A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1937
Dokumentáció
112 cserére, amilyent a bruxellesi egyezmény kiván. Nagy anyagi megterhelést ró a közületre és cserébe gyakran alig, vagy semmiképpen sem használható anyagot zúdít rá. Véleményünk szerint sokkal fontosabb, hogy minden ország foglalja jegyzékbe a csere szempontjából számbajövő összes dokumentumait, s e jegyzékek alapján kössenek az államok kétoldalú szerződést. Ekkor a valóban keresett anyag cserélődik ki, mert mi például Nicaraguától nem fogunk számunkra érdektelen anyagot igényelni. Ugyanaz az anyag ellenben igen kívánatos lehet a szomszédos Costarica számára. A kongresszus javaslata a közigazgatási dokumentumok megszervezendő vagy újra szervezendő nemzetközi csereszolgálatáról bizonyítja, hogy ez a kérdés nemzetközi alapon tényleg alig valósítható meg. Ellenben örömmel lehet üdvözölni a köteles példányokra vonatkozó kongresz- szusi határozatot. Ez elismerését fejezi ki a »Szellemi Együttműködés Nemzetközi Ligá«-jának az e téren eddig kifejtett munkájáért, s felkéri, hogy a köteles példányokra vonatkozó jogszabályokat gyűjtse össze és adja ki. Innen fogjuk a tanulságokat levonni, hogy ezt a fontos intézményt hogyan lehet megszervezni, hogy működése minden elérhető dokumentumra hiánytalanul kiterjedjen, s mégse rójon elviselhetetlen terhet a kiadókra. A dokumentumok rendezésénél a helynaplózásnak, a gyarapodási jegyzékek mikénti felfektetésének kérdése, az osztályozás elvei, a címfelvételnek vagy rossz, de elterjedt magyar szóhasználattal : a katalogizálásnak szabályai és a felállítás rendjének problémái kerülnek4 előtérbe. Mindmegannyi ismert téma a könyvtárosok elméleti stúdiumaiból. Gyakorlati működésükben egy-egy ilyen részlet- kérdés nap-nap után merül fel. Ha kongresszusunk mégis foglalkozott vele, ezt inkább a teljességre való törekvése miatt tette. Másrészt nemcsak könyvek, hanem bibliográfiai és egyéb dokumentációs anyag rendezéséről kellett tárgyalni. Vegyük a betűrend szabályait, mint rendezési problémát. Más szempontokat akar itt érvényesíteni a könyvtáros és dokumentalista, mint a címtár, szótár, lexikon szerkesztője, vagy kiadója. Pedig mennyire kívánatos itt is az egységes szabályozás. A dokumentumok rendezésének nemcsak könyvtári vonatkozásait hallottuk akkor is, amikor arról volt szó, hogy a közigazgatásban, a magánvállalatok igazgatásában hogyan kell az aktákat csoportosítani és felállítani, illetőleg ezekhez, valamint a napi postához is mutatót szerkeszteni, hogy az elrendezés automatikus, a későbbi megtalálás gyors és biztos legyen. Itt azután a probléma az igazgatás racionalizálásának nagy kérdésébe torkollott. Legszélesebb mederben az osztályozás körül folyt a vita. így szokott ez mindig lenni, ha a decimalista és antidecimalista front mérkőzik egymással. Egyébként is úgy látjuk, hogy itt rejlik a dokumentációs probléma egyik sarkpontja. Egyben a legnehezebb kérdések: az osztályozás egységes, nemzetközi rendszere kiépítésének és megrögzítésének kérdései. A legszélsőségesebb véleményeket hallottuk. Volt olyan nézet, amely nemcsak kivihetetlennek, hanem egyenesen károsnak tartotta az egységes nemzetközi osztályozási rendszer elfogadását, vagy megalkotását, míg a másik véglet szerint ez a legfontosabb teendő, ez minden dokumentációs munka sine qua non-ja. Amikor végre megvolt az elvi alap : hogy tudniillik az egységes klasszifikáció megvalósítása kívánatos, akkor a vélemények újból az eddigi rendszerektől eltérő, teljesen új szisztemetika kiagyalásának követelésétől egészen odáig mentek el, hogy semmit sem kell tennünk, hiszen a decimális klasszifikáció már megoldotta a kérdéseket. Mi ismerjük a tizedes osztályozás előnyeit, de egyben azokat a nehézségeket, amelyek bármilyen osztályozási rendszer mellett felléphetnek. Épp ezért ég bennünk a vágy, hogy a tökéletesebb
