nem voltak meg a munka végigviteléhez a reális feltételek, nem volt hozzá apparátus, mint ahogy az a könyvtár akkori felügyelőjének rendelkezésére állt.

A Fővárosi Könyvtár egy könyvtárának és csak a nőolvasóknak az igényeiről ad képet Fort Sándor már idézett tanulmánya. Ez tulajdonképpen két részből áll: összeveti az olvasók részéről írásban megfogalmazott igényeket a valóságos olvasással. E kettő összevetéséből lehet kialakítani az összképet az olvasás színvonaláról és az olvasási igényekről. Ebből a tanulmányból az világlik ki, hogy elég nagy az ellentmondás az igények és a valóságos olvasás között, bár mindkettőt jellemzi a 30-as évek alacsony kulturális színvonala. Az ellentmondás az igény és a tényleges olvasás között azonban nem lehet olyan mély, mint amilyennek első pillanatban tűnik. Ugyanis, ha visszagondolunk a régi 9-es könyvtárra, igazán nem állíthatjuk, hogy ott bárki bármely műre különösebben rábeszélte volna az olvasót. Kizárólag személytelen agitációs eszközökkel történt az irányítás, mint amilyen a kirakat s méginkább a katalógus volt. Természetesen befolyásolt a könyvállomány is, mert az egy-egy műből beszerzett példányszám eldöntötte, hogy meddig kell az olvasónak egy-egy műre várnia. És nem lehet csodának tekinteni, hogy a kölcsönvett könyvek között egyetlen egy Gorkij kötet sem szerepelt, persze azt sem, hogy a legkevesebbszer kölcsönzött kötetek szerzői között kell látnunk France és Aragon nevét.

Utaltunk már a bevezetőben arra, hogy ilyen ellentmondás 1954-ben már nem tapasztalható. A budapesti és miskolci adatok összevetése meggyőzően bizonyítja, hogy a jelentkező igény és a valóságos olvasás között különösebb elentétről nem beszélhetünk. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy az olvasó minden könyvet megkaphatott, amit kért. Nem volt ez lehetséges már csak a könyvállomány hiányosságai miatt sem. Üj könyvekre akkor is, most is bizony sokat kell az olvasónak várakoznia. De jelenti azt, hogy olvasóink nagy többsége jót, színvonalasat akart olvasni és ezt kapta. Ezért nem tekintjük formálisnak az igénykutatásnak ezt a módszerét, amely

136