A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954
Halottaink
számoló és a hozzászólások után itt is megalakult az olvasók tanácsa. 40 éves évfordulójáról emlékezett meg a Százados úti 3. sz. könyvtár is. Október 14-én olvasótermükben tartották jubileumi ünnepségüket. Az úttörő olvasók segítségével készítettek kiállítást a könyvtár múltjáról; a műsorban Palotai Erzsi és Üjlaki László léptek fel. A könyvtárvezető mellett Hegedűs Géza író tartott előadást a magyar irodalom elmúlt negy ven évi fejlődéséről. A könyvtár megnyitásának helyén maradt egész működése alatt, így a megjutalmazott olvasók némelyike megnyitás óta tagja, sőt sok családból már két nemzedék hű olvasója. * Az évforduló megállást jelentett egy pillanatra munkánkban, visszatekintést a múltra. Nem jelentett határkövet fejlődésünkben, mert a korszakok határait az elmúlt ötven évben is az egész társadalmat megrázó változások jelzik. Könyvtárunk születésnapja, amelyet igyekeztünk ünnepélyesen, baráti légkörben megülni, a magyar népművelésnek szerény ünnepe, volt, kiindulópontja sok kisebb kezdeményezésnek, tudatosítása munkánk mai céljának és értelmének. Ezt ma sem tudjuk jobban megfogalmazni, amint azt Szabó Ervin tette : ,,A régi és az új könyvtárak között főként az a különbség, hogy a régi könyvtárakat azért csinálták, hogy legyen hely, ahol a könyveket megőrzik, s ha betéved néha kutató és keres egyet: jó, de ha nem téved be egy sem: még jobb. Ma azért csinálják a könyvtárakat, hogy legyen hely, ahonnan szétszórhatják a könyveket, hogy minél többen olvassák, nevelni akarnak általuk és gyönyörűséget szerezni az embereknek.''’ HA L OTTAINK DIENES LÁSZLÓ (1899 —1953) Szabó Ei‘vin munkatársa és tanítványa, könyvtárunk kétszeres igazgatója, Dienes László, életének 64. esztendejében hunyt el. Szép ősz feje, bölcs mosolya, nagy, megértő jósága minden munkatársa szívében maradandó emlékeket hagyott. Dienes László humanizmusa egy forradalmár élet jellemnevelő tapasztalatait szűrte át emberi magatartássá. Ahhoz a ritka generációhoz tartozott, amelyik három forradalmat látott és harcolt végig. Pályafutását Szabó Ervin közvetlen munkatársaként kezdte az 1910-es években. Mint értelmiségünk legjobbjai, ö is részt vett a háború ellen irányuló forradalmi mozgalmakban. Az első világháború alatt, sok irányú bibliográfiai tevékenysége mellett, Walter Hoffmann lipcsei könyvtáros tömegkönyvtárosi és népnevelői élveit igyekszik átültetni a magyar gyakorlatba. V gyanakkor a Huszadik Század könyvszemle rovatának vezetője. 1919-ben a Tanácsköztársaság fővárosi népbiztosa és az országos könyvtárügy irányítója lesz. Még 1918-ban belép a Kommunisták Magyarországi Pártjába, hogy az elsők között tegyen hitet a szervezett forradalom ügye mellett. A Tanácsköztársaság bukása után az emigráció hosszú évei kezdődnek. Bécs, Bukarest, Berlin, majd 1931-től a Szovjetunió emigrációjának állomásai. Fáradhatatlanul folytatja tudományos és publicisztikai munkáját, először a Bukaresti Hírlap munkatársa, majd a Kolozsvárott megjelenő Korunk szerkesztője. Baloldali magatartásáért 1928-ban a román fasiszták megtámadják és feldúlják lakását, de sem a bosszú, sem a megtorlás nem térítik el a maga választotta harcos útról. Bátor és színvonalas cikkei a legváltozatosabb témákat nagy tudományos lelkiismeretességgel dolgozzák fel: Az olasz fasizmus válsága, A Szovjetunió első ötéves terve, A berlini újtípusú iskolák, Az európai gazdasági válság és sok más téma bizonyítja érdeklődésének és ismereteinek sokoldalúságát. Két könyve is jelent meg az emigráció éveiben, „Művészet és világnézet“ és ,,A Szovjetunió első ötéves terve“ címmel. A Szovjetunióban a Marx—Engels—Lenin Intézetben, a Vörös Tanárképző Intézetben és az Idegennyelvek Pedagógiai Intézetében dolgozik. Részt vesz a Tőke új orosznyelvű kiadásának szerkesztési mun5* 13-3 67
