A Fővárosi Nyilvános Könyvtár Budapesti Gyűjteményének bibliográfiai munkálatai III. Buda és Pest 1686. évi visszafoglalásának egykorú irodalma. 1683-1718
Előszó
Előszó. Az űjabb magyar történeti szemlélet hazánknak a keresztény Európát fenyegető török veszedelem kezdetétől, vagyis Hunyadi János korától betöltött szerepében látja a magyarság nemzeti küldetésének európai kialakulását. Magyar- országnak és Budának, mint Európa védőpajzsának szerepeltetése pedig a XVI. század kezdetétől nem csupán dekoratív értékű metafora, hanem élénk valóságkép, melynek nyomaival a francia, olasz és német egykorú irodalomban egyaránt sokszor találkozunk. Míg a többi nemzetek hivatáshitüket önmagukból merítették, addig a magyarság a Nyugattól kapta történelmi öntudatának címét. Vagyis hazánk küldetése csak arra tart igényt, amire őt az európai közvélemény feljogosította. A védőbástya eszméje Zrinyi Miklósnak Szigeti Veszedelmében kap végleges formát. Igaz, hogy az eposz, tragikus cselekményében inkább a végzetszerűség keserű kényszerűségének, mint a hivatástudat fölemelő eszméi jelentőségének tolmácsolója oly nemzet számára, amely történetének legjelentősebb sorsváltozása idején sem jutott el létének és hivatásának világos tudatára, mert szemléletét a vérségi kötelék, a pártszenvedély, legfőképen pedig történelmi helyzete homályosította el. A hivatástudat más nemzeteknél már az ősi mítoszban rejlik és így talán igaz az a megállapítás, hogy a nemzeti hivatásra való egységes ráeszmélés nálunk azért nem fejlődhetett ki, mert a magyarságnak nincs mítosza, amelyből a nemzeti küldetés eszméje sugároznék elő és amely még a széthullás idején is mint virtuális nemzeti öntudat fogná össze a nemzettest minden egyes tagját. És a védőbástyagondolat sem volt alkalmas arra, hogy nemzeti mítosz alapja legyen. Egyrészt azért, mert hiányzott belőle az erőt fakasztó elem, másrészt kifejlődése leküzdhetetlen akadályokba ütközött. Hiszen a pártszellem az eszme egyetemessé válását itt is megakadályozta és a magyar heroizmusban rejlő mitikus vonásokat a politikai szenvedélyek megítélésének körébe vonta. De viszont a védőbástya-eszme kifejezi a magyar harcoknak egészen sajátos alaphangját, amely szerint a magyar nem a hatalomért, nem vetélkedésért vagy kedvtelésért harcolt, hanem önmagáért és fönnmaradásáért és nem egyszer idegenek által megfogalmazott célokért. A magyarság hivatáseszméjének megfogalmazásával egyidejűleg, vagyis a XVI. század kezdetétől, Magyarország az európai irodalmi érdeklődés és értékelés horizontjába került. Ez a megállapítás rendkívül fontos a hazánkról alkotott 1*
