A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1932
Koch Lajos: Brahms Magyarországon
63 Ez annál nagyobb tett volt, mert oly korban történt, mely a régi formákat elvetni látszott. A romanticizmus Wagner hatása alatt megtagadta a klasszikus zene lét- jogosultságát. Ekkor lép fel — mintegy ellensúlyozásul — Brahms, aki megmutatja, hogy komoly művész régi formákban, új nyelven is tud a zenei szép törvényeinek szemmeltartásával maradandó értékeket alkotni. De térjünk át Brahms magyaros tárgyú műveinek összefoglalására. Először kamarazeneműveit vesszük sorra, minthogy ezekben szerepel magyar téma legnagyobb számban. A zeneszerző egyénisége legjobban kamarazenéjében tükröződik. Brahmsra nézve ez fokozottan irányadó. Természettől fogva rajongó és álmodozó volt, szívesen volt egyedül s ez az egyedüllét alkalmas arra, hogy intimebb gondolatait kevés hangszer segítségével fejezze ki, ami viszont kifejleszti benne a kamarazene művelésének szeretetét. Magányossága fejleszti ki benne az ő sajátos zongorastílusát. Zongoramuzsikájának ritmikája megfelel lényének, amely inkább álmodozó, mint cselekvő. Színhatásokra nem törekszik, a rajz fontosabb. Egyéni hangja mindenütt meg van : Majdnem mindenütt miniatűr munkát látunk, apró hangulatok lerögzítését. Zongoradarabjaiból bennünket a következők érdekelnek (opus szám szerint) : Schumann-variációk op. 9. és 23. (négykézre) ; Variációk egy magyar népdal fölött op. 21., 2. szám; Hándel-variációk op. 24; Keringők négykézre op. 39.; h-moll capriccio op. 76., 2. szám ; Rhapszódia op. 79. 1. szám és a négykezes Magyar táncok. Ezek, ha néha nem is teljes egészükben, de több témájukban, vagy a variációik egyes számai magyaros kidolgozásúak. Érdekes dolog, hogy Brahms olyan művekbe is visz be magyaros motívumokat, melyeknek témái nem azok. Ilyen az op. 9. és 13. Schumann-variációk. Az előbbi még Brahms pályafutásának kezdetéről való. A már fiatalon is magyar muzsikát szerető Brahms e variációkban csak bátortalanul szólaltat meg egy helyen magyar motívumot. Az op. 9. témája Schumann Bunte Blätter (op. 99.) című zongoraművének 4. száma : Albumblatt. Rendkívül finom, szellemes kis zongoradarab. Az op. 23. témája szintén Schumanntól való. Schumann 1854-ben dolgozott egy variációs művön, melynek témájáról őrültségében azt hitte, hogy Schubert és Mendelssohn adták fel neki, hogy variálja. Midőn a negyedik variáción dolgozott történt az a szomorú eset, hogy felugrott a munka mellől, kirohant és a Rajnába vetette magát. Ezt a szomorú témát dolgozta fel Brahms Schumann halála után, mintegy Schumann emlékének hódolva, s midőn elkészült vele, Schumann egyik leányának, Júliának, ajánlotta. E műben a 8. számú (g-moll 2/4) variáció magyaros feldolgozású. Brahms művészetét jellemzi, hogy nem nemzeti tárgyú műbe is, amilyen ez a téma, bele tud szőni magyar motívumot. Brahms ezekben a műveiben, melyeket előtanulmányoknak kell tekintenünk a Hándel-variációkhoz, csak egy-egy kis variációt mer megszólaltatni magyaros ízzel. Legnagyszerűbben azonban magukban a HMndel-variációkban csendül meg a magyaros motívum. Ezekben már két oly variációval találkozunk, amelyeket Liszt sem tudott volna magyarosabban megírni. Mielőtt ezekkel tüzetesebben foglalkoznánk, lássuk az op. 21., 2. számú művet : Variációk egy magyar dallam fölött. A téma : »Ez a kis lány, hamis kis lány« című magyar népdal. A mű 1861-ben készült (tehát mielőtt Magyarországon járt volna). Érdekes ritmusú mű, melynek ütembeosztásában % és 4/4 váltakozik. Az utolsó variáció szép középrészével előtanulmánya a Magyar táncoknak. A téma Brahms 1852—1854 közötti gyűjtéséből való. E gyűjtés vázlata, köztük e dal is, a bécsi zenekedvelők egyesületének birtokában van. A mű tizenhárom variációt tartalmaz és egy csárdásfinálét, melynek nagyszerű felfokozása után az eredeti téma belépésével végződik a mű. A munka legérdekesebb variációja az 5. számú, melyben legszebben tartja meg az eredeti magyar jelleget. E műben már teljesen
