A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
77 alacsony sorsból való származásáról, egy Pelei Miklós nevű hozzátartozójáról tesz említést, aki talán testvére volt. Mint minden e korban előbukkanó név Peleié is az ismeretlenségből minden előzmény nélkül kerül elénk és a névhez kapcsolódó személy az életrajzi és hely- történeti adatok elégtelen volta miatt a bizonytalanság és hipotézisek ködébe halványodik el. Mintha az életsorsok és bizonytalan pályák az új eszméket teremtő káoszt jelképeznék. Történetünk hőse kétségtelenül a mohácsi vészt megelőző időkben lett a kor irodalmi műveltségének részesévé. Bár működésében irodalmi babérokról nem tudunk, majdnem kétségtelen, hogy szellemi kialakulása abból a körből származik, ahonnan a kor más számottevő tagjai nőttek ki: a királyi kancelláriából a főpapi udvarokra sugárzó légkörből. Abból a légkörből, amelynek tagjai akár humanisták, akár a kolostorok irodalmának képviselői voltak, szellemi örökségüket igyekezték átmenteni a mohácsi vész utáni évekre. Fejlődésük és átalakulásuk hosszú folyamatnak eredménye. Életpályájuknak az ismeretlenség homályából fel-fel csillanó kisebb-nagyobb eseményei mögött önkéntelenül is észrevesszük azokat a jelenségeket, amelyek a nemzeti katasztrófa korára annyira jellemzőek. Ezek a jelenségek természetesen átlépték a kor kronológiailag határolt mesgyéjét és a társadalom különböző rétegeződéseiben a felmerülő ritka adatok fényénél egészen jelentős értékelést kapnak. így az elmúlt idők eseményeinek hátteréül szolgáló jelenségek mégsem tűntek el nyom nélkül. A reájuk való emlékezés tudata elmélyül és sokszor törvényszerű igazságok megszületésére vezet. Ezeknek az igazságoknak tünetszerű ismétlődésében az erasmianus műveltség terjedésének kétségtelen bizonyítékát fedezzük fel. Pelei születését az 1470-es évek elejére tehetjük. Valószínű, hogy már kora ifjúságában a gyulafehérvári káptalani iskolába került. Ennek az iskolának fennállásáról a XV. és XVI. századból már több adatunk van. 1446-ban az erdélyi egyházmegyében István a szabad mesterségek baccaláriusa az iskolamester; hihetőleg Gyulafehérváron. 1496., 1504. és 1513-ban is találkozunk Gyulafehérváron a »rector scholae« tisztséggel, akit rendesen skolasztikusnak hívtak. Eleinte a káptalani iskolában az olvasókanonok (lector) volt a tanító, de később nem minden skolasztikus volt egyszersmind lektor is.76) Az elemi ismeretek megszerzésével a hét szabad mesterség tantárgyai következtek, melyeknek elsajátítása nyolc évi tanulást jelentett. Amikor Erasmus az Adagia-ban az artes liberales eredetét magyarázza, Pelei is megjegyzi a lapszélen : »Artes liberales unde dicuntur« (p. 137.) A septem artes liberales alsó tagozatának a triviumnak legfontosabb tárgya a grammatika, melynek tanításánál Donatus »Ars minor«-át használták. Donatus műve nagyon el volt terjedve nálunk és a budai könyvkiadók kiadványai között is elég sűrűn fordul elő : Kaym Orbán 1509., 1515., 1517., Paep János pedig 1509-ben adta ki. A tanárok és a felkészültebb tanulók ezen kívül Priscianus »Institutio de arte grammatica«-ját és Alexander de Villa Dei »Doctrinale«-ját is szorgalmasan használták. A Politianus által Hunyadi Mátyás részére 1489-ben küldött könyvek sorában ott találjuk a Priscianust. Alexander leoninus versekben írt tankönyvének kiadásait a budai könyvkiadóknál szintén többször feltaláljuk: Kaym 1518. és 1519-ben Paep pedig 1,507-ben adta ki. Amint a tanulók a grammatika lényegesebb részeivel tisztában voltak, az olvasmányokra tértek át. Használták Avianusnak Aesopusát és Catonak verses erkölcsi mondásait, a »Disticha moralia«-t. A könnyebb prózai és költői olvasmányok után a nehezebb auktorok is sorra kerültek. A költők közül leginkább Vergiliust olvasták. Hogy a vallásos irányú középkor Vergiliust nem szorította
