A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954
Remete László: Reakciós hadjárat Szabó Ervin, a könyvtárpolitikus ellen
ügyész precíz és kerek megállapításával kiegészítve.40 Sípossal szemben, kinek minden jel szerint leghőbb vágya volt, hogy ezen az áron a számára nyomasztóan szürke ismeretlenségből végre ki- melkedjék — fölöttébb hálátlanul járt el a reakciós sajtó : a „honmentőnek“ járó néhány vállveregető szó után megfeledkeznek róla és azután már csak a könyvtárról írnak, ez utóbbiról azonban annál többet. „Államellenes propaganda miatt feljelentették a Fővárosi Könyvtárt”— adja a világ tudtára a legtekintélyesebb kormánylap, a Budapesti Hírlap 1918. szeptember 7-i száma, egy nappal később már újabb féloldalas cikk sorolja a könyvtár „bűneit”. „Súlyos vádak a Fővárosi Könyvtár ellen” — a „8 órai újság” 1918. szeptember 9-i száma írt ilyen címen cikket az ügyről. „Még csak ez hiányzott!” — ezen a címen vádaskodik a klerikális „Új Lap” 1918. szeptember 10-i számában és megállapítja, „ . . . hogy ott [a Fővárosi Könyvtárban] valaminek, ami nem jó, a melegágyát csinálják, azt látatlanban is elgondolhattuk”. „Páholykönyvtár” — ilyen vastagbetűs cím alatt tálalja a Szabó Ervin vezetése alatt álló intézményben található „borzalmakat” a klérus vezető orgánuma, az „Alkotmány” 1918. szeptember 15-i számában. „A Fővárosi Könyvtár botrányához” címen Bangha Béla sietett a kórust erősíteni, ugyancsak az „Alkot- mány”-ban (szept. 18.) közölt nyílt levelével. Nem mulasztotta el természetesen, hogy az általa szerkesztett „Magyar Kultúra” c. folyóirat hasábjait is felhasználja a „nemes cél” érdekében, ezenkívül harmadszor is nyilatkozott, bizonyított és cáfolt az „Alkotmányiban. Az elvadult sajtótámadások hangjának, módszereinek jellemzésére csupán néhány példát: „Szellemi tűzfészek és fertőzőtelep” — így sommázta véleményét a klerikális Alkotmány a főváros kultúrintézményéről. „Nincs ott egy mákszemnyi tudás vagy tájékozottság, még annyi sem, amennyi a legszerényebb nívójú laikusban van” — toldotta meg az előbbit Bangha Béla ugyanabban a lapban néhány nappal később. „Nem a nép látogatja a könyvtárat, hanem a galileista ifjak szívják magukba azt a szellemet, mely néhány elkobzott plakátjukon és brosúrájukban nyert kifejezést” — így a legtekintélyesebb kormánylap, a Budapesti Hírlap, mely egy másik cikkében azt is leszögezte : „Bátran meg lehet állapítani, hogy minden bomlasztó, demoralizáló, erjesztő folyamat valóságos raktára a Fővárosi Könyvtár.“41 A központ — nyilatkoztatta ki teljes tájékozatlanságát bizonyítva a kormánylap — régen eltért eredeti rendeltetésétől, mely abban állott volna, hogy a szépirodalmat terjessze, a várostörténeti műveket gyűjtse. Ehelyett „ponyvatársadalomtudományi munkákat és Bölsche- féle tudományos mezbe öltöztetett pornográfiát, ponyvatudományosságot” terjeszt. Ügybuzgóságában pornográf írónak bélyegezte a cikkíró a világszerte tisztelt és megbecsült nagy német természettudóst, a darwinizmus népszerűsítőjét, Bölschét. A reakciós lapok hűségesen átvették a feljelentés misztikusan, de annál ijesztőbben ható vádpontját, mely szerint Szabó Ervin nemcsak a katonai szolgálat megtagadására hívta fel a munkásságot röpiratában, de arra is, hogy ,, . . . zúzzák szét az államot bombával, tőrrel, nitroglicerinnel, dinamittal, méreggel". „A könyvtár az állam alapjainak aláaknázását tartja végső feladatának”, a „Szabó—Dienes— Braun trió” vállalkozását, „ezt az üzletet és tulajdonosát csukják be” — összegezte a klerikális „Új Lap” a reakció követelését. Ennek a hatalmas reakciós sajtóhadjáratnak a külföldi lapokban is volt visszhangja, ahogy ez egy, a könyvtárban megőrzött sajtókivágásból következtethető. Ez a cikk az egyik legnagyobb francia kormánylap, a párizsi ,,Matin” híradása, beszámol a könyvtár körül dúló harcról és ezt így kommentálja : „A könyvtárosok kiváltképp szelíd emberek, ellenségei minden agitációnak : ha Magyar- országon már ők is bomlasztó munkát végeznek, akkor igen paranosolóan jelentkezhet ott az azonnali béke szükségessége.“42 1918 őszén, a demokratikus forradalom előestéjén azonban már nemcsak a reakciós sajtó teljes nekivadulása, de az államgépezet megrendülésével egyenes arányban a haladó sajtó hangjának erősödése is megfigyelhető. A szociáldemokrata vezetők észlelik elsőként a forradalom előszelét — főként a munkás- és paraszt- tömegeknek a párt felé áramlásában, a fővárosban és vidéken egyre nagyobb számban jelentkező forradalmi akciókban. Ezért sietnek korábbi opportunista, a háborút támogató álláspontjukat a „forradalmi-kritikai” hanggal felváltani. A Fővárosi Könyvtár első védelmezőjeként a 82
