A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1949-1954
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jelentése 1949-1954
össze. Nyomtatásban egyik sem jelent meg. Csak cédulakatalógus formájában áll rendelkezésre. Kézikönyvtár. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár olvasótermében mindig is helyet foglalt a nyíltpolc-rendszerű kézikönyvtár. A felszabadulás utáni években feladatunk volt, hogy az elavult anyagot fokozatosan kicseréljük. Ezen kívül 1949-ben marxista-leninista kézikönyvtárat állítottunk fel. A kézikönyvtárak anyagát minden évben felülvizsgáljuk és frissítjük. A legnagyobb kézikönyvtár revíziót 1953-ban tartottuk. Kézikönyvtárunkat az ország tudományos könyvtárai több ízben tanulmányozták és a mi példánk nyomán másutt is bevezették a szabadpolc-rendszert. Olvasótermi kézikönyvtárunk mellett a tájékoztató szobában is gazdag, lexikonokból, enciklopédiákból, szótárakból álló nyíltpolc-rendszerű segédkönyvtár áll az olvasók és a könyvtárosok rendelkezésére. A szabadpolc-rendszerrel jó tapasztalataink vannak. Az olvasók körében igen népszerű. Ezért rendszeres!tettük a folyóiratteremben is a fontos folyóiratok nyílt polcát. Az anyag feltárása a könyvtári technika változatos eszközeivel minden jó könyvtár sajátossága. Igyekeztünk ezeket az eszközöket az olvasók politikai—eszmei nevelésének szolgálatába állítani. Ezek azonban csak passzív tényezők, nem eléggé hatékonyak, ha nem egészülnek ki a könyvtáros személyes szóbeli nevelő munkájával. Itt kell megmutatkoznia annak a nagy fejlődésnek, amit könyvtárügyünk a felszabadulás óta elért. E közvetlen hatású tevékenység nemcsak a közművelődési könyvtáraknak, de a nagy tudományos jellegű könyvtáraknak is feladata. Az alábbiakban könyvtárosmunkánknak ezeket a területeit ismertetjük. Tájékoztató szolgálat. A felszabadulás előtt is volt a könyvtárnak tájékoztató'szolgá- lata, de a szolgálat könyvtárosa zárt ajtók mögött ült. A felszabaduláskor a tájékoztató szoba ajtói megnyíltak. 1945-től kezdve minden próbálkozásunk alapja az volt, hogy felszámoljuk a régi elzárkózottságot és elébe menjünk a segítséget váró olvasóknak. Bár igaz, hogy olvasóink egy része határozott programmal jön a könyvtárba — de olvasóink zöme mégis fiatal diák és olyan olvasó, aki tőlünk várja az útbaigazítást. Ezért szükséges, hogy a tájékoztató könyvtáros mindig ott legyen az olvasók között. Leszögezhetjük, hogy értünk el eredményeket. Sikeresen oldottuk meg a kölcsönzésre menő könyvek elbírálását, helyesen alakítottuk ki azt az elvet — amely mai gyakorlatunk alapját képezi — hogy a tudományos kutató a szakirodalom teljes anyagát megkaphatja, míg a tanulmányozó érdeklődőnek a színvonalának megfelelő műveket ajánljuk. Tájékoztató szolgálatunk legnagyobb érdeme az elmúlt időszakban, hogy — mint ahogy azt az 1951-es minisztériumi vizsgálat leszögezte — ,,a szocialista pártosság következetesen megnyilvánul az olvasószolgálat munkájában“. Szovjet tapasztalatok nyomán megpróbálkoztunk az ún. „analitikus napló“ vezetésével: egy-egy olvasó szakmai-politikai fejlődésének nyomon kísérésével. Ez a kezdeményezés a kísérletezés fokán nem ment túl és abba is maradt. A napi tájékoztatások száma 15—45 között mozgott. Nemcsak olvasóink, hanem külső szervek és intézmények is egyre gyakrabban hozzánk fordultak kérdéseikkel. A szolgálat ezekre a kérdésekre sokszor írásban válaszolt. Az olvasók és a könyvtár közötti kapcsolat szorosabbá tétele érdekében már 1946-tól kezdve tartottunk központunkban irodalmi ankétokat. Tárgyuk általában a világirodalom és a magyar irodalom klasszikusainak és a jelenkor haladó külföldi irodalmának ismertetése volt. A sorozatban az utolsó a Békevilágtanács budapesti ülése alkalmából, „írók a békeharcban“ c. az írószövetséggel karöltve rendezett előadás volt. A nagyobb ankétok mellett 1950—51-ben több ízben tartottunk olvasótermünkben az újonnan megjelent politikai, közgazdasági művekről ún. „villámismertetéseket“. Ezek a módszerek nem honosodhattak meg könyvtárunkban, mivel — helyiség híján — ezeket esak olvasótermünkben tarthattuk és így zavarta az olvasókat. Kapcsolat az olvasóval 34
