A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1939
Kelényi B. Ottó: Egy magyar humanista glosszáí Erasmus Adagia-jához
101 megismerték és voltak, akik e gyarlóságából hasznot húztak. Nem lehetetlen, hogy ennek a törekvésnek megvalósításáért hozott anyagi áldozatai okozták elsősorban sokat emlegetett elszegényedését is. A »Corvus esuriens serpentem in aprico dormientem conspicatus rapuit« című adagiumnál célozva a Rómába küldött levelének szerencsétlen sorsára, a következőket írja : »Sic ego Thomas Pelei qui mea manu litteras ad urbem Rhomam confeci et scripsi et nihil profeci.« (p. 242.) Embertársaival való viszonyára sokszor mutat rá a sorra kerülő adagiumok magyarázatával kapcsolatban. Különösen azokat a gyarlóságokat veszi tollára, amelyek az együttlétet számára nehézzé tették. A »Postica sanna« kezdetű szólam magyarázatánál a következőket mondja: »Mihi Thomae Pelei per quam jucundum esset si hoc tempore huiusmodi sannae occurrere possem, at nolo vel potius non queo contra torrentem niti.« (p. 242.) Szellemi fejlődésére vonatkozólag érdekes adatokat mond el, amikor a »Laudant ut pueri pavonem« kezdetű adagiumnál önmagáról a következő kijelentést teszi: »Sic Franciscus Vardai episcopus Transylvanus me Thomam Pelaeum laudabat, quod doctus sum et in scribendis litteris bonum habeo stilum ac in ecclesia per pulchre canto usque adeo quod secundus sit mihi nemo et quod arcanorum suorum mihi creditorum fidissimus custos essem. Qui mihi dum vixit nec assem dedit. Quin potius emunxit me senem auro argentoque.« (p. 242.) Vagyis Várdai volt az, aki Peleit a tanulásra buzdította az által, hogy dicsérte jó stílusát, kiemelte szép énekét és még bizalmasává is tette őt. Noha így felkeltette benne a magasabb célok felé való törekvést, mégsem segítette őt semmivel sem, sőt pénzétől megfosztotta. Van egy hosszabb kijelentése Peleinek, amely kétségtelenné teszi, hogy Pelei mily eszközökkel törekedett a püskökségre és szinte lelkiüdvösségét kötötte annak elnyeréséhez. A »Periit mihi sus« című adagiumnál olvassuk : »Sic accidit mihi Thomae Pelei qui semel et iterum misi ad urbem Rhomam pro episcopatu. Interim coemi vestimenta vina, et cum nuntium in horas aventer opperirer, re infecta rediit, consumptis et profusis gravissimis sumptibus sicque et jacturam feci et sum omnibus Iudibrio. Ergo ignominiam graviorem pertuli omni vulnere.« (p. 244.) Szinte látja az ember, amint mohón várja a jó hírt hozó hírnököt. Egész vagyonát ennek a célnak áldozta fel és a hírnök megérkeztével arra ébredt, hogy mindene elveszett és emellett a sikertelenség minden oldalról szégyent hozott reá. Egy nem egészen világos könyvjegyzetéből arra gondolhatunk, hogy élete utolsó szakában nem tartózkodott már Gyulafehérváron, hanem szülőhelyére Pelére vonult vissza. Ennek okát a következőkben magyarázza: »Ego Thomas Pelaeus hoc monitus adagio in pago Pele, hoc est natali solo nolo sapere quum Albae in rebus et negotiis capituli quocies opus erat dormiverim, et magis mutus quam piscis et ut dicitur caput sine lingua, verum si talia rudi illi ipsi popello nonnunquam e libris meis dixero, que salutem animarum suarum concernunt, id mihi vicio verti non debet, quandoquidem Albae viri sunt eccle- siastici et per hoc magis sapiunt quod agendum sit, at illi prorsus rüdes et semper sine ullo doctore vitám hanc traduxerunt.« (p. 248.) Ezt a kijelentését úgy értelmezzük, hogy Peléről magyarázza visszavonulásának okát. Nem akart beleszólni a káptalan ügyeibe, sőt amikor erre szükség volt, akkor is inkább aludt és némábbnak tetette magát a halnál. Mégis ha az egyszerű
