A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1956-1957

szocialista ideál szüntelen.. ^propagálása... a proletárság folytonos politikai nevelése... az osztályharcnak, ma is, a jövőben is mellőzhetetlen eleme” — mondja a 26 éves Szabó Ervin a szocializmusról tartott híres vita-előadásában.

III.

Engedjék meg, hogy mégse szorítkozzam Szabó Ervin könyvtár- és kultúrpolitkaí érdemeire, hanem ezen túlmenően a századelei forradalmi munkásmozgalomban való kimagasló nagy szerepére irányítsam figyelmüket.

80 évvel ezelőtt, 1877 augusztus 23-án született. 1899-ben, huszonkét éves korában mint fiatal diák kapcsolódik be a Magyar Szociáldemokrata Párt munkájába. Hamarosan főmunkatársa lesz a Népszavának és a „Népszava- Naptár”-nak.

Amikor tehát a Fővárosi Könyvtár szolgálatába lépett, már 5 éves munkásmozgalmi múltra tekinthetett vissza. О vezeti a század elején az ellenzék harcát az opportunizmus hínárjába süllyedő pártvezetőséggel szemben. Elsőnek látja meg Magyarországon, hogy a Magyar Szociáldemokrata Párt, amelynek mintaképéül abban az időben a Német Szociáldemokrata Párt szolgált, gyorsan halad előre az osztályharc elárulásának, a marxizmustól való letérésének az útján.

Hamarosan ki is válik a Szociáldemokrata Pártból. Az opportunista szociáldemokratiz- mus iránt való kérlelhetetlen gyűlölete egy másik végletbe sodorja. Szindikalista lesz. Mindebből folyik, hogy félreismeri a pártnak, mint élcsapatnak a jelentőségét a munkásosztály felszabadításáért folyó harcban. Nem ismeri fel, hogy a tömegekkel való kapcsolat fenntartása érdekében a párton belül kellett volna felvennie a harcot, ezen belül kellett volna a baloldali ellenzéket tömöríteni és irányítani. A párt szerepének lebecsülése volt életének legnagyobb tévedése. Ennek hiányát részben ösztönösen, de nem utolsó sorban az Orosz Forradalom tanulságai alapján megéreztük mi is, forradalmi munkások és fiatal szocialista értelmiségiek, akik az ő irányításával és segítségével alakítottuk meg első illegális csoportunkat és vettük fel a harcot az imperialista háború ellen. Ha a párt szerepe és jelentősége akkor még nem is volt bennünk eléggé tudatos, a munkásmozgalom lefolyt évtizedei keserű tapasztalatok árán győzhettek meg erről bennünket.

Az 1956 októberi ellenforradalom, az azt

megelőző és azt követő események pedig a magyar munkásmozgalom bennünket követő generációit is meggyőzték arról, hogy forradalmi marxista—leninista párt nélkül sem a tőkésuralom megdöntését, sem a szocializmus győzelmét biztosítani nem lehet.

Összeegyeztethetetlen azonban a marxizmus—leninizmus szellemével nagy történelmi személyiségeket a ma szemüvegén keresztül értékelni, nem pedig azt nézni, hogyan is hatottak korukban, előbbre vitték — vagy hátráltatták-e az emberi haladás, a munkásosztály felszabadításának az ügyét?

Konkréten rá kell mutatnunk Szabó Ervin esetében is arra, hogy miért volt nagy elméleti és gyakorlati tévedései ellenére is olyan nagy befolyása egész életében a baloldali munkásmozgalomra és különösképpen ránk, egykori fiatalokra, az „antimilitarista” (később „forradalmi szocialisták”) név alatt működő baloldali csoport működésére?

Ennek jobb megértéséhez tudni kell, hogy Szabó Ervin volt a századeleji magyar munkás- mozgalom baloldali erőinek egyik — az első világháború kitöréséig — csaknem minden párt- és szakszervezeti kongresszusokon, területi párt- és szakmai szervezetekben folyó harcokban — legszuggeszlivebb tanácsadója, bátorítója és lelkesítője. Mintegy két évtizeden keresztül rendkívüli befolyást gyakorolt a párt- és szak- szervezeti kongresszusok, a területi párt- és szakmai szervezetekben fellépő baloldali erőkre.

Egyetérthetünk Révai elvtárssal: „Szabó Ervin úgy él az elméletileg többé-kevésbé képzett, az osztálytudat bizonyos fejlettebb fokaira eljutott munkások emlékezetében, mint a baloldali munkásmozgalom őse, mint a forradalmi szocializmus és marxizmus tanítója!”

Azért hagyhatott Szabó Ervin olyan mély és maradandó nyomot a magyar munkásmozgalomban, mert ő alkalmazta nálunk akkoriban a legharsányabban a kritika fegyverét az opportunizmus ellen.

Öntudatos életének első pillanatától kezdve egészen utolsó leheletéig közel két évtizeden keresztül a tudós mély tudásával, a kutató fáradhatatlan szorgalmával kereste annak az útját és módját, hogyan szabadulhat meg a magyar proletariátus az opportunizmus fertőző mérgétől, bár elszakadva a tömegek szervezeteitől, keresés közben egyre inkább letér a marxizmus útjáról, — mégis az a Szabó Ervin, akinek írásaiból, mindenekelőtt a „válogatott művekből”

4