A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
44 dött a magyarországi latin költészet egy-egy termékének irodalomtudományi szempontból való elemzésével és azután az úgynevezett deákos iskola gyökereinek kimutatásával. Ezt az Erasmus köréhez tartozó irodalmi örökség forrásainak megvizsgálása követte, míg a legutolsó években a magyar irodalom ráeszmélt az egységi elv igazolásának szükségességére is. Ezt a kontinuitást legutóbb többeknek sikerült kimutatni. Ma már a »humanizmus« irodalmát és »nemzeti irodalmat« a »magyar irodalom« keretében egy sikon értékük és az irodalom egymásutánja a magyar irodalmi műveltség kezdeteitől Janus Pannoniusig és Janus Pannoniustól Berzsenyiig mint egységes kép áll előttünk.3) A Fővárosi Könyvtár e tanulmányban a XVI. század első évtizedeinek szellemi életéhez kíván újabb adatokat felszínre hozni és megkísérli, hogy ezeket a Mohács előtti és utáni magyar humanizmus egy szembetűnő csoportjának, Erasmus magyar követőinek szellemi síkjába helyezze. Ez a kísérlet annál érdekesebb, mert adataink nem a közéletben ismert szereplő egyéniségek egyikének irodalmi hagyatékából származnak, nem is összefüggő, egy tárgyról szóló kéziratból, hanem egy eddig alig ismert gyulafehérvári kanonok glosszáiból. A Fővárosi Könyvtár a bécsi Gilhofer & Ranschburg cég útján Erasmus Adagia-ja a velencei Aldus műhelyében készült 1508. évi kiadásának egy példányát vásárolta meg.4) A mű elsősorban azért keltette fel a könyvtár érdeklődését, mert az előzéklapon közölt kéziratos bejegyzés szerint a mű egy magyarországi Erasmus- olvasó tulajdona volt, aki a könyvet Budán vette. A szúrágott, de különben teljesen ép, egykorú borjúbőrkötésben levő mű előzéklapján a következő bejegyzés olvasható : »Liber Thomae Pelei pan.nonii Budáé emptus florenis ij. anno domini 1515.« A könyv számos más helyén részint önálló, de leginkább az Adagia szövegeihez kapcsolódó kézirati bejegyzéseket találunk. Ezek a jegyzetek Pelei Tamás életének fizikai körülményeiről, társadalmi és szellemi vonatkozásairól: gyula- fehérvári környezetéről, széleskörű ismeretségéről, itt-ott az általános magyar- országi viszonyokról, leginkább azonban műveltségéről nyújtanak jórészt személyes ízű, de nagyon jellemző adatokat. Főként azt árulják el, hogy Pelei Erasmus szellemi köréhez tartozott. Már a közlések formája is bizonyos a humanizmus idejében szokatlan közvetlenséget kölcsönöz az adatoknak. Szerzőjük nem számított gondolatainak irodalmi formában való megörökítésére ; szelleme olvasmányai közben a gondolatkapcsolódások természetes útjait járta. Könyvjegyzetben közölt gondolatainál a közlékenységet nem gyűrik le az írás, az irodalmi stilus kötelezőnek vélt formáinak nehézségei. Ezeknek a jegyzeteknek retorikája nem merül ki közhelyekből — e korban túlnyomóan a görög-római klasszikusokból vett idézetekből — származó újraélt gondolatokban, amelyek gyakran bármilyen simulékonyan illeszkednek is egymás mellé és kerek mondatokat alkotnak, rendesen nem fejezik ki az író igazi érzelmeit. A glosszákban a stilus heve és a szép kifejezések bősége nem fosztja meg a gondolatokat tartalmi jelentőségüktől, sőt a közlés tárgya mindig uralkodik annak formai készsége felett. Ezek a könyvjegyzetek az emberi lélek csapongásait mutatják be magyar földön a XVI. század második és harmadik évtizedében és nyomukban változatos zűrzavarban áll előttünk a kor gondolkodásának színképe. A közlések értékét emeli az a körülmény, hogy írójuk a középkorból a humanizmusba átívelő korszak tipikus átmeneti emberét mutatja be, akinek bölcsője még Mátyás király idejében ringott, serdülő éveire a hanyatló középkor nyomta bélyegét, férfikorára és öregségére pedig az erasmusi humanizmus hitvallójává alakult át.
