A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1941
Koch Lajos: Kacsoh Pongrác »János vitéz«-e - Adalék a budapesti színjátszás történetéhez
Milyen volt az a közönség és milyen volt az a darab, amelyet a művészi sikereket ambicionáló színház minden tényezője olyan szorongva mert ez elé a közönség elé állítani? Midőn Rákosi Jenő 1875-ben megnyitotta a Népszínházát, nagy hiányt pótolt. A magyarosodni kívánó főváros eddig nélkülözte az ű. n. zsánerszínházat. Ha a közönség bohózatot vagy operettet akart látni, az Erzsébet-téri vagy ennek lebontása után a Gyapju-utcai német színház látogatására kényszerült. Itt kétségkívül jó előadásokban volt része, mert igazgatója, Svoboda Albin kitűnő társulatot szervezett és Bécs összes elsőrangú színészeit, köztük Sonnenthalt és Levinskyt is, elhozta vendégszereplésre, de a magyarosodás eszményén ez mitsem segített, mert még a magyarajkú közönség is ezt a műintézetet kereste fel, ha divatos operettet, vagy könnyebb fajsúlyú darabot akart megnézni. A szabadságharc utáni elnyomatás éveinek enyhülésekor mind erősebbé vált a Nemzeti Színház mellett a második magyar színház megalapításának gondolata. Molnár György, a híres színész 1861-ben szükségét érzi egy a közönség szélesebb rétegeihez közelebb álló magyar népszínház megalapítását, amely a Nemzeti Színházba nem férő tömeget fogadná magába. Tervét meg is valósítja, midőn Budán, a mai Kereskedelmi Minisztérium helyén állott Mátyás király hajdani lovaglóiskolájában színházát 1861 IX. 14-én megnyitja, de vállalkozása 1869 februárjában csődöt mond. Molnár gondolatát, a magyarosító célzatú népszínházát egy fiatal újságíró, Rákosi Jenő felkarolta Pesten, ahol az eszme ebben az időben már a levegőben volt. Egyik vezércikkében így ír az ügy érdekében : »Mind e körülmények — hogy az alsó, sőt középosztálynak még magyar része is német s azon felül ledér élvezetet keres a német zúgszínházakban — ujjal mutatnak rá, hogy egy magyar népszínház létesítése szintoly szükséges, mint megállható, sőt virágzó és jövedelmező vállalkozás lehetne.«36) Rákosi vasakarattal és nem szűnő fáradozással állott az ügy szolgálatába. Lipthay Béla báróval és egy lelkes pesti ügyvéddel, Steiger Gyulával együtt megalapítja Pesten az igazi Népszínházát. 1875 X. 15-én a király jelenlétében megnyitja. Nagy missziója volt Rákosi Jenőnek és a Népszínháznak. Feladatául a szezonjaikat fényes üzleti eredménnyel lezáró német színházak legyűrését és mintaszerű előadásokkal Pestről való kiszorítását tűzte ki. Célját Rákosi két műfajjal vélte elérni : a népszínművel, amelyet a Nemzeti Színház átengedett számára és az operettel. Elszerződteti a Nemzeti Színháztól Tamási Józsefet és Blaha Lujzát. Színtiszta magyar művészetüket valósággal rákényszeríti arra a német közönségre, amely eddig a József- és Ferencvárosból a német színházakba tódult. Ez a közönség a Nemzeti Színházba nem járhatott, mert a magyar drámai műsor nyelvét nem értette. A Népszínházban azonban a prózát zenével körítve kapta. Blahánét meg egyenesen divat volt hallgatni. Dalait a németajkú közönség csakhamar magyarul énekelte. Rákosi tisztában volt azzal, hogy a közönség nemcsak hazafias erény gyakorlása végett jár a színházba, hanem mulatni akar. Magyarosító munkájába tehát a népszínműveken kívül belevonta a könnyebb fajsúlyú zenés darabokat és azokat az operetteket, amelyeket eddig csak a német színházban láthatott a közönség. Most a Népszínházban is megnézheti — de magyarul. Egyre-másra bemutatja a divatos külföldi operetteket, német és francia mesterek műveit. A franciákat előnyben részesíti az egy kaptafára dolgozó németekkel szemben. Társulatát is a francia operett-együttesek mintájára szervezi meg. Rákosi, majd utóda, Evva Lajos egymásután megismertetik Offenbach, Hervé, Audran, Lecocq, Planquette, majd az újabb franciák, Varney, Victor Roger és Gaston Serpette műveit. A magyar közönség finomult ízlésére vall, hogy olyan nagy sikere volt Budapesten a könnyed, játékos dallamú, finom és szellemes francia muzsikának. III.
