A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
89 országon tartózkodott. A mohácsi vész idején veszprémi vikárius volt, utána pedig mindjárt János királyhoz csatlakozott. Több követségben vett részt, míg azután az erdélyi püspöki szék kijelölte működésének állandó irányát. Egyike volt a reformáció elleneseinek és ez az állásfoglalása egyházi hivatalán kívül műveltségi viszonyaira is jellemző volt. Humanista jelentősége mindössze abban állott, hogy unokaöccseit Verancsics Antalt és Mihályt Trauból magához hozatta és a nehéz időkhöz illő komolysággal gondoskodott két rokona tanulmányainak megkönnyítéséről. Ő állott mögöttük akkor is, amikor a testvérek jövedelmező állásba jutottak. A Verancsics személye körül csoportosuló humanizmus tehát azokból tevődött össze, akik János király politikájának körébe tartoztak. A humanizmust azonban ebből a körből leginkább azok a személyek tették magukévá, akik a politikának hátterében állottak. Az ügyek valóságos intézése tulajdonképen nem az ő kezükben volt, ezt a cselekvés emberei, mint Gritti Alajos és Fráter György ragadták magukhoz. A humanisták szerepe a diplomáciai előkészítésben és megbeszélésben rejlett. Azok számára, akiknek ez a háttér is nagyon kevés szerepet vagy egyáltalán semmi elfoglaltságot sem adott, lassan letűntek a szereplés porondjáról. Ez az élet második sorába való szorulás azután nem egyszer egyéni keservek elindítója lett. Ebben a társaságban Brodarics Istvánnak nemcsak öregsége adott tekintélyt, hanem állandó összeköttetései a dolgokat intéző legmagasabb személyiségekkel is. Az udvari humanizmus elmúlt varázsát az ő személye képviselte és amíg élt, ő volt az összekötő levelein át a Brüsszelben élő Oláh Miklós és a gyulafehérvári udvar humanista feje, Verancsics Antal között. Amidőn az 1540-es évekkel a Habsburg király mellé átálló humanizmus megerősödik és úgy szerepel, mintha a Mohács előtti szellem folytatója lenne, a humanisták az érvényesülés vágyától hajtva, hirtelen meneküléssel, majd végleges pártcserével hagyták el életük eddigi útját. Verancsics maga két ízben menekült Olaszországba, Franciaországba és Krakkóba, míg a pártváltozásig eljutott. A humanisták tehát érezhették, hogy a cselekvés teréről leszorultak, de ez még nem jelentette azt, hogy el vannak zárva a műveltség világától. A gyakori követjárások, amelyekre ők érthető okokból mindig vállalkoztak, a szellem szükséges kapcsolatait mindenkor biztosították. A messze élő más művelt emberekkel és általában a külvilággal való megismerkedés vágya a külföldjárásokkal kielégiilt és általuk a szellem mindig új feladatokkal ismerkedett meg. De maga a barátság is bizonyos mozgást vitt az irodalmi életbe. Az irodalmi barátkozás egyúttal alkalom volt arra is, hogy irodalmi művek küldözgetésével és az azokra adott megjegyzésekkel a zavaros mindennapi élet felszíne alatt némi irodalmi eszmekor is kialakulhasson, vagy tovább éljen. A hazai humanistáknak a külföldön élő barátokkal, rokonokkal való levelezése a későbbi évtizedek irodalmi kontinuitásának biztosítója lett. Az értékes külföldi elem folytatta nagyjában az életet ott, ahol a hazaiak abbahagyták és az Erasmusszal való kapcsolatok szempontjából is nagyon jellemző, hogy az 1536-ban elhúnyt Erasmust, legméltóbban a Nyugatra kényszerült Oláh Miklós siratta meg. Az itthon a politikai élet útvesztőiben szétterjedt humanista irodalmi műveltség megmaradt, részben mint passzív befogadókészség, érdeklődés az irodalom jelenségei iránt, részben átalakult bizonyos pártfogói központtá.106) Peleinek ebben a légkörben elfoglalt szerepéről mitsem tudunk. Gosztonyiról még megemlékezik és néha Várdai utódairól általában is. A feljegyzésekből elénk táruló adatok elárulják, hogy noha Várdai volt az, aki őt a tanulásra buzdította és dicsérte műveltségét, mégis őt okolja élete szerencsétlen körülményei miatt.
