A Fővárosi Könyvtár évkönyve 1932
Koch Lajos: Brahms Magyarországon
61 van rá, a romantikusoktól azonban fél. Félelme abból ered, hogy a romantikusokban egy bizonyos fegyelmezetlenséget vesz észre a formák túlzottan szabad értelmezése következtében. Ezért menekül vissza a nagy klasszikusokhoz s marad a kötött formák híve egész életén át. Tehetsége alapjában véve a kis műfajokra predesztinálja. Tesz ugyan engedményt s ír néhány szimfóniát, de a kis formákhoz mindig visszatér. Brahms igen éles önkritikával rendelkezett. A legnagyobb követelményeket állítja fel önmagával szemben s minden művét a legszigorúbb bírálatnak veti alá. Azért persze nem minden műve egyenlő értékű, de mindegyik jelentős. Ez a túlságos önkritika egy bizonyos fanyar (herb) hangot vált ki belőle. Brahms művészete késői művészet, a klasszicizmus erdejének őszi lombhullása. Az Északnémetország- ban született mogorva külsejű s gyakran zord modorú Brahmsban a legmelegebb szív dobogott s küzdenie kellett a lelkében rejtező ellágyulás ellen. Minthogy érzi magában ezt a puhaságot, a melegség után való vágyakozást, alkotásaival szemben a túlságig menően szigorúvá válik. Műveiben az élet komolyságát hirdeti, melybe mosolyog ugyan néha egy kis napsugár, de alapjában véve mindig komoly. A melegebb élet után való vágyakozás miatt nem képes megmaradni Németországban, hanem Bécsbe költözik, az lesz második hazája, ahol melegebbb, kedélyesebb az élet. Brahmsban rendkívül nagy tudásvágy élt. Folyton és sokat tanul. Nemcsak zenét, irodalmat, de egyebet is. Appercipiáló képessége rendkívüli, művészetébe vágó minden régit és újat elsajátít. Nagy tanultsága azonban gyakran bénítólag hat fantáziájára, mely úgy sem túlságosan nagy. Nietzsche azt mondja egy helyen (Müvek XI. k. 220. 1.) fantáziájáról, hogy a »tehetetlenség melankóliája van benne. Brahms nem a saját bőségéből alkot, hanem a bőséget szomjazza«. Veleszületett nagyszerű kritikai észjárásával észreveszi, hogy a romantikusoknál milyen nagy rombolást visz végbe a formák elhanyagolása. A szabadság után való vágyakozás következménye a rossz értelemben vett formanélküliség lett. Brahmsnak gyakran szemére vetették, hogy zenéjében nincs szenvedély. Ez nem igaz. Brahms a szenvedélyt beépíti a formába, mely szubjektív érzelmeivel szemben törvénnyé lett. Ez a nagy formatisztelet teszi a Brahms-zenét oly széppé és nagyszerűvé még ott is, ahol az invenció cserben hagyja. Kedvenc formája tulajdonképen nincsen, amit azonban alkot, abban mindig kiváló és nagy. Mikor a múltból merít, Bachhoz megy vissza, minden zene ősforrásához, de zenéje akkor sem lesz régieskedő, ha régies formában dolgozik is (mint pl. az e-moll szimfónia 4. tétele), mert tudja, hogy Bach mindig modern. Benne minden modernség, minden disszonancia, amit ma ismerünk, már meg volt. Az adott téma alakítási lehetőségeit felhasználó művészet Bach óta alig van meg zeneszerzőben jobban, mint Brahmsban. Ezért vesz át oly gyakran idegen témákat (Schumanntól, Hándeltől, Paganinitől, sőt egy helyen Wagnertől az a-dur hegedűszonátában) s ezért használ fel gyakran népdalmotivumokat. Magyaros témájú műveinek tárgyalásánál látni fogjuk, hogyan kerülnek bele műveibe nép- dalmotivumok, töredékek olyan helyekre, ahol gyakran nem is indokoltak s ezért van az, hogy gondolatmenetét gyakran ott is magyarosnak érezzük, ahol Brahms nem is akarta ezt. A népdaltöredékekkel való munka gyönyörű példája az op. 115. klarinettötös pusztai hangulatú lassú tétele. De nemcsak Bach hatott Brahmsra, hanem Beethoven is. Brahms bizonyos mértékben továbbfejlesztője Beethoven muzsikájának. Egy évvel (1826) halála előtt újságolja Beethoven hűséges barátjának, Schindlernek, hogy büszke arra, hogy a szólamvezetés egy új módját találta fel. Ez az ú. n. áttört munka. (Áttört munka a témaképzés azon módja, midőn a dallamvonal több részre oszlik s az egyes részeket a különböző szólamok veszik át egymástól. Minden szólam a frázis egy elemét vállalja. Legszebb példa erre Beethoven cisz-moll quartettje.) Beethovennak ezt a módszerét Brahms tovább fejleszti. Brahms a témák töredékeivel szeret dolgozni.
