MAGYAR UMBRIA 1944. július- 1946. december

Szemben Szent Ferenccel. — Fr. Sós Ányos VI. é. t

SZEMBEN SZENT FERENCCEL Szent Ferencről azt írja Chesterton híres tanulmányában, hogy személye megtestesült dráma volt, a maga egész lényegével állt mindenütt. Nemcsak céljával, mint Domonkos, nemcsak szervező erejével, mint Ignác, hanem egész személyiségével. Népszerűségét nem intézményeinek, hanem egyéniségének köszönhette. Illő, hogy ennek a páratlan egyéniségnek a színe előtt megálljunk, annál is inkább, mert Atyánk, mert a mai tettünk azt kívánja,

1 hogy belsőnkben folyton őt lessük. Ez a szembenállás már sokoknak volt kötelessége, sokaknak volt kedves témája, sokaknak eszményi feladata, de még senkinek sem sikerült őt meghatároznia. Pedig sokan álltak előtte tisztelettel, némán és elfogódottan, lelkesedtek és rajongtak, de Szent Ferenc még fel nem méretett. Mi sem ámíthatjuk magunkat azzal, hogy tökéletesen megismerjük őt. Ha úgy véljük, hogy eltaláltuk azt a titkos fénysugarat, mely az egész embert megvilágítja és érthetővé teszi, a következő percben már a lelki tulajdonságok útvesztőiben tévedünk el. Pedig mindenki azt mondja, hogy Szent Ferenc egyszerű volt és mégis, ha ezt az utat járni akarjuk az első lépések után az utak és irányok sűrűségébe veszünk. Ha meg belenyugszunk, hogy ezer ajtó van lelkének világba néző felén és rászánjuk magunkat, hogy az összefüggéstelenség homályba is belevágjunk, titkon melengetve a bíztatást: minden út Rómába visz, s a szentnek minden megnyilvánulása a szent szívébe és lelkének magjába vezet, akkor meg a lélek olyan izzó fényébe jutunk, hogy ez a fényözön egyszerűen elkábít. Mégsem mondhatunk le erről az izgalmas felfedező útról. Arról mindenesetre le kell mondani, hogy Szent Ferenc lényegét úgy megtaláljuk, hogy az róla mindent elmondjon, de arról nem, hogy valamit megismerjünk belőle, ami megvolt benne és lényeges is volt. Amilyen lehetetlen az első, annyira nevetséges a második, oly nevetségesen egyszerű, hogy elkezdeni sem érdemes, hiszen ha egy kisgyermek elolvassa a Fiorettit, biztosan ráhibáz Szent Ferenc egykét vonására. De ez nem kedvetlenít el attól, hogy valamit mégis mondjak Szent Ferencről, és remélem, hogy több lesz puszta ráhibázásnál. Azt mondottuk Chesterton után, hogy Szent Ferenc valódi egyéniség volt. De feledkezzünk meg erről, hogy egyéniség volt, mert ennek a szónak olyan mellékíze van, mintha szembenállást fejezne ki minden mással. Nézzük a Szentet Umbria izzó hegyi útjain, kövessük a madarakhoz, menjünk vele Gubbióba, és csodáljuk, hogy a farkas, mint kezes bárány sétál előtte, nézzünk be a klastromba, ahol az éhenkórász rablókat kiutasító gvárdiánt megrakott kosárral a rablók után küldi. Vagy csatlakozzunk oda láthatatlan kísérőnek arra az útra, melyből csak egy volt a világon, amelyen Ferenc Leó testvérrel a tökéletes örvendezésről beszélgetett. Vagy nyissuk ki a szegényke 1 1944. okt. 4.-i örökfogadalom napjára készült felolvasás.