A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939

Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához

Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához.

írta : Kelényi B. Ottó.

Betekintés.

A humanista gondolat beteljesedése a XVI. sz. első évtizedeinek korszakára esik és Erasmus Roterdamus működésében csúcsosodik ki. Az újjászületés vágyától, amely a középkor végén Európát elfogta és amely kielégülésének életformáit a görög-latin klasszikus világ eszméiben találta meg, nem maradt érintetlen a mi szellemiségünk sem. Ennek a vágynak fogalmi mélységét, gazdagságát és árnyalatait nálunk kétségtelenül kisebb mértékben lehet kimutatni, mint külföldön ; de éppen az arányok különbségében van meg a hazai humanizmus sajátossága, mert az újjászületés gondolatának jórészt külföldről kapott fogalma a hazai szellemi életnek megfelelően némikép elhajol és ezzel a mi határaink között elgondolt műveltség folyamatát indítja meg.1)

A magyar humanizmus társadalomalakító jelentőségének felmérését irodalom- és történettudományunk egyre fokozódó érdeklődéssel kíséri. Mihelyt a magyar tudomány megállapította a régi humanizmus-kutatás hibáit és rájött arra, hogy az úgynevezett reneszánszot nem mint lezárt irodalmi korszakot kell tekinteni, az előzmények alapvetésének kérdése nyomult előtérbe. Ma már tagadjuk azt a régi tételt, hogy a humanizmus nálunk üvegházi növényhez hasonlatos, mely nem vert gyökeret, vagy korán kikelt.

Az új humanizmus-kutatás lényegét érintő kérdések közé tartozik, volt-e olyan társadalmi réteg és általa képviselt művelődési alap, amelyre a magyar reneszánsz ráépült. Voltak-e oly központok, amelyek ennek az új műveltségnek látható formát adtak és kimutathatók-e a magyar társadalomban oly energiák, amelyek a reneszánsz életfelfogásában öntudatosultak. Külön vizsgálat tárgya most már a régi és új műveltség közötti átmenet állapota, vagyis választ kell adni arra a kérdésre, mi tette lehetővé a klasszikus irodalom megértését, stílusbeli élvezetét, az emberméltóság, a műveltség, az erény megbecsülését és a csiszolt érintkezési formákat.2) Ma már tudjuk, hogy a művelt magyar réteg, egyháziak és világiak egyaránt, már iskolai tanulmányaik során középkori talajon is oly szellemi örökséget vett át, amely alkalmas talaja volt a humanizmusnak. A reneszánsz életérzése számos ponton érintkezett a középkor gondolatvilágával, sőt formailag és tartalmilag egyaránt annyira kiegészítik egymást, hogy a reneszánsz a középkor gondolkodásformájának ismerete nélkül nem érthető. A humanizmus szempontjából a kérdés lényege a határvonalak élességének tompítása. Erre ma már minden meg is történt. Valójában, de rejtetten és az egységes elgondolásra való törekvés nélkül mindez már régebben megkezdődött. Megkezdődött akkor, mikor a forráskutatás a magyar irodalmi anyag előzményeit feltárta. Megkezdő-